A legendás japán stúdió új elnöke szerint a szépséget még a háborúhoz hasonló borzalmak ábrázolásakor is keresni kell. Yoda, Ghibli oviedói arca, azt állítja, hogy továbbra is kortárs témákat és aggodalmakat kutatnak, ahogyan alapítóik tették.
A japán Yomiuri Shimbun egykori szerkesztőjeként, pályája elején a Ghibli animációs stúdiókról szóló tudósításokat készítve, aligha képzelhette el Kenichi Yoda (1974), hogy egyszer annak a cégnek az élére áll majd, amelyre kulturális újságíróként specializálódott.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A legendás mozianimációs „templom” csúcsára 2026. június 22-én jutott fel, amikor az elnöki székben Hiroyuki Fukudát váltotta. Az Euronewsnek adott interjúja 48 órával azelőtt készül, hogy a stúdió nevében átvegye a kommunikáció és a humántudományok területén odaítélt 2026-os Princesa de Asturias-díjat.
Két alkotója, a néhai Isao Takahata és munkatársa, Hayao Miyazaki gondolatai, valamint a mintegy 200 ember munkája, akiket a vállalat foglalkoztat, ma is az első kapuk egyikét jelentik a japán kultúrához világszerte emberek milliói számára.
Spanyolországban így történt ez Marcóval és Heidivel is. Az animesorozatokat a frankizmus utolsó, haldokló évei és az átmenet idején mutatták be, amikor Ghiblit még el sem képzelte ez a rendezőpáros, amely egy szakszervezetben ismerkedett meg, miközben mindketten az 1960-as években a Toei Doga stúdióban dolgoztak. Ezek a sorozatok – Akira Kuroszava filmjeihez hasonló mérföldkövek kivételével – feltehetően egy teljes spanyol generáció első találkozását jelentették a felkelő nap országával.
Yoda nevet, amikor arról kérdezik, vajon a stúdiót japán „soft power”, a kulturális diplomácia eszközének tekintik-e. „Úgy gondolom, hogy minden egyes mű csak azért létezik, mert rendezői és animátorai nagy gonddal, szeretettel fordultak felé. Nagyon örülünk annak, hogy ennek eredményeként az egész világon nézik őket. De nem diplomácia miatt készítjük őket” – fogalmaz az elnök.
Ghibli, avagy a háború rettenetes szépsége
2026-ban elkerülhetetlen, hogy Yodát megkérdezzük a stúdió forgatókönyveiben újra és újra visszatérő témák egyikéről – a környezetvédelem, a barátság és a női szereplők ereje mellett –, nevezetesen a fegyveres konfliktusokról.
Takahata, aki kommunista szimpatizáns volt, alkotmánya 9. cikkelyének elkötelezett híveként meggyőződéses pacifistának számított, míg Miyazaki gyerekkorától kezdve a háború árnyékában élt: családi vállalatuk a második világháborúban a fasiszta oldal katonai repülőgépeihez gyártott alkatrészeket.
Mindketten erről a megszállottságról tanúskodnak olyan animációs klasszikusokban, mint a „A szentjánosbogarak sírja”, a „Mononoke hercegnő” vagy „A vándorló palota”, egészen a „Szél támad” című filmig. Vajon lehetséges-e ma, amikor Japán példátlan mértékűre emeli a GDP-ből a véderőre fordított hányadot, és amikor a védelmi Fehér Könyvet a szélsőjobboldali Sanae Takaichi neve fémjelzi, továbbra is pacifista filmeket készíteni?
Yoda elegánsan kitér a kérdés elől. „Az, hogy miként közelítsük meg a háború témáját, nagyon fontos kérdés a Studio Ghibli számára. Természetesen az volna a legjobb, ha nem léteznének háborúk. Ami azonban számomra igazán csodálatra méltó Miyazakiban mint rendezőben, az az, hogy miközben ő maga is mélységesen elutasítja a háborút, lenyűgözik a háborúban használt fegyverek, a harci repülőgépek tárgyi szépsége, a formájuk. Természetesen a legcsekélyebb szimpátiát sem táplálja a háború iránt. Mégis van benne egy érzés, amelynek nem tud ellenállni: ezeknek a dolgoknak a tárgyi vonzereje. És ez bizonyos értelemben nagyon is emberi” – véli.
Arra a stúdió egyik legtöbbet idézett mondatára is rákérdezünk, amely a „Porco Rosso” (1992) főhőséhez kötődik: egy mozitermekben hangzik el, hogy inkább disznó lenne, mint fasiszta. Elfér-e ma egy ilyen mondat egy forgatókönyv-szobában, akár a Ghiblinél, akár más stúdióban? A vezető ezúttal is a kitérés mellett dönt: elmondása szerint rendkívül elégedett azzal, hogy Emmanuel Macron egyik kedvenc filmje – ahogyan azt a francia elnök egy hivatalos japánlátogatása során felidézte – éppen a „Porco Rosso”, amint azt az interjúalany felidézi.
A mesterséges intelligenciáról szóló vita is ott lebeg a levegőben a Hotel Reconquista Covadonga termében, ahol hagyományosan a Princesa de Asturias Alapítvány díjazottjai szállnak meg. A téma Miyazaki híres, virálissá vált videórészlete (forrás: spanyol) kapcsán kerül elő, amelyben az alkotó 2016-ban porig aláz egy másik cég két fejlesztőjét, amikor azok valamiféle, rajzaihoz használható proto-MI-t próbálnak rásózni. „Ez sértés magára az életre nézve” – vágja oda nekik.
„Tíz évvel később minden egyes interjúban kivétel nélkül megkérdezik, mit gondol a Studio Ghibli a mesterséges intelligenciáról” – magyarázza Yoda, enyhe rezignációval. „Nagyon nehéz megjósolni, hogyan fog fejlődni, és azt hiszem, mindannyian ebben a bizonytalanságban élünk. Ha azonban van valami, amit már most kimondhatunk – és ezt személyesen is így gondolom –, az a következő. Képzeljünk el két éttermet: az egyikben MI készíti az ételt, a másikban emberek. Én kétségkívül a másodikba mennék.”
Stábja jelzi, hogy ideje befejezni az interjút, ám az egykori újságíró jelzi, hogy még egy utolsó megjegyzést szeretne tenni. „Ahogy hallgattam a kérdéseit, rájöttem, hogy a Ghibli rendkívül szorosan összefonódik a saját korával (...) Mi nap mint nap arról vitatkozunk, mit tehet a stúdió ebben az időszakban, és hogy pontosan milyen korszakban élünk. Ebben az értelemben úgy érzem, mérsékelt, megfontolt módon hozunk létre valamit” – mondja.
„Nagyfokú őszinteség jellemzi azt, ahogyan művészi módon alkotunk” – folytatja. „Nem üzleti tervről van szó, hanem arról, hogy komolyan végiggondoljuk, milyen választ ad a stúdió a saját korának. Ez a stúdió mindennapi munkája most, és feltehetően mindig is így volt.” A következő évtized – Miyazaki generációváltása után, aki 85 évesen még mindig aktív – majd megmutatja, képes lesz-e az emblematikus stúdió megőrizni kreatív függetlenségét és eszményeit, miután a japán szigeteken túl is gyermekek és felnőttek millióit bűvölte el.
Itt tekintheti meg a teljes interjút.