NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A belga ügyészség szerint drog volt Szájer József hátizsákjában

Szájer József
Szájer József Szerzői jogok AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: Zsíros SándorEuronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Kábítószerrel való visszaélés miatt is feljelentik.

HIRDETÉS

A brüsszeli ügyészség közleményt juttatott el az Euronewshoz. Ebben az áll, J. S. hátizsákjában drogot találtak. A férfi egyébként véres kézzel menekült az orgia helyszínéről, miután lemászott az ereszcsatornán. Egy járókelő szólt róla a rendőröknek.

A Brüsszeli Ügyészség közleménye szerint 20 ember ellen indult eljárást a brüsszeli orgia helyszínéül szolgáló lakásban. Nem sokkal később egy járókelő szólt a rendőröknek arról, hogy egy férfi elmenekült a helyszínről. A rendőrök elfogták a J. S. monogrammal azonosított, 1961-es születésű férfit, akinél nem voltak papírok. (Szájer József is 1961-ben született) Valószínűleg a menekülés közben sérült meg. A hátizsákjában kábítószert találtak. Mivel nem voltak iratai, hazakísérték, ahol igazolta magát a diplomata útlevelével.

Eljárás indult ellene kábítószerrel való visszaélés, a járványügyi szabályok megszegése miatt. A büntetőintézkedések akkor folytatódnak majd, ha a képviselő mentelmi jogát felfüggeszti az Európai Parlament - áll a Brüsszeli Ügyészség Közleményében.

A belga lapok által szexpartinak nevezett buli részleteiről itt olvashat.

A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának közleménye szerint Szájer József helyes döntést hozott, amikor lemondott európai parlamenti képviselői tisztségéről. 

"Az egyedüli helyes döntést hozta meg. Döntését tudomásul vesszük, mint ahogy tudomásul vesszük azt is, hogy bocsánatot kért családjától, a politikai közösségétől és a választóktól."

Hazai reakciók

A Demokratikus Koalíció a Facebook-oldalán az esettel kapcsolatban azt írta, „Előbb Borkai, most Szájer. Úgy tűnik, hogy a fideszesek mind ilyenek: drogos csoportos szexorgiákra járnak, miközben otthon várja őket a feleségük, meg a gyerekük.”

Az MSZP néhány névvel reagált a botrányra. „A Fidesz valódi családpolitikája: Borkai Zsolt, Kaleta Gábor, Szájer József” – fogalmaz a párt közleménye. 

A Momentum Mozgalom úgy reagált, hogy „Szájer József botránya a Fidesz teljes erkölcsi csődje.”

A Párbeszéd képviselője, Tordai Bence ezeket a kérdéseket tette föl a Facebookon: "A belga járványügyi intézkedések megszegése is a Brüsszel elleni, orbáni szabadságharc része? A keresztény-konzervatív családmodellnek ezt az értelmezését is beleírják majd az Alaptörvénybe?"

A Jobbik az „orgia, kábítószer, prostituált” hashtagek kíséretében megosztotta a Fidesz november 29-i posztját, amelyben köszönetet mondtak az EP-mandátumáról lemondott Szájer Józsefnek. Ebben az írták, hogy „Szájernek döntő szerepe volt abban, hogy a magyar polgári konzervativizmus és kereszténydemokrácia elfoglalhassa az őt megillető helyet az európai politika színterén.”

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A Szájer-videót a brüsszeli ügyészség szedette le a netről a flamand narráció miatt

Orgiaszervező: lengyel és magyar kormánypárti politikusok a leggyakoribb vendégek

Az EU sürgeti Grúziát, hogy ne fogadja el a "külföldi befolyásról" szóló törvényt