Ma 75 éves Bruce Sprigsteen, A Főnök, Amerika egyik legnagyobb rock-sztárja és legbefolyásosabb közéleti személyisége. New Jersey-ben született ír és olasz szülők gyermekeként. A fehér munkásosztály – és később a liberális értelmiség – hőse sosem rejtette véka alá politikai nézeteit.
Én vagyok az elnök, de ő a Főnök!” – mondta Barack Obama 2016-ban, amikor az Elnöki Szabadság Érdemrenddel tüntette ki. A „Boss” név még a karrierje kezdetén ragadt Sprinsteenre: a klubkoncertek előtt és főleg után úgy irányította a stábot, a technikusokat, a roadokat, a hang- és később a fénytechnikusokat, hogy határozott fellépésével minden jelenlévőnek egyértelmű tette, ki a főnök. Pár évtized elteltével pedig már nem csak a Jersey-i és New York-i klubok közönsége, hanem az egész világ tudta ezt.
Nem Obama volt az első politikus, akivel Springsteen személyes kapcsolatban állt, korábban kampányolt John Kerrynek és Hilary Clintonnak is, majd zenélt Biden elnök beiktatásán. Obamával azonban a kapcsolata személyesebb a politikai szövetségnél, valódi barátsággá vált, sőt volt egy közös podcast-sorozatuk, amit később könyvben is kiadtak. Obama pedig nemcsak amolyan távoli, „elnöki” rajongó, hanem rendesen jár koncertre is.
Legutóbb, amikor Sprinsteen Európában turnézott, a volt amerikai elnök a barcelonai koncerten tűnt fel feleségével, Michelle-lel, de előtte még – kisebb konyhai fennakadást és a biztonsági nehézséget okozva – Sprigsteennel, Steven Spielberg rendezővel és az ő feleségével elmentek egy étterembe vacsorázni. A biztonságiak előre figyelmeztették az étterem dolgozóit, hogy ne legyenek tolakodóak, ne próbáljanak szelfit kérni a társaság tagjaitól. Aztán távozás előtt Obama váratlanul bement a konyhába, hogy mindenkinek megköszönje a kaját, mondván, élete egyik legjobb vacsoráját kapta, majd tulajdonképpen ő maga kért egy közös fotót a dolgozókkal.
Egész Amerika faszagyereke
A már akkor is nagyon népszerű Springsteen számára az 1984-ben megjelent Born in the U.S.A. című lemez hozta el a teljes áttörést – és ez tette politikai szereplővé is. A címadó dalt gyakran használták politikai célokra, patrióta himnuszként (félre)értelmezve azt. A szám ugyanis sokkal inkább társadalmi-politikai kritika, elsősorban a vietnámi háborúval kapcsolatban, mintsem hazafias óda. Springsteenek akkor telt be a pohár, amikor a republikánus Reagan elnök is használni kezdte a dalt választási kampányában. Először visszaszólt az elnöknek, majd egy interjúban úgy fogalmazott, „elegem van belőle, hogy én legyek egész Amerika faszagyereke.”.
Megbékélés és ittas vezetés
Az interjút is elég ritkán adó Springsteen sosem vállalt szerepet reklámban, pedig bőven volt megkeresés. Egyszer, egyetlen egyszer azonban kivételt tett: Joe Biden 2020-as választási győzelme után, két héttel elnöki beiktatás követően tartották az amerikaifoci döntőjét, és az akkor legdrágább műsoridőben, a Super Bowl közvetítése közben mutatták be a kisfilmet. Ami nem félperces kisfilm, hanem nagyszabású és nagy költségvetésű, ebben a műfajban kimondottan hosszú, kétperces videó volt. Óda Amerikához, felszólalás a szélsőségek és a megosztottság ellen – csak egy hónappal voltunk a Capitolium ostroma után. Amerikai Újraegyesült Államok.
A videót azonban két nappal a Superbowl után törölték a YouTube-ról, és többet nem adták le tévében, ugyanis kiderült, hogy pár hónappal korábban Springsteent őrizetbe vették ittas vezetés miatt. Ami nem túl szerencsés, ha a film történetesen egy autót reklámoz, márpedig az egy Jeep-reklám volt. Így aztán Springsteen egyetlen reklámja valószínű a legdrágább is lett, ha az egy vetítésre jutó költséget nézzük.
Később a Főnököt felmentették az ittas vezetés vádja alól, ugyanis a véralkoholszintje – bár két tequilát ivott! – mindössze negyede volt a New Jersey-ben megengedett szintnek. Ötszáz dollárra azért megbüntették, mert nemzeti parkban fogyasztott alkoholt. A bíró a tárgyaláson megkérdezte, kér-e részletfizetést, de a Boss nem élt a lehetőséggel. „Azt hiszem, bíró úr, azonnal ki tudom fizetni” – közölte. A felmentés után a reklám visszakerült a YouTube-ra, ma is látható, szóval nem teljesen ment pocsékba a pénz.
Munkásság
Becslések szerint 140 millió lemezét adták el, köztük a tényleg ikonikus Born in the U.S.A. a maga szintén ikonikus borítójával, az elsöprő Born to Run, és a végtelenül intim Nebraska. Kapott húsz Grammyt, két Golden Globe-ot és egy Oscar-díjat. A Rolling Stone magazin minden idők ötszáz legjobb lemeze listáján nyolc albuma szerepel. Már kész a Sprinsteen-múzeum – hol másutt, mint Jersey-ben –, hivatalos nevén a Bruce Sprigsteen Archívum és Amerikai Zenei Központ, benne több tízezer tárgy, dokumentum és ereklye a Főnök életéről, munkásságáról.
Ezen kívül volt egy Broadway-showja is, amit eredetileg két hónapos fellépéssorozatnak szántak, de végül 236 alkalommal nyomták le. Az előadásban a könyvből is felolvasott részleteket, valamint voltak egyéb prózai részek és zenei betétek is. Aztán persze lett belőle live album és Netflix műsor.
Az Obamával közösen készítette podcast-sorozatot könyvben is kiadták, önéletrajza Amerikában születtem (eredetileg: Born to Run) címmel magyarul is megjelent.