Európa atlanti kékúszójú tonhalállománya két évtizeddel ezelőtt szinte teljesen kipusztult. Ma szigorú nemzetközi ellenőrzések biztosítják a fenntartható halászatot a Földközi-tengeren és a Kelet-Atlanti-óceánon.
Húsz évvel ezelőtt a virágzó globális sushi- és sashimi-piac rendkívüli magasságokba emelte a luxus finomságnak számító kékúszójú tonhal árát. Az ipari halászflották hatékony felügyelet nélkül működtek a Földközi-tengeren, gyakorlatilag figyelmen kívül hagyva a fenntarthatósági korlátokat.
„Túl sok hajó fogott túl sok kékúszójú tonhalat” – magyarázza Tristan Rouyer, az IFREMER halászati ökológusa. „Alapvetően nem volt ellenőrzés. Az illegális halászat mindenhol jelen volt. Sok halat fogtak anélkül, hogy pontosan tudták volna, mennyit.”
A kutatók riasztást adtak ki a faj gyors hanyatlásáról, míg a környezetvédők összecsaptak a halászati iparral, követelve a mediterrán vizek kifosztásának leállítását. A kampányok felhívták a közvélemény figyelmét a válságra, kényszerítve a kormányokat és a halászati ipart a cselekvésre.
A terv, amely bevált
Miután az első kísérletek a káosz rendezésére kudarcot vallottak, 2007-ben az egész régióban átfogó tonhal-helyreállítási terv lépett életbe. Az Atlanti-óceáni Tonhalak Védelméért Nemzetközi Bizottság (ICCAT) által bevezetett és az Európai Unió hatóságai által végrehajtott terv szigorú kvótákat, a halászflották csökkentését, a halászati idény korlátozását és nemzetközi ellenőrzéseket jelentett.
Ennek eredményeként a becsült kékúszójú tonhal fogás 2007-ben körülbelül 60 000 tonnáról 10 000 tonnára csökkent. A halállományok a halászati ökológusok várakozásait is meghaladó ütemben kezdtek helyreállni. A készletek helyreállásával a halászat fokozatosan újra növekedni kezdett, de ezúttal gondosan kezelt, fenntartható határokon belül.
A halászati ipar a mai napig szigorú ellenőrzés alatt működik. Sète-ben, Franciaország fő kékúszójú tonhalhalászati központjában minden partra szállított halat meg kell mérni, címkézni és nyomon követni a hajótól a tányérig. A nagy kerítőhálós hajók többnyire tétlenül állnak a kikötőben: kvótájuk korlátai miatt évente csak néhány hétig halászhatnak.
És hogy mit gondolnak a halászok ezekről a korlátozásokról? Bertrand Wendling, a SaThoAn nevű nagy halászati szövetkezet ügyvezető igazgatója szerint az ágazat támogatja az intézkedéseket, és a fenntarthatóság iránti elkötelezettségét független nemzetközi tanúsítványok is igazolják.
„Az állomány olyan jól teljesít, hogy a kvóták több éven át fokozatosan 20%-kal emelkedtek” – jegyzi meg Wendling. „Ma viszonylag magas, de fenntartható fogási szintekkel rendelkezünk, mert már nem fogunk kis halakat. A legfontosabb azonban, hogy minden rendkívül szigorúan szabályozott.”
A kutatók folyamatosan figyelnek
A halászati gazdálkodási döntések nem kizárólag az iparág fogási jelentésein alapulnak, amelyek félrevezetőek lehetnek, mivel a halászhajók a halak legbőségesebb területein működnek. A reprezentatív elemzés érdekében a kutatók speciális megfigyelési technikákat alkalmaznak a tonhalpopulációk nyomon követésére.
Az IFREMER kutatói éves jelölési programokat végeznek, amelynek keretében elektronikus eszközöket rögzítenek az egyes halakra, hogy tanulmányozzák vándorlási szokásaikat.
„Ez az egyetlen eszköz, amely valóban lehetővé teszi számunkra az egyes tonhalak vándorlásának nyomon követését” – mondja Tristan Rouyer. „Úgy programozzuk, hogy rögzítse a hőmérsékletet, a nyomást és a fényt. Ezekkel az információkkal rekonstruálhatjuk az állat útvonalát.”
A jelölési munkát légi felmérések egészítik ki. A tudósok kis repülőgépekkel repülnek a Földközi-tenger felett, megszámolják a felszínen táplálkozó tonhalrajokat, és összehasonlítják az évről évre megfigyelt adatokat. Az eredmények figyelemre méltóak. „2000 és 2020 között hatalmas növekedést tapasztaltunk a populáció számában” – mondja Rouyer.
„A 2000-es években egy teljes szezon alatt – nyolc-tizenkét repülés alatt – 60 halrajt láttunk. A 2020-as években voltak olyan repüléseink, amikor repülésenként több mint 300 halrajt láttunk!”
2020 óta a helyreállítás stabilizálódott, bár a kutatók továbbra is figyelemmel kísérik a helyzetet, hogy megállapítsák, ez stagnálást vagy egy hanyatlás kezdetét jelenti-e.
Mi garantálja, hogy ez így is marad?
A kutatók szerint a kékúszójú tonhal visszatérése csak akkor lesz tartós, ha elkerüljük a múltbeli hibák megismétlődését. A gazdálkodás és az ellenőrzés jelenleg úgy tűnik, hogy működik, de a kutatók óva intenek attól, hogy túlságosan megnyugodjunk, és hagyjuk, hogy a halászat visszatérjen a vadnyugati időkhöz.
„Tudjuk, hogy bizonyos helyeken újra terjedni kezd az illegális halászat” – jegyzi meg Rouyer. „Ezt a szempontot nagyon figyelemmel kell kísérnünk. Ez egy nagyon fontos biztosíték. Ha elveszítjük az ellenőrzést a halászat felett, valószínűleg a problémák újra jelentkeznek.”
Azonban Európa jelenlegi kékúszójú tonhalállománya annak bizonyítéka, hogy a kutatók, a hatóságok, a környezetvédők és a halászati ipar együtt tudnak működni egy veszélyben lévő faj megmentése érdekében.