Irak Korai szavazás Irakban: már vasárnap leadhatták voksukat a biztonsági erők tagjai és a belső menekültek
Irak Korai szavazás Irakban: már vasárnap leadhatták voksukat a biztonsági erők tagjai és a belső menekültek
Ukrajna Vannak, akik nem tudnak, vagy nem akarnak elmenekülni a háború elől Két riporter Szoledarban, a donbaszi fronttól öt kilométerre eső faluban járt, ahol néhány helyi még a földjeit is próbálja művelni a folyamatos ágyúzás közepette. 08/06/2022
Németország Angela Merkel: „Nincs miért bocsánatot kérnem” A volt német kancellár először adott nagyobb interjút a távozása óta, amelyben egyebek mellett arról is beszélt, miért nem támogatta korábban Ukrajna felvételét a NATO-ba. 08/06/2022
Oroszország Oroszország figyelmen kívül hagyhatja az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntéseit Oroszországot március 16-án kizárták az Európa Tanácsból válaszul az ukrajnai invázióra. 07/06/2022
Oroszország Elutasította az orosz bíróság Navalnij fellebbezését Az orosz hatóságok terroristaként tartják nyilván. 07/06/2022
Ukrajna Vasúti javítóüzembe csapódtak az orosz rakéták Kijevben Moszkva szerint más európai országoktól kapott T-72-es tankokat lőttek ki, Kijev viszont tagadja, hogy bármilyen katonai eszköz lett volna az üzem területén. 06/06/2022
Oroszország Vissza akarja kapni 102 milliárd forintos, lefoglalt szuperjachtját egy orosz oligarcha Az orosz oligarcha jogi úton akarja visszaszerezni a két helikopterleszállóval, medencével és mini tengeralattjáróval felszerelt hajót, melyre korábban már exfelesége is rá akarta tenni a kezét. 06/06/2022
Ukrajna Lavrov szerint a fegyverszállítmányokkal csak árt a Nyugat Ukrajnának Az orosz külügyminiszter hétfőn azt mondta, hogy minél nagyobb hatótávolságú fegyvereket adnak a nyugati országok Ukrajnának, annál mélyebben fognak az orosz csapatok benyomulni az országba. 06/06/2022
Ukrajna Humanitárius válság az ostromlott Szeverodonyeckben Az oroszok lépésről lépésre haladnak, és mindent elpusztítanak, számolnak be róla haditudósítók. 04/06/2022
Oroszország Putyin állami propagandagépezete letartolta az orosz tudatot A háború támogatása az állami propagandagépezet totális tudatmódosításának eredménye. 04/06/2022
Ukrajna Zelenszkij: Ukrajnáért, a békéért és a győzelemért harcolunk Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kitüntette egy kijevi kórház orvosait és ápolóit. Továbbra is intenzív a harc a Donyeck-medencében, de az ukránoknak sikerült visszafoglalniuk Szeverodonyeck egy részét. 04/06/2022
Ukrajna Putyin: kezeskedünk a gabonaszállítmányok biztonságáért Az orosz elnök szerint biztosítják az ukrán gabonaszállító hajók elindulását az ukránok által ellenőrzött kikötőkből. Az ENSZ, Ukrajna, Oroszország és Törökország között négyoldalú megállapodás születhet a kérdésben. 04/06/2022
Ukrajna Ukrán állampolgárságot kapott a háborút elítélő orosz újságíró Alexander Nyevzorov ellen elfogatóparancsot adtak ki az orosz hatóságok, miután elítélte az Ukrajna elleni háborút. 03/06/2022
Ukrajna Zelenszkij: 100 napja védjük ezt az országot - győzni fogunk Az elnök arra is emlékeztetett, hogy a nyugati fejlett fegyverek nélkül nagyon nehéz lesz visszaszerezni az eddig elveszített területeket. 03/06/2022
Ukrajna A lakosság „oroszosítása” a szakadárok célja Mariupolban Az iskolákban orosz nyelvű oktatásra álltak át, köztereken is terjesztik az orosz propagandát. 03/06/2022
Világ Az ukránok szerint az oroszok Szíriába szállítják a lopott búzát A bejrúti ukrán nagykövetség munkatársai szerint a háború kezdete óta már vagy 100 ezer tonna gabonát szállítottak Ukrajnából orosz hajókkal illegálisan Szíriába. 03/06/2022
Oroszország Tűz ütött ki egy moszkvai üzletközpontban Néhány ott tartózkodó orvosi segítségre szorult. 03/06/2022
Ukrajna A háború első 100 napja: az orosz cél Kelet-Ukrajna elfoglalása, és szárazföldi korridor Moldováig A február 24-kezdődött ukrajnai invázió a második világháború óta a legnagyobb katonai támadás Európában. Eddig több ezer ember halálát okozta, milliókat űzött el otthonaikból. És száz nap elteltével sem látni a végét. 03/06/2022
Ukrajna Az ukrajnai oroszok szerint is háború zajlik az országban Sok orosz is átélte a szenvedést, amit Mariupol ostroma okozott és okoz. 03/06/2022
Ukrajna 100 napja tart az ukrajnai háború A mérleg: a fél ország romokban, a lakosság több mint negyede pedig elmenekült. 03/06/2022
Világ Az Arab-öbölből érkezhet a világpiacról kieső orosz olaj pótlása Fókuszban az olaj: Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Szaúd-Arábiában tárgyalt, így megelőzte Joe Bident, aki szintén az országba készül. 02/06/2022