EventsEseményekPodcasts
Loader

Find Us

HIRDETÉS

Utcát neveztek el Makk Károly filmrendezőről a Badacsony oldalában

Makk Károly utca, Badacsonytördemic
Makk Károly utca, Badacsonytördemic Szerzői jogok Euronews
Szerzői jogok Euronews
Írta: Gábor Ács
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A tábla a Ház a sziklák című legendás film forgatásának közelében őrzi Makk Károly emlékét.

HIRDETÉS

A közönség szeretetét Makk Károly halála után is lehet érezni, tapasztalták meg azok, akik elkezdték intézni, hogy a nevét utca őrizze a Badacsony oldalában. A filmrendező özvegye egy olyan utcát választott, ami az általuk szeretett nyaraló közelében található, és átnevezése nem sérti senkinek az emlékét, mivel eddig nem személyről nevezték el.

Nem véletlen egybeesés az sem, hogy a legendás film, a Ház a sziklák alatt számos jelenetét is errefelé vették fel annak idején. A házikó ma is áll, a bazaltorgonák függőlegesen meredő sziklái és a lenyűgöző panoráma pont ugyanolyan, mint a filmben. Érdemes megmászni a meredek ki erdei utat, amit csak a filmesek kedvéért építettek, és járható még ma is.

Makk Károlynak annyira megtetszett a Badacsony oldala, illetve az innen feltáruló balatoni panoráma Szigliget felé, hogy valamivel lejjebb, a rómaiak idején is használatos út mentén építsen nyaralót.

A badacsonylábdihegyi vasútállomás fölött, Tördemic és Badacsony között valahol félúton a filmrendező nyaralója a társasági élet központjává vált, így a most elnevezett utca az egykor élénk szellemi közeg helyszínén őrzi Makk Károly emlékét.

Az avatóünnepségre május 17-én, pénteken 17 órakor mindenkit vár Badacsonytördemic község Önkormányzata. A Makk Károly utca 1. sz. ház kertjében beszélgetéssel folytatódik a program a rendező özvegyével, Makk Károlyné Hannával, a házigazdák, Kiss Ramon és Viki erre az alkalomra megnyitják a kertet.

2023 nyarán született meg a gondolat az utca elnevezéséről, mivel Makk Károly itt töltötte életének utolsó tíz évét.Cserhalmi György színész és Andor Tamás operatőr mond néhány szót Makk Károlyról a tábla avatásakor.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Szebeni András fotográfiái Makk Károlyról egy pozsonyi kiállításon

Elhunyt Makk Károly

Amerikai filmé az Arany Pálma