Az örökösnő Paul Valéry mondatát idézi az egyik Ghibli-hős szájába adva („Feltámad a szél, meg kell próbálni élni!”), ezzel zárva politikai beszédét a kortárs apátia ellen, egy motívum, amely több díjazott beszédében is visszatért.
„And they saw nothing / No future at all / Yet I was free.” „Nem láttak semmit, semmiféle jövőt, de én szabad voltam.”
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A forradalmi, beszélt költészeti formával, amellyel művészi pályáját kezdetben is meghatározta, Patti Smith a „Wing” című dal előadásával pontosan megragadta a negyvenhatodik Princesa de Asturias-díjátadó beszédeinek szellemét. A dalban feltűnik az a Spanyolország is, amely pénteken az oviedói Teatro Campoamor színpadán díjjal ismerte el: ironikusan szembesít a téves elképzeléssel, hogy az emberek egymástól függetlenül is képesek lennének túlélni, miközben a személyes szabadság mellett is határozottan kiáll.
Nem ő volt az egyetlen kitüntetett (bár kétségkívül ő aratta a legtöbb ovációt, amit ezekben a napokban az oviedói utcákon is jól érzékelni lehetett), aki a saját személyiség védelme mellett a közösség fontosságát is hangsúlyozta, amikor fajként belépünk ebbe a bizonytalan század második negyedébe.
A Princesa de Asturias Alapítvány elnöke úgy döntött, hogy Meryl Streep idézésével nyitja meg az ünnepélyes díjátadót, az elmúlt évek egyik legemlékezetesebb díjazottját, aki nyílt lelkesedéssel reagált, amikor asztúriai dudások vették körül: a ceremóniát úgy határozta meg, mint „sok XX. századi és e fiatal, saját évszázadunkhoz tartozó hősünk hangjának visszhangját”.
Christine Kochnak sikerült lerombolnia a mérnökökkel kapcsolatos sztereotípiákat: gondosan felépített, a közönséggel azonnali kapcsolatot kereső beszédet mondott („Amikor először jártam Spanyolországban, nyíltan, az utcán sírtam”). Az űrhajósnak odaítélt Koncordia-díj azt az üzenetet hordozta, hogy a megbékélést egy „önmagát kölcsönösen összekapcsolni képes fajban” kell keresni, amelyet „a szeretet utáni vágy” fűz össze.
A brit Timothy Garton Ash, aki egy meggyőződéses brexitpárti családban nőtt fel, a terem kevés spontán tapsának egyikét váltotta ki azzal, hogy Nagy-Britanniát nem egyszer, hanem kétszer is az Öreg Kontinens elválaszthatatlan részének nevezte.
Nem ez volt ennek a meggyőződéses európainak az egyetlen politikai gesztusa: az egyetem, az újságírás és a jog által kivívott szabadságjogok határozott védelmében Timothy Garton Ash név szerint is megemlítette a Nemzetközi Büntetőbíróságot, amelyet a Trump-kormányzat kíméletlenül támadott, és amelynek bíráit az Egyesült Államok szankciókkal sújtotta.
Ha netán lenne még olyan spanyol, aki nem hallott róla, Leonor de Borbón világossá akarta tenni, hogy a hadseregből az egyetemi politológiahallgatói létbe lépett át: az idei, negyvenhatodik Princesa de Asturias-díjátadón elmondott beszéde tele volt diplomáciai szakszavakkal („realpolitik”), illetve a politikarajongók számára ismerős utalásokkal (megidézte a Draghi-jelentést, az Európai Negyed kedvenc bankárát).
„Egyetlen mesterséges intelligencia sem lesz képes reprodukálni azt az érzelmi hatást, amelyet az Ön munkája kivált” – mondta a hercegnő az irodalmi díj idei kitüntetettjéről, Julian Barnesról. Barnes a beszédek sorát egy gesztussal nyitotta az egyik leginkább egyetemes ibériai festő felé: „Amikor Velázquezt nézi az ember, rájön, hogy mindent elmondtak már; az írók és művészek többségének élete egy pontján olyan tanulságos felismerései támadnak, mint neki.” Rosalía néhány éve még tömörebben fogalmazott: „Már mindent kitaláltak.”
VI. Fülöp az MI-ről még lányánál is egyértelműbben fogalmazott: „Olyan világban élünk, ahol a mesterséges intelligencia hatékonysága és gyorsasága miatt olykor megbízhatóbbnak tűnik, mint az emberi. Díjazottjaink lerombolják ezt a benyomást: eredményeik, amelyeket csontig hatoló munkával éltek meg és építettek fel, azt bizonyítják, hogy csakis kitartó erőfeszítéssel válhat a tehetségből kézzelfogható, tartós valóság.”
A király a jövőbeli spanyol parlamenti választásokra is kitért: „Egy olyan érett társadalomban, mint a miénk, a demokrácia gyakorlása szintén időt igényel. Nem merül ki egyetlen választásban, mint amilyet hamarosan megtartunk, ahol az állampolgárok ismét rendkívüli felelősséget viselnek azért, hogy meghatározzák országunk politikai irányát.”
Ezzel üzenetet küldött az állampolgároknak és politikai képviselőiknek is: „A demokrácia napi, civil és következetes elköteleződést, a formák és intézmények gondos ápolását igényli, hogy továbbra is szavatolja együttélésünket, és fényt adjon annak a közjó iránti keresésnek, amely a lehető legjobban szolgálja és hozza egyensúlyba valamennyi állampolgár jogos érdekeit” – fogalmazott VI. Fülöp.
A ceremónia záró részében az örökösnő a Kommunikáció és Humán Tudományok díjának egyik legmegrázóbb mondatát idézte, amelyet az elismerést átvevő, Kenichi Yoda vezette Studio Ghibli egyik filmje tartalmaz. Az egyik főhős Paul Valéry szavait idézve lelkes kiáltással hirdeti: „Feltámad a szél, élni kell, meg kell próbálni élni.” Úgy tűnik, hogy ő és a díjazottak egyaránt osztoznak a közelgő korszak szellemiségének olvasatán, és abban a biztató hangban, amellyel szembenéznek vele.