Tanulmány szerint nem csak belső okok fékezik német növekedést: közgazdászok Kína-sokk 2.0-ra figyelmeztetnek, kormány tétován reagál
A német gazdaság évek óta gyenge növekedéssel küzd. A gazdaságpolitikai vitákban ezt elsősorban a magas költségekkel, az innováció hiányával és az évek során felhalmozódott strukturális problémákkal magyarázzák.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Sok közgazdász szerint a legnagyobb reformigény elsősorban belföldön van. Az ifo intézet elnöke, Clemens Fuest például, ahogy a _Capital_nak adott interjúban kifejtette, mélyreható változtatásokat vár a szövetségi kormánytól a beruházások élénkítése, az innováció ösztönzése és az új növekedési impulzusok megteremtése érdekében. „Átfogó megközelítésre van szükség, amely kijelöli, hogyan teremthető tartósan nagyobb növekedés Németországban” - fogalmaz Fuest.
Egy friss tanulmány legalább részben megkérdőjelezi ezt az elterjedt nézőpontot. A „China shock 2.0 – the cost of Germany’s complacency” címet viselő elemzésben a brit „Centre for European Reform” agytröszt közgazdászai, Sander Tordoir és Brad Setser amellett érvelnek, hogy Németország gazdasági gyengélkedése elsősorban a kínai ipar nyomására vezethető vissza. Szerintük a kínai vállalatok egyre dominánsabbá válnak a kulcsfontosságú piacokon, és ezáltal kiszoríthatják az európai versenytársakat.
Különösen a nyersanyagok, a ritkaföldfémek és a gyógyszeripar alapvető vegyipari termékei terén erősítette meg pozícióit Kína az elmúlt években. Ugyanez igaz a jövőágazatokra, például a chipekre, a robotikára, az akkumulátorokra és az elektromos autókra. A szerzők megítélése szerint Kína mára e piacok többségét technológiai és gazdasági értelemben egyaránt uralja.
Ez a tendencia különösen az autóiparban látható. A koronavírus-járvány végétől a kínai gyártók érezhetően megerősítették pozíciójukat a világpiacon. Tordoir és Setser számára ez annak a jele, milyen gyorsan átrendeződhetnek az ipari erőviszonyok - és milyen súlyos következményekkel járhat mindez a hagyományos ipari központokra nézve.
Nőnek Kína exportjai
A szerzők úgy vélik, hogy az európai vállalatok a következő években tovább veszíthetnek piaci részesedésükből - nemcsak a nemzetközi piacokon, hanem magában Európában is. Példaként a német napenergia-iparra hivatkoznak, amely egykor mintaként szolgált világszerte, mára azonban szinte teljesen eltűnt. Az Egyesült Államok ipari központjainak leépülése a 2000-es években szintén intő példa számukra a német ipari régiók lehetséges jövőjére.
Miközben sok közgazdász elsősorban a magas bérköltségeket, a bürokráciát és a gyenge versenyképességet bírálja, Tordoir és Setser a problémák fő okát a célzott kínai gazdaság- és iparpolitikában látják. Piaci korlátokkal, kiterjedt állami támogatásokkal, a nyersanyagok stratégiai ellenőrzésével és gazdaságpolitikai beavatkozásokkal Kína jelentős előnyökhöz juttatta saját vállalatait.
A tanulmány szerint a következmények már most is jól láthatók. Kína exportja az utóbbi időben jóval gyorsabban nőtt, mint a világszintű kereskedelem egésze, miközben Németország különösen 2023 óta visszaesést tapasztal a Kínával folytatott kereskedelemben. Ez a szerzők szerint komoly hatással van az ipari hozzáadott értékre és a foglalkoztatásra.
Elemzésükből Tordoir és Setser konkrét szakpolitikai javaslatokat vezetnek le. A kínai konkurenciával szembeni erősebb védőintézkedések mellett érvelnek. Ide sorolják a magasabb importvámokat az érzékeny iparágakban, az európai termékek nagyobb mértékű előnyben részesítését, valamint a szigorúbb előírásokat azokkal a kínai vállalatokkal szemben, amelyek Európában akarnak termelni. Elképzelhetőnek tartják a kínai mintát követő vegyesvállalati szabályok bevezetését is.
Németország fékezi a szigorúbb Kína-politikát
Németország mindeddig inkább tartózkodóan reagált az ilyen javaslatokra. Ennek oka többek között a Kínával fennálló szoros gazdasági összefonódás, valamint az esetleges ellenlépésektől való félelem. Közben Európa számos kulcsfontosságú területen továbbra is rá van utalva a kínai szállítmányokra, például fontos nyersanyagok és ipari félkész termékek esetében.
A német-pekingi gazdasági kapcsolatok erősítése érdekében a héten maga Katherina Reiche (CDU) szövetségi gazdasági miniszter utazik Kínába. Útjára mintegy 40 vállalati képviselőből álló delegáció kíséri, akik lehetséges együttműködéseket szeretnének előmozdítani.
Ezzel párhuzamosan nő az elégedetlenség az Európai Unióban: Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Hollandia és Litvánia egy informális állásfoglalásban határozottabb fellépést sürget Kína kereskedelmi gyakorlatával szemben. Németország nem csatlakozott a kezdeményezéshez. Márciusban Friedrich Merz (CDU) szövetségi kancellár kereskedelmi megállapodás megkötését szorgalmazta Pekinggel. Brüsszel ezt elutasította.