Kína enyhítené a kereskedelmi feszültséget

Kína enyhítené a kereskedelmi feszültséget
Írta: Daniel Bozsik
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Hszi Csin-ping elnök nyitott gazdaságpolitikát hirdetett, és bejelentette a vámtarifák csökkentését is.

HIRDETÉS

Nyitást jelentett be az ország gazdaságpolitikájában Hszi Csin-ping kínai elnök. Ennek részeként csökkentik az importvám mérték több termék esetében, köztük a gépjárműveknél. Elemzők szerint az elnök mostani bejelentésével igyekszik csökkenteni az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi feszültséget.

—A hidegháborús gondolkodás és a zéró összegű játszma egyre inkább kimegy a divatból. A bezárkózás csak további falak emeléséhez vezet. Kizárólag együttműködéssel és békés fejlődéssel érhetünk el minden fél számára előnyös helyzetet – mondta a Hszi Csin-ping.

A nemzetközi Valutaalap is kiállt a szabad kereskedelem mellett.

— A világ összes termelésben használt robotjának kétharmadát ebben a térségben használják, a leginkább Japánban, Dél-Koreában és Kínában. Ennek így is kell folytatódnia, és a nemzetközi kereskedelem hatására ez az innováció is egyre jobban elterjed majd – mondta Christine Lagarde a Nemzetközi Valutaalap elnöke.

Donald Trump már elnöksége kezdetén elkezdte támadni az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi egyezményt, és bejelentette, hogy emelik a kínai acélt terhelő vámot.

— Kína már sok éve húz hasznot az Egyesült Államokból. Ez a legegyoldalúbb kereskedelmi egyezmény, amit bárki eddig látott – mondta Donald Trump.

Szakértők szerint azonban Donald Trump vámtarifa-emelési ötlete nem erősítené az amerikai gazdaságot, viszont globális kereskedelmi háborút robbanthatna ki.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Tovább csökkent az infláció az euróövezetben

Az Európai Bizottság csökkenti az EU növekedési előrejelzését és további inflációcsökkenésre számít

Gazdasági élénkülést is hozhat az elöregedő népesség, de ahhoz okosan kell játszani