Az 1943-as varsói gettófelkelés volt a második világháború legnagyobb fegyveres zsidó felkelése. Ma a Nárcisz-akció ezeknek az eseményeknek állít emléket. Az Euronewsnak adott interjúban Zofia Bojańczyk, az akció koordinátora beszél az április 19-i emlékezés fontosságáról.
1943. április 19-én egy Mordechai Anielewicz vezette, gyengén felfegyverzett, militáns fiatalemberekből álló csoport fegyveres ellenállást tanúsított a németekkel szemben a varsói gettóban.
"A felkelők tudták, hogy nincs esélyük a németek által képviselt megsemmisítő gépezet ellen. Így hát a méltóságért, a méltóságteljes halálért folyt a harc, a győzelem reménye nélkül" - mondja Zofia Bojańczyk, a Nárcisz-akció koordinátora, a lengyel zsidók történetét bemutató POLIN Múzeum munkatársa az Euronewsnak adott interjúban.
A felkelés kezdettől fogva a vereségre volt kihegyezve, bár első napjaiban a felkelőknek voltak sikerei. "Ez a maroknyi zsidó, fiatal, gyengén felfegyverzett ember, főleg a németeket tudta meglepni. Ne feledjük, hogy 1943-ban járunk, a háború már négy éve tart, a németek gyilkolták a zsidókat, tehát ezek a fiatalok már látták a barátaik, a családjuk halálát, ők maguk is megjárták a poklot, a holokausztot, és a németeket teljesen meglepte, hogy a zsidó oldalról bármilyen ellenállással találkoztak" - mondja Bojańczyk.
"Fegyverrel a kézben kellett meghalni"
A POLIN Lengyel Zsidó Történeti Múzeum elkötelezett a történelem átadása és a felkelés hőseinek bemutatása mellett. A felkelés egyik vezetője Marek Edelman volt. "Amellett, hogy a Szolidaritás fontos személyisége, kiváló orvos volt, túlélte a holokausztot, és a zsidó emlékezet őrzője volt" - mondja a Nárcisz-akció koordinátora.
A múzeum Facebook-oldalán a következőképpen emlékezik meg Edelmanról: "Nem voltak illúziói - tudta, hogy nem fogják legyőzni a német hadsereget. És mégis harcolt. Nem magáért, hanem azokért, akik nem akartak passzívan meghalni. A háború után egyszerű szavakkal beszélt a felkelésről: fegyverrel a kézben kellett meghalni. De küzdelme nem ért véget 1943-ban - egész életében a gyengéket védte, orvosként az emberek szívét mentette, szociális munkásként pedig mások méltóságáért küzdött."
Nárciszok a hajtókán
Marek Edelman, a Zsidó Harci Szervezet utolsó parancsnoka április 19-én, a felkelés minden évfordulóján egy csokor sárga virágot kapott egy névtelen személytől.
"Nagyon gyakran nárciszok voltak, mert ez a nárciszok szezonja. És ezt a csokrot a gettó hőseinek emlékművénél helyezte el a varsói Muranów kerületben, ahol ma ezzel az emlékművel szemben található a lengyel zsidók történetének múzeuma, a POLIN, amely a Nárcisz-akciót szervezi. És Marek Edelmannal együtt egyre többen jöttek el, akik szintén megtették az emlékezésnek ezt a gesztusát, és szintén sárga virágokat helyeztek el az emlékműnél" - meséli Bojańczyk.
Marek Edelman 2009-ben halt meg, de élete végéig a lelkiismeret hangja volt Lengyelországban, és a megkérdőjelezhetetlen tekintélyek egyike.
"Sokkal kényelmesebb és kellemesebb elmenni egy kávézóba és élvezni egy süteményt, mint nézni, ahogy lövöldöznek" - mondta Edelman.
2013 óta, a felkelés kitörésének kerek 70. évfordulója óta a POLIN Múzeum önkéntesei papírból készült sárga nárciszokat osztogatnak a varsói lakosoknak, arra kérve őket, hogy tűzzék a ruhájukra. Így emlékeznek meg a felkelés évfordulójáról és mindazokról, akik a varsói gettóban harcoltak.
"Amikor azt mondom, hogy mindazok, akik harcoltak, nemcsak a felkelőkre gondolok, akik fegyverrel a kezükben harcoltak, hanem azokra is, akik civil ellenállást tanúsítottak. Olyan emberek voltak, akik padlásokon, bunkerekben bújtak el, és életük minden órájában és minden napján harcoltak" - mondja Zofia Bojańczyk.
"De ilyen emberek voltak azok is, akik a fal másik oldaláról támogatták a felkelést, egymás között próbáltak fegyvereket szállítani, pénzt, hamis bizonyítékokat és így tovább. Tehát egy egész csoportról van szó, akik az ellenállás apparátusát működtették."
Erős varsói identitás
2013-ban az önkéntes bázis még gyér volt. Azóta több mint 15 ezer önkéntes vett részt az akciókban, és több mint kétmillió sárga virágot osztottak ki. "És az akció ebből a muranówi, helyi akcióból nem csak országos méretűvé vált, hanem a világ számos országába eljutott" - hangsúlyozza Bojańczyk. A nárciszokat több mint 30 országba küldték el. "Idén a nárciszainkat alapvetően Buenos Airesből az ausztráliai Melbourne-be viszik.
"Az önkénteseink főként olyan emberek, akiknek nincsenek zsidó gyökereik, így számukra a motiváció nem a családtörténet, hanem olyan hús-vér varsóiak, vagy olyan emberek, akiknek erős a fővároshoz kapcsolódó identitásuk, hogy ez a városuk történelme, hogy ez itt, Varsóban történt. És őket egy olyan nagyon erős érzés hajtja, hogy Varsó két felkelés városa, és gyakran emlékezünk, nagyon helyesen emlékezünk az 1944-es felkelésre, de a varsói felkelés előtt ott volt a varsói gettófelkelés is 1943-ban."
A varsói gettófelkelés volt a második világháború legnagyobb zsidó felkelése. "Érdemes megjegyezni, hogy ez volt az első városi felkelés a megszállt Európában" - teszi hozzá az akció koordinátora.
Empátia, segítség, nyitottság
Évről évre egyre több iskola csatlakozik a Nárcisz-akcióhoz. Mint Zofia Bojańczyk az Euronewsnak adott interjújában elmondja, idén már több mint 6000 iskola, könyvtár, intézmény csatlakozott Lengyelország minden részéből, amelyeknek olyan oktatási anyagokat küldenek, amelyek alapján elmesélik a varsói gettófelkelés történetét.
"De ami fontos, hogy ez nem csak történelem, vagyis a felkelésben részt vevő fontos személyiségek dátumainak megtanulása és így tovább. Hanem az is, hogy közelebbről megvizsgáljuk az olyan fogalmakat, mint az empátia, a segítségnyújtás, a nyitottság, a másik ember felé való nyitottság. Ha nyitottak és nyitott szívűek vagyunk a másik emberrel szemben, akkor az, ami 1943-ban történt, vagy inkább az egész gépezet, ami a holokauszthoz vezetett, egyszerűen soha többé nem történhet meg" - állítja a kampány szervezője.
A cikk a Virtual Shtetl archívumából származó fotóikat használta.