NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Megéri visszatérni az iskola padba

Megéri visszatérni az iskola padba
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Egy olyan országban, ahol kétszer annyian hagyják ott az iskolát, mint más európai országokban átlagosan, a Generation Y pont a másik irányból közelíti meg a kérdést. Barcelonában olyan fiatalokat kerestek meg, akik visszatértek az iskolapadba.

Csaknem tíz évvel ezelőtt Lucas úgy döntött, otthagyja az iskolát.

- Korábban nem érdekelt az iskola. Igaz, fiatalabb is voltam, de nem láttam semmi értelmét, nem hozott eredményt. És tudtam, hogy az iskolán kívül, már 16 évesen is, pénzt tudok keresni. Akkoriban azt gondoltam, hogy az iskola időpocsékolás – mondta Lucas.

Lucas az építőiparban helyezkedett el, de egy egészségügyi probléma miatt ideiglenesen abba kellett hagynia a munkát. Azután döntött úgy, hogy visszatér, befejezi a főiskolát, és megpróbál egy kémiai laboráns kurzust.

- Már a gondolata is megrémisztett, hogy visszatérjek. De most már érettebb vagyok, úgyhogy úgy döntöttem, megpróbálom. Pont olyan, mint a munka: küzdened kell itt is – vélte Lucas.

- Amikor egyetemisták között voltam, és kultúráról vagy iskolai dolgokról beszélgettek, kívülállónak éreztem magam. Amikor befejeztem az iskolát, azt mondtam a barátnőmnek: most már tudok akár Activity-zni is, és egyre több kérdésre tudom a választ – tette hozzá a fiatalember.

Mar Corredor csaknem egy évig kereste a jó választ.

- Elkezdtem kimaradozni, aztán nem mentem többet. Nem volt motivációm, és nem is szerettem – mondta Mar Corredor.

Egy önkéntes segítő munka fölnyitotta a szemét, és újra elkezdte az iskolát. Ezúttal olyan képzésre jár, ahol megtanulja, hogyan tud a fogyatékkal élőknek segíteni.

- Muszáj ezt megtenned, ha dolgozni akarsz, mert a munkaadók állandóan azt kérdezgetik, milyen diplomád és milyen képzettséged van – vélte a lány.

A két fiatal saját magától jött vissza. Sokan viszont nem. Nekik szól az Erasmus Plus európai programjának az a projektje, amelynek az célja, hogy az iskolából kimaradók aránya 10% alá csökkenjen 2020-ra. De ehhez magasról kell indulnia.

- Most Spanyolországban 30% körüli a kimaradók aránya. Korábban sok volt a munka az építőiparban, most meg a turizmusban. Ezekkel a munkákkal különleges előtanulmányok nélkül lehet pénzt keresni – mondta Xavier Chavarria Navarro, a program egyik vezetője.

A válság miatt, különösen az építőiparban, sok fiatal maradt munka és tanulás nélkül. Xavier Chavarria Navarro arra dolgoz ki stratégiákat, hogy hogyan tartsa az iskolában vagy hogyan hozza vissza oda a 16 és 24 év közti fiatalokat.

- Az érdeklődésnek megfelelően tudjuk összeállítani a tantervet, ami vonzó tanulmányi előrelépést jelent, ugyanakkor érdekes, és értelmét is látják a fiatalok – mondta Navarro.

- Ha segítenek azon az úton, hogy visszajuss az iskolába, megmutatják a helyes lépéseket, akkor szerintem ez nagyon pozitív dolog – mondta Lucas Martos.

- Személyreszabottabban tudjuk irányítani a fiatalokat és az őket befogadó iskolákat is, változatosabbá tesszük a tantervet, hogy az vonzóbb legyen számukra – tette hozzá Navarro.

A Generation Y történeteit kövessék nyomon közösségi oldalainkon is.

Facebook
Google +
Twitter @eurogen_y

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Párbeszéd: Hogyan lehet megfékezni a kimaradást az iskolából?

Nem igaz, hogy a fiatalok nem olvasnak

Egymillió Erasmus-bébi Európában: egy ösztöndíj, amely megváltoztathatja az életedet