Ellentétben a Hamász állításaival a csütörtökön Izraelnek visszaadott négy holttest egyike sem egyezik a Bibasz gyerekek anyjáéval – közölte az izraeli hadsereg. Az Izraeli Védelmi Erők arról tájékoztatták a Bibasz családot, hogy a gyerekek holttestét azonosítani tudták.
Drámai fordulat következett be a túszdrámában: az éjszaka folyamán az izraeli hadsereg kijelentette, hogy a Hamász által átadott nő holtteste nem Siri Bibaszé. Ez a Nemzeti Törvényszéki Intézet és a rendőrség vizsgálatainak eredménye - közölte a hadsereg az X-en.
"Az azonosítási folyamat során megállapították, hogy az átvett holttest nem Siri Bibaszé, nem találtak egyezést egyetlen más túszéval sem. Ez egy névtelen, azonosítatlan holttest" – olvasható az IDF posztjában.
– írja a hadsereg. A Hamász egyelőre nem kommentálta Izrael követelését.
Siri Bibasz gyermekeit, az elrablásakor 9 hónapos Kfirt és bátyját, a 4 éves Arielt azonban azonosították. A halott nő személyazonossága egyelőre ismeretlen. Azonban mindent megtesznek annak érdekében, hogy Siri Bibasz földi maradványait a lehető leghamarabb megkapják - tették hozzá.
A két Bibasz gyereket az izraeli hírszerzés szerint meggyilkolták a fogságban. A Hamász 2023 novembere óta azt állította, hogy a nő és gyermekei a háború elején egy izraeli légicsapás következtében haltak meg.
A holttestek átadásán rendezett, nemzetközi felháborodást keltett propagandashow (amelynek során a Hamász a négy koporsót egy színpadon sorakoztatta fel, mielőtt átadta volna őket a Vöröskeresztnek) is azt a narratívát akarta közvetíteni, hogy a "háborús bűnös Netanjahu" felel a túszok haláláért.
Az illetékes hatóságok értékelése alapján, valamint "a rendelkezésre álló hírszerzési és diagnosztikai mutatók alapján Ariel és Kfir Bibast 2023 novemberében palesztin terroristák túszejtés során brutálisan megölték" - magyarázta Avichay Adraee hadseregszóvivő péntek este a Telegramon.
A halott túszok Izraelnek történő átadását követően csütörtök este több ezer ember gyűlt össze Tel-Avivban egy gyászgyűlésre, amelyet egyperces néma csenddel kezdtek.
Kfir és Ariel Bibasz voltak az utolsó gyerekek, akiket a Hamász a Gázai övezetben fogva tartott. A terrorszervezet több mint 16 hónappal ezelőtt rabolta el a kisgyermekeket és szüleiket, Sirit és Jardent a Nir Oz kibucból. A két kis vörös hajú gyerekről és kétségbeesett anyjukról megjelent képek Izraelben a Hamász 2023. október 7-i brutális támadásának szimbólumává váltak.
Jarden Bibaszt, akit családjától elkülönítve tartottak fogva, február 1-jén engedték szabadon.
A holttestek visszaszolgáltatása az Izrael és a Hamász között január 19-én életbe lépett tűzszünet első szakaszának része. Az első szakasz részeként eddig 19 élő izraeli túszt engedtek szabadon több mint 1100 palesztin fogolyért cserébe.
A megállapodás alapján az első szakasz 42 napja alatt összesen 33 túszt kell szabadon engedni, akik közül izraeli források szerint nyolcan meghaltak. Szombatra tervezik hat élő túsz Izraelnek történő szabadon bocsátását. További négy holttestet a jövő hét folyamán adnak át.