Az Euronewsnak adott exkluzív interjújában az Európai Parlament volt alelnöke igazságszolgáltatást követel, és súlyos vádakkal illeti a belga hatóságokat a brüsszeli botrányok újabb hulláma után.
Az európai demokrácia alapjait megrázó botrányként harangozták be azt a feltételezett korrupciós ügyet, amelynek középpontjánba az Európai parlament korábbi alelnöke, Eva Kaili került.
A látványos rendőrségi akciók azt a feltételezést voltak hivatottak bizonyítani, hogy három EU-n kívüli állam kenőpénzekkel próbált befolyást szerezni az Európai Parlamentben.
Három évvel később az európai parlamenti korrupciós botrányt a jog még mindig nem tisztázta. Nemhogy ítélet, de még tárgyalás sem volt az ügyben. A belga hatóságok eljárása is vizsgálat tárgyát képezi mostanra.
Kaili, akit felmentettek uniós törvényhozói tisztségéből és persona non gratának nyilvánítottak, azt állítja, hogy előre megkomponált intézkedések és nyilatkozatok sorozata volt ez a botrány.
"Az igazságszolgáltatás bizonyítékokon és tényeken alapul" - mondta Kaili az Euronewsnak adott exkluzív interjújában. -"Három évvel ezelőtt igazságszolgáltatásként tüntették fel, de most már tisztán látjuk, hogy mi történt valójában".
Ügye azt követően került ismét reflektorfénybe, hogy e hónap elején őrizetbe vették, és gyanúsítottként megnevezték Federica Mogherini volt uniós külügyi vezetőt, Stefano Sannino vezető európai köztisztviselőt és az Európa Kollégiumhoz kapcsolódó egyik munkatársat egy másik állítólagos korrupciós ügyben, amelyet az Európai Ügyészség (EPPO) vizsgál. Ebben az ügyben is a belga rendőrség nyomoz.
Kaili kitart amellett, hogy ártatlan, és azzal vádolja a belga hatóságokat, hogy beszálltak egy politikai színjátékba. Alaptalan eljárásokat indítottak, összejátszottak a médiával, és a korrupciós gyanú alátámasztására hivatott bizonyítékokat ők maguk kreálták.
Ezeken a súlyos vádakon kívül Kaili arról is beszél az Euronewsnak adott interjúban, hogy nem lepte meg a Mogherini-ügy, és az azzal kapcsolatos letartóztatások sem érték váratlanul. Szerinte a cél, hogy korruptnak állítsák be a dél-európai országokat.
Kaili az Euronewsnak arról számolt be, hogy szakmai karrierje és magánélete is felborult a botrány 2022-es kirobbanása óta. Azt is mondja, hogy az ő esete figyelmeztetés más politikusok számára.
"Amikor lerombolják az ártatlanság vélelmének elvét, amikor kiválasztják a célpontot, megrendezik a fotókat és megírják a forgatókönyvet, mielőtt az ügyet megnyitják, az azt jelenti, hogy Belgiumban, az Európai Unióban politikusnak lenni nem biztonságos" - mondta az Euronewsnak.
Azt mondta, azért szólal fel ismét a maga védelmében, hogy "a politikusok ne féljenek az európai intézményekben dolgozni. Ne féljenek attól, hogy célponttá válnak. Reméltem, hogy az esetem tanulságul szolgál. De ami Mogherinivel történt, az egy újabb példája a szelektív politikai büntetőeljárásnak" - mondta Eva Kaili az Euronewsnak.
Egy nagyon nyilvános botrány anatómiája
2022 decemberében a belga hatóságok a Michel Claise bíró által vezetett nyomozás részeként látványos razziák sorozatát hajtották végre több helyszínen, köztük Kaili brüsszeli otthonában.
A belga szövetségi rendőrség egy 500 eurós bankjegyekkel teli bőröndről készült fényképet tett közzé, amelyet bizonyítéknak nevezett az állítólagos korrupcióra, amelynek középpontjában Kaili állt.
A kép világszerte elterjedt, és ő lett a botrány arca.
Letartóztatták, és felfüggesztették parlamenti mentelmi jogát. Társát, Francesco Giorgit és annak apját, akinél egy hotelben találtak egy bőröndnyi készpénzt, szintén letartóztatták, és azzal vádolták őket, hogy részt vettek az állítólagos korrupciós ügyben, amely összesen több mint 1,5 millió eurót tett ki.
A nyomozás során Kaili végig azt állította, hogy nincs köze az otthonában talált pénzhez, és egy másik volt európai parlamenti képviselőt, Pier Antonio Panzerit nevezte meg, mint aki tudhat arról, amit a rendőrség keres.
A belga hatóságok szerint Katar, Marokkó és Mauritánia nagy összegeket fizethetett Kailinak és másoknak azért, hogy lobbizzanak az érdekükben. Katar és Marokkó többször is tagadta ezeket a vádakat.
A látványos akció, amelyre az európai történelemben az EU közös intézményeinek létrehozása óta nem volt példa, Belgiumot, annak rendőrségét, titkosszolgálatát és nyomozó hatóságait egy nemzetközi történet középpontjába állította. Ugyanakkor ellentétes képet festett a belga hatóságokról, amelyek kudarco vallottak a párizsi és a brüsszeli terrortámadások után. Eva Kaili azt sugallja ebben az interjúban, hogy a belga hatóságok renoméjuk helyreállítására rendezték meg ezt a nagyszabású korrupciós ügyet, amelyben lám, milyen hatékonyan felléptek.
Abban az időben Kaili jól ismert figura volt a brüsszeli buborékban, gyakran vett részt magas rangú eseményeken és találkozókon. Mindvégig fenntartotta ártatlanságát, és elutasította a vádalkut. Most igazságot követel magának.
Zűrös és nehéz nyomozás
csakhogy a botrány kirobbanása óta a nyomozás számos kudarcot szenvedett, többek között az ügy kulcsfiguráinak lemondása miatt.
A vezető nyomozási bíró, Claise, aki először vezette az ügyet, 2023-ban lemondott összeférhetetlenséggel kapcsolatos aggályok miatt. Tagadta azonban, hogy bármilyen szerepet játszott volna a nyomozásban. Az ügyet akkoriban vezető belga szövetségi ügyész, Raphael Malagnini szintén 2023-ban mondott le, hogy más állást vállaljon.
Kaili négy hónapot töltött előzetes letartóztatásban, mielőtt elektronikus karkötővel megfigyelve szabadon engedték. Ügyvédei akkor azt mondták, hogy fogvatartásának körülményei kínzásnak minősülnek.
Kaili mentelmi jogának felfüggesztésével kapcsolatos kérdések - amelyek az ügyvédei szerint jogellenesek voltak -, a sajtóban megjelent kiszivárogtatások jellege és időzítése, valamint az ellene lefolytatott vizsgálatok vitatható módon befolyásolták az ügyet, amelynek tárgyalása még mindig nem kezdődött meg.
Míg a médiába "kiszivárgó" információk egy aktív vizsgálat során nem ritkák, Kaili szerint a részletek, az időzítés és a rendkívül bennfentes dokumentumokhoz való hozzáférés túlmutatott a puszta kiszivárogtatáson.
Kaili az Euronewsnak azt mondta, hogy a belga hatóságok szorosan együttműködtek újságírók egy csoportjával, hogy "megírjanak és bemutassanak egy forgatókönyvet", amelyben bűnösnek találják, mielőtt még megvédhetné magát.
"Üzeneteket váltottak az ügyész, a rendőrség és az újságírók, eszerint már a nyomozás megkezdése előtt cikkeket készítettek elő, eldöntötték, hogy milyen címet adjanak neki, és megpróbáltak mindent úgy kiforgatni, hogy az illeszkedjen egy szalagcímhez" - mondta. - "Ezek nem kiszivárogtatások, hanem konspiráció."
A görög balközép politikusnőt akkoriban ambiciózus, a társadalmi ranglétrán felfelé igyekvő nőként ábrázolták, aki politikai kötelezettségein túlmenően élvezte a drága életmódból fakadó előnyöket. "Valójában nagyon keményen dolgoztam" - mondta.
Kaili ragaszkodik ahhoz, hogy az Európai Parlamenttől kapott megbízást az Öböl-menti országokkal való kapcsolatfelvételre, és belső e-mailekre hivatkozik.
Az Euronews kérdésére, hogy mi lehet a motiváció, ha állításai - amelyek súlyos hanyagságra utalnak - a törvény előtt beigazolódnak, azt válaszolta: "Ez egy nagyon jó kérdés, de ehhez bírósági tárgyalásra lenne szükség".
Dél-Európa lenne célkeresztben?
A volt európai parlamenti képviselő az Euronewsnak elmondta, hogy azért döntött úgy, hogy most szólal fel, mert szerinte aggasztó a dél-európai állampolgárokkal kapcsolatos, az uniós intézményeknél dolgozó mintázat.
A hónap elején Olaszország egyik vezető diplomatája, Mogherini lemondott az Európai Kollégium - egy befolyásos, EU-közeli oktatási intézmény - rektori tisztségéről, mivel a nyilvánosság előtt felmerült a vesztegetés vádja, amelybe ismét egy magas rangú, a kontinens déli részéről származó tisztviselőt vontak be.
A Mogherinit képviselő ügyvédek közölték, hogy kész és hajlandó együttműködni a vizsgálatban, amely még folyamatban van.
"Szerintem könnyű a dél-európai országokat támadni, és narratívát kreálni ellenük. De a feltételezés a tények ellenkezője, és ez életeket tesz tönkre" - mondta.
"És az ok, amiért beszélek, még akkor is, ha ez túl sok gondot okozott a családomnak, sőt az én ügyemnek is, az az, hogy ez senkivel se történhessen meg" - zárta Kaili.
A belga ügyészség nem válaszolt az Euronews megkeresésére.
Nézze meg a teljes interjút a fenti lejátszóban.