Egyesült Királyság Visszavethette a gyerekek beszéd- és nyelvi fejlődését a pandémia egy brit kutatás szerint A járvány idején megnőtt azoknak a négy- és ötéves gyerekeknek a száma, akiknek segítségre van szükségük a nyelvi fejlődéshez. 27/04/2021
Egyesült Királyság The Lancet: minden tizedik nő élete során átél legalább egy vetélést A kutatásban megállapították azt is, hogy azok a nők, akik sokat dolgoznak, különösen éjszakai műszakban, az ő életmódjuk is összefüggésbe hozható a vetéléssel. 27/04/2021
Egyesült Királyság Brit futballbojkott a közösségi médiában terjedő rasszizmus ellen 4 napig nem használják a közösségi médiát a szövetség, a Premier League és a szervezetek által bonyolított sorozatok klubjai. 26/04/2021
Egyesült Királyság Nő az angliai menhelyekre kerülő kutyák és macskák száma Egy jótékonysági intézmény igazgatója szerint a közeljövőben még többen mondhatnak le kisállataikról. 26/04/2021
Egyesült Királyság Nem kaptak megfelelő temetést az Egyesült Királyságot védő afrikai katonák Az I. világháború után a katonai vezetés azt gondolta, hogy a gyarmatok lakói fel sem fogják a veszteséget. 23/04/2021
Cult Összefogtak a brit zenészek a stream után járó csekély díjazás ellen Több mint 150 brit művész, köztük Paul McCartney, Chris Martin, és Annie Lennox is aláírta a Boris Johnsonnak címzett nyílt levelet – melyben arra kérik a brit miniszterelnököt, módosítson a zenészek online streamelések után járó díjazási rendszerén. 22/04/2021
Egyesült Királyság Kétarcú lobbit folytat Skócia Brüsszelben A májusi parlamenti választás közeledtével a skót ellenzék arra figyelmeztette a kormánypártot, hogy az EU-val való jó kapcsolatait ne használja a skót függetlenség promotálására, csak az állami érdekű diplomáciára. 21/04/2021
Egyesült Királyság Utolsó esély, hogy zöld jelzést kapjanak a nyári fesztiválok Nagy-Britanniában A nyári fesztiválok szervezői a brit kormány segítségét kérik; ha nincs gyors döntés a járványveszély mértékében engedélyezhető nyári nyitásról, kifutnak az időből, és már lehetetlen lesz az utolsó pillanatban megszervezni a zenei rendezvényeket. 21/04/2021
Egyesült Királyság II. Erzsébet kutyakölyköket kapott András hercegtől születésnapjára A brit uralkodó amikor elveszítette utolsó kutyáit, azt mondta, hogy már nem lesznek újak, mert attól tart, hogy magányosak lesznek az állatok, ha ő távozik előbb. 95 éves lett szerdán a brit uralkodó, második fia, András néhány hete meglepte őt néhány corgi-kölyökkel. 21/04/2021
No Comment A brit miniszterelnök kapott sört, a Munkáspárt vezetője nem Sir Keir Starmert kidobták egy bathi kocsmából. 19/04/2021
Egyesült Királyság Eltemették Fülöp herceget Végső búcsút vettek szombaton Fülöp edinburghi hercegtől. II. Erzsébet királynő férje életének századik évében, múlt pénteken hunyt el a windsori kastélyban. 17/04/2021
Egyesült Királyság Nyilvánosságra hozták a 30 nevet, akik részt vesznek Fülöp herceg temetésén A búcsúztatás a windsori Szent György-kápolnában lesz április 17-én, szombaton 15 órakor zenekarral és katonai kísérettel. 16/04/2021
Egyesült Királyság Senki nem lesz díszegyenruhában Fülöp herceg temetésén, hogy ne alázzák meg Harry-t A sussexi hercegtől elvették tiszteletbeli katonai címeit, ezért elméletben nem viselhet díszegyenruhát a temetésen. A család úgy döntött: nem szégyenítenik meg a háborús veteránt. 15/04/2021
Cult „Eazy Sleazy” Mick Jagger és Dave Grohl pandémia-himnusza Benne van minden, amin az elmúlt egy évben keresztül mentünk a vesztegzárak alatt, Grohl szerint ez lesz a nyár slágere. 15/04/2021
Egyesült Királyság Kinyitottak az angliai üzletek és vendéglátóhelyek A kocsmák és pubok mellett újra fogadhatnak vendéget és vásárlókat a nem létfontosságú üzletek, fodrászatok, edzőtermek, uszodák, könyvtárak, állatkertek is. 12/04/2021
Egyesült Királyság Először kapta színes bőrű nő a legjobb rendezőnek járó BAFTA-díjat Az online djátadón a legrangosabb díjakat a Chloe Zhao filmje, a Nomadland söpörte be, Frances McDormand jó úton a harmadik Oscar felé. 12/04/2021
Cult BAFTA: A nomádok földje több díjat kapott A legjobb női főszereplő Frances McDormand (Nomadland), a férfi főszereplőnek járó BAFTA-díjat Anthony Hopkinsnak (The Father) ítélték. 11/04/2021
Egyesült Királyság Szűk körű lesz Fülöp herceg temetése Fegyveres tiszteletadást tartottak a pénteken elhunyt Fülöp herceg emlékére több helyszínen. 10/04/2021
Egyesült Királyság Fülöp herceg halála alig csillapította az északíreket Péntek éjjel is Molotov-koktéllal dobálták a rendőröket a brexit szükségmegoldását árulásként megélő, felháborodott északír unionisták. 10/04/2021
Egyesült Királyság Virágok Fülöp herceg emlékére Több százan gyűltek össze a londoni Buckingham-palotánál, hogy leróják kegyeletüket a pénteken elhunyt brit uralkodói hitves emléke előtt. 09/04/2021
Egyesült Királyság Politikusi részvétnyilvánítások a herceg halálára A világ számos politikusa fejezte ki részvétét a brit királyi családnak, elsők között a brit kormányfő, az ír miniszterelnök valamint az Európai Bizottság elnöke, 09/04/2021
Cinema Hétvégén osztják ki a BAFTA-díjakat A tavalyi mustrának sokan felrótták, hogy kevés színesbőrű alkotó rúghatott labdbába, idén más a helyzet: a legjobb női alakításra pályázó hat művész között mindössze kettő fehér található. 09/04/2021
Egyesült Királyság Meghalt Fülöp herceg Elhunyt a brit uralkodó férje. Az edinburgh-i herceg 99 évet élt. A halálhír bejelentésével nemzeti gyász kezdődött az Egyesült Királyságban. 09/04/2021
Egyesült Királyság Súlyos zavargások Észak-Írországban A breixt után kiújult a feszültség az ír sziget egyesítését pártoló katolikus és a britpárti protestáns közösségek csoportjai között. 09/04/2021
Egyesült Királyság Bürokrácia lassítja az Unióból származó növények brit importját A kínálat felére csökkent, az árak 20 százalékkal nőttek. 07/04/2021
Egyesült Királyság Koronavírus: heti két tesztet adnak ingyen a briteknek A brit egészségügyi vezetés szerint fontos a járvány mihamarabbi megfékezésében a fertőzöttség valódi ismerete. 05/04/2021