Gyász: meghalt David Crosby

David Crosby 2008-ban, a New York-i Central Parkban tartott koncerten
David Crosby 2008-ban, a New York-i Central Parkban tartott koncerten   -   Szerzői jogok  AP Photo/Diane Bondareff
Írta:  SL

81 éves korában meghalt David Crosby, a The Byrds és a Crosby, Stills, Nash & Young együttesek társalapítója. Kétszer is bekerült a Rock and Roll Hírességek Csarnokába.

A Variety amerikai magazin csütörtökön Crosby feleségére hivatkozva jelentette, hogy a The Byrds és a Crosby, Stills, Nash & Young együttesek társalapítója 81 éves korában, hosszú betegség után elhunyt.

"Bár már nincs velünk, embersége és barátságos lelke továbbra is vezetni és inspirálni fog minket. Öröksége legendás zenéjén keresztül fog tovább élni" - áll Crosby feleségének közleményében.

Crosby több évtizedes drogfogyasztás után 1994-ben májátültetésen esett át, túlélte a cukorbetegséget, a hepatitis C-t és egy már idős korában elvégzett szívműtétet.

A szellemes és mindenről véleményt nyilvánító Crosby a 60-as és 70-es évek kulturális forradalmának élvonalában volt. Ő volt a Los Angeles-i rockzenei közösség egyik alapítója és középpontja, zenekarával felléptek Woodstockban. Dennis Hopper róla mintázta az Easy Rider (Szelíd motorosk) c. film hosszú hajú drogos hippi figuráját. Számos alkalommal került összetűzésbe a törvénnyel. 1982-ben drog- és fegyverügyek miatt letartóztatták

A kackiás bajszáról és ellenkulturális politikai megközelítéséről is elhíresült Crosby szólóban is sikeres volt, hat évtizedes pályafutása talán legjobb anyaga az utolsó, 2021-ben kiadott For Free volt. Azon kevesek közé tartozott, akiket kétszer is beválasztottak a Rock and Roll Hírességek Csarnokába.

Graham Nash a vele való viták ellenére mély szomorúságát fejezte ki halála kapcsán, és úgy fogalmazott, hogy hatalmas űrt hagyott maga után. Stephen Stills szerint vitathatatlanul zenészóriás volt, még ha sokszor egymásnak is estek. Twitter-bejegyzésében Brian Wilson, a Beach Boys énekese hihetetlen tehetségnek és csodálatos személyiségnek nevezte.