Terjednek Európában a zenei rezidenciák, de a modell a közönségre hárítja a költségek egy részét: utazás, szállás, egyéb kiadások drágítják a jegyet. A FACUA figyelmeztet a fogyasztókra gyakorolt hatásra.
Évtizedeken át Las Vegasban a koncertrezidenciák a város zenei identitásának részévé váltak. Ahelyett, hogy egy show városról városra járta volna, a legnagyobb sztárok heteken vagy hónapokon át ugyanabban a helyszínben futtatták ugyanazt a produkciót, és a nézők utaztak el, hogy láthassák. Most Európa is kezdi kipróbálni a hasonló modellt.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Madrid ennek az átalakulásnak az egyik leglátványosabb példája. Shakira egy 12 koncertből álló rezidenciát adott egy ideiglenes helyszínen, a Villaverde-ben, az Iberdrola Music területén felépített Shakira Stadionban. Bad Bunny tíz koncertet sűrített a turnéja keretében a Riyadh Air Metropolitano arénába, míg Dani Martín az első előadó lett, aki rezidenciát valósított meg a madridi Movistar Arenában.
A jelenség messze túlmutat a spanyol és latin-amerikai előadókon. Olyan nemzetközi sztárok, mint Céline Dion, Adele vagy Ariana Grande is különböző módokon kapcsolódtak olyan formátumokhoz, amelyek több fellépést egyetlen európai városba koncentrálnak. Ennek következménye, hogy jelentősen átalakul az előadó, a város és a fogyasztó közötti viszony.
Rubén Sánchez, a FACUA főtitkára szerint ez a formula „nem kedvez a közönségnek”. Úgy véli, hogy a fellépések egy helyszínre sűrítése lehetővé teszi az iparág számára a költségek csökkentését, mivel ugyanazt a létesítményt hosszabb ideig használják, miközben sok nézőt pluszkiadások vállalására kényszerítenek.
„Nem ugyanaz, ha minden előadást Madridban rendeznek meg, mintha egy turné több spanyol várost érintene”, magyarázza Sánchez. A jegyárhoz ráadódhatnak a utazás, a szállás, az étkezés és az utazással összefüggő egyéb költségek.
Több dátum, de több kiadás is
A rezidenciák növelhetik a jegyek számát, mivel több alkalmat kínálnak arra, hogy ugyanazt az előadót lássa a közönség. Azok számára azonban, akik messze élnek a kiválasztott várostól, a részvétel tényleges költsége jóval magasabb lehet.
Sánchez úgy véli, éppen a közönség reakciója fogja meghatározni a modell jövőjét. Ha a rajongók elfogadják, hogy utazzanak és vállalják a többletkiadásokat, szerinte valószínű, hogy egyre több rezidencia jelenik meg. Ha elutasítás tapasztalható, és ez alacsonyabb jegyeladásokban tükröződik, az iparág kénytelen lehet újragondolni a stratégiát.
„Az új modell sikere vagy kudarca a felhasználók tömeges reakciójától fog függni”, mondja.
A végső jegyár problémája
A FACUA egy másik, a jegyértékesítéshez kapcsolódó problémára is felhívja a figyelmet: nem egyértelmű, hogy végül mennyit fizet majd a fogyasztó. Sánchez különösen az úgynevezett „kezelési költségeket” kifogásolja, amelyeket a vásárlási folyamat során adnak hozzá. A FACUA szerint a meghirdetett árnak kezdettől fogva tartalmaznia kellene minden kötelező díjat.
„Az első perctől, az első képernyőn, az első hirdetésben világosan meg kell mondani, mennyibe kerül a jegy”, hangsúlyozza. Ehhez járul még a jegyek másodpiaca. A FACUA azt képviseli, hogy az újraértékesítés csak akkor legyen megengedett, ha nem jár haszonszerzési céllal, például amikor egy fogyasztó, aki végül nem tud elmenni, átadja jegyét egy másik személynek. A szervezet szigorúbb szabályozást sürget a nyereségorientált jegyüzérkedésre.
A végső szót a fogyasztó mondja ki
A modell azért idézi Las Vegast, mert a koncertet önmagában úti céllá teszi. A vendéglátó városok számára a rajongók ezrei fellendíthetik a hotelek, éttermek, közlekedési szolgáltatók és üzletek forgalmát. A fogyasztónak viszont mindez azt jelenti, hogy a költségek és a logisztika nagyobb része az ő vállára nehezedik.
Sánchez úgy látja, még korai megmondani, hogy a rezidenciák tartósan megvetik‑e a lábukat Európában. A döntő kérdés az lesz, hogy a közönség elfogadja‑e az új egyenletet: több lehetőség egy nagy sztár élőben való látására, de ezzel együtt annak kockázata, hogy ezért utazni kell, és többet kell költeni.