Szíria Asszonyok férjeik nélkül Damaszkuszban Szíriai nők önálló életvitelét igyekszik segíteni a Sama. 20/08/2018
Szaúd-Arábia Javában tart a mekkai zarándoklat Második napjába lépett a mekkai zarándoklat. A muszlim hívők ilyenkor az Arafát hegyéig vonulnak, ahol késő délutánig imádkoznak és elmélkednek. 20/08/2018
Törökország Tüzet nyitottak az USA nagykövetségére Rálőttek az ankarai amerikai nagykövetség épületére egy mozgó autóból hétfő hajnalban. Senki sem sérült meg. 20/08/2018
Törökország A török elnök visszaszólt Amerikának Recep Tayyip Erdogan szerint tudják, kik fenyegetik Törökországot a gazdaságon keresztül és nem hagyják magukat. 18/08/2018
Szaúd-Arábia Megkezdődött a mekkai zarándoklat Megkezdődött a haddzs több mint egymillió ember részvételével. 18/08/2018
Uzlet Megnyugtatta a befektetőket a török pénzügyminiszter Szerinte Törökország pillanatok alatt ki fog lábalni a pénzügyi válságból. 16/08/2018
No Comment Szaporodnak a teknősök Cipruson Ehhez persze az embereknek is segíteniük kellett. 16/08/2018
Törökország Hosszú bukás után szárnyal a török líra Az idén 40%-kal gyengült a dollárhoz képest, ma egy nap alatt 3,3%-kal erősödött, miután Ankarában bejelentették, hogy vámemeléssel sújtanak egyes amerikai termékeket. A lírával párhuzamosan a forint is erősödött, de csak átmenetileg. 15/08/2018
Izrael Gáza: Újra beindult az áruszállítás Újra elindult az áruszállítás Gázába, miután Izrael megnyitotta az egyik legnagyobb átkelőt Kerem Salomnál. Ezzel egy időben a gázai területekhez tartozó vizeken a halászati sávot is kiszélesítették. 15/08/2018
Törökország Törökország elengedte a két fogva tartott görög katonát Kémkedéssel gyanúsítják őket. 14/08/2018
Törökország Szergej Lavrov a dollár hanyatlásáról beszélt Ankarában Megváltozhat a török-orosz kereskedelem a líra gyengülése miatt. 14/08/2018
Uzlet Erdogan: "Bojkott az amerikai termékekre" Ahogy mondta bojkottálni fogják az iPhone-t, vesznek majd helyette Samsungot és egy török gyártmányt, a Vestelt. 14/08/2018
Törökország Washingtont is hibáztatja Erdogan a líra mélyrepülése miatt A török elnök Washingtont és "gazdasági terroristákat" is okol a nemzeti valuta gyengülése miatt. 13/08/2018
Uzlet A török líra mélyrepülése nem tragédia, de a forintnak nem jó Az amerikai büntetővámok és a hitelből finanszírozott növekedés is ártott a török valutának. 13/08/2018
Törökország Lavrov Törökországban Külügyminiszteri találkozón készítik elő a szíriai rendezésről szóló csúcsot. 12/08/2018
Gazdaság Erdogan: hadművelet zajlik Törökország ellen A török elnök összeesküvést lát a líra zuhanása mögött. 12/08/2018
Izrael Izrael szabályozná a Holt-Tengerből kiszivattyúzható víz mennyiségét Évekkel a tervezett előtt kiakarja árúsítani Izrael a Holt-tenger bányászati jogát. Az új licensz a tervek szerint kiegyenlítené a profitot a környezetvédelmi érdekekkel, ugyanis az meghatározza, hogy mennyi vizet lehet kiszivattyúzni a Holt-tengerből. 12/08/2018
Szíria Szíriai robbanás: sokan meghaltak Egyelőre nem tudni, mi okozta a robbanást, amely legalább 39 ember halálához vezetett. 12/08/2018
Izrael Ismét izraeliek tízezrei tüntettek Izraeliek tízezrei gyűltek össze, hogy részt vegyenek az arab közösség vezette felvonuláson, mely a vitatott nemzetállami törvény ellen tiltakozott. A szervezők szerint a demonstráció legalább 30 000 embert vonzott. 12/08/2018
Gazdaság Erdogan bíztatja a törököket, hogy vegyenek lírát A török deviza zuhanása lehúzza a pénzpiacokat. 10/08/2018
Jemen Az ENSZ BT vizsgálatot sürget Jemenben Átlátható vizsgálatot sürget az ENSZ BT az arab koalíció légicsapásával kapcsolatban. Egy iskolabuszt ért támadás Jemenben. 10/08/2018