A kolumbiai sztár nyolc év után tér vissza Spanyolországba: 12 madridi koncertje a latin kultúrát ünnepli, nők generációit hozza össze. Élete egyik legnehezebb szakaszát zenével és szabadsággal teli show-vá formálja.
Vannak kislányok, akik alig emelkednek egy méterre a földtől. Olyan nők, akik akár az anyjuk is lehetnének, és olyanok is, akik a nagymamájuk. Vannak kolumbiaiak, venezuelaiak, peruiak és spanyolok, de németek, hollandok és dánok is. Néhányan lila parókát viselnek. Mások pénzérmékkel díszített szoknyát. Sokan csillámba burkolóznak. És amikor felhangzanak az üvöltések, néhány órára mind ugyanazzá válnak: farkasnőkké.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Shakira nem egy koncerttel akart visszatérni Spanyolországba. Nem. Úgy akart visszajönni, hogy az nagyszabású legyen.
Nyolc évvel azután, hogy legutóbb turnézott az országban, a kolumbiai sztár Madridot választotta a „Las Mujeres Ya No Lloran World Tour” egyetlen európai rezidenciájának: 12 koncert, több mint 600 000 jegy és egy ideiglenes stadion, amelyet kifejezetten neki és rajongóinak emeltek a főváros déli részén, estenként mintegy 55 000 nézővel.
És a színpad köré gyakorlatilag egy egész várost épített.
Macondo Parknak hívják, Gabriel García Márquez világának tiszteletére, és van benne gasztronómia, zene, irodalom, gyerekeknek szánt terek, kiállítások és egy második színpad. A kapukat már órákkal azelőtt kinyitják, hogy Shakira megjelenne. Ez nem pusztán egy koncert akar lenni: egy latin kultúrát ünneplő fesztivál, amelyet egy olyan előadó köré építettek, aki több mint három évtizede viszi azt szerte a világba.
Madrid kiválasztása sem véletlen.
Shakira elmagyarázta, hogy azért választotta a fővárost, mert itt talált valamit, amit ünnepelni szeretne: egy olyan várost, amelyben hatalmas a latin-amerikai közösség, ahol a latin kultúra már a mindennapi identitás része, és ahol ezt ünneplik is.
Mégis nehéz figyelmen kívül hagyni a visszatérés egy másik rétegét.
Madrid és Barcelona között történelmi rivalizálás húzódik, amely jóval túlmutat a futballon. És Barcelona nem akármilyen város Shakira élettörténetében: több mint egy évtizeden át az otthona volt, az a város, ahol egykori párjával élt, ahol a gyerekei felnőttek, és ahonnan végül egy fájdalmas szakítás után Miami felé vette az irányt.
Most az egyetlen nagy európai partraszállása nem ott történik. Hanem Madridban.
A szimbolikus jelentés elkerülhetetlen. Az a nő, aki élete egyik legnehezebb időszaka után hagyta el Barcelonát, úgy tér vissza Spanyolországba, hogy négy hétvégén át a rivális várost foglalja el.
És úgy tűnik, ő maga is élvezi ezt a narratívát.
„Jó estét, Madrid. El sem tudom hinni, hogy itt lehetek”, mondja több tízezer ember előtt. Aztán felidéz valamit, amit a visszatérés előtt mondtak neki: „Azzal az arccal, amellyel elmentél, meg kell nézni, milyen arccal jöttél vissza.”
Egy szakításból farkasfalkáig
A koncert a „La fuerte” című számmal indul. Utána jön a „Girl Like Me”, a „Las de la intuición” és az „Estoy aquí”. Néhány percen belül egyszerre van jelen a kilencvenes évek Shakirája, a latin pop világsztárja és az a nő, aki az elmúlt években egy szakítást zenévé formált.
A koncert elején egy digitális Shakira jelenik meg, amint a homokból újra összerakja saját testét. Azután az igazi Shakira a falkájával együtt átvonul a közönségen, mielőtt a színpadra lépne. „Nincs semmi ahhoz fogható, mint amikor egy farkasnő újra találkozik a falkájával”, mondja.
És a falka válaszol. Táncolnak a „La tortura” ritmusára. Üvöltik a „Te felicito” sorait. Fejből tudják a „TQG”-t. Húsz évet utaznak vissza az időben a „Hips Don't Lie”-jal. Éneklik a „Waka Waka”-t. Dalról dalra egy gondolat rajzolódik ki, amely átjárja az egész show-t: elesni nem azt jelenti, hogy az ember lent is marad.
Madridban Shakira elismeri, hogy az elmúlt évek „nem voltak könnyűek”, és úgy írja le a Spanyolországba való visszatérését, mint „egy ajándékot”. Aztán újra táncra perdül.
A nők már nem sírnak
Van valami mélyen nőies ebben az éjszakában. Nem azért, mert kizárólag nőknek szóló buli lenne, hanem azért az érzésért, hogy itt teljesen kitölthetik a teret. Lehetnek hangosak. Szenzuálisak. Nevetségesek. Dühösek. Sebezhetőek. Erősek. Felvehetnek egy lila parókát, két órán át ringathatják a csípőjüket, és táncolhatnak egy ismeretlennel.
A show közben felvillan egy Isabel Allende-idézet, amely szinte kiáltványként működik: „Egyedül a nők sebezhetőek, de együtt legyőzhetetlenek vagyunk.” És elég körbenézni, hogy megértsük, miért került ide.
Anyák, akik a lányaikkal táncolnak. Összeboruló barátnői társaságok. Különböző korú, országú és nyelvű nők, akik ugyanazokat a dalokat éneklik. A latin-amerikai nők számára pedig különösen ismerős az a produkció, amely sem nem tompítja, sem nem rejti el a saját identitását: pop, reggaeton, salsa, batucada, ütőhangszerek és csípőmozgás. Barranquilla itt van velünk, még ha Madridban is vagyunk.
Az a mondat, amely végül meghatározta ezt az időszakot, szintén nem akart különösebben finom lenni: „A nők már nem sírnak, a nők számláznak.” És bizony, van mit számlázni.
600 000 jegy: a nők is számláznak
A rezidencia egyben óriási gazdasági művelet is. Négy egymást követő hétvégén összesen 12 este. Több mint 600 000 jegy. Kifejezetten az eseményre épített helyszín, valamint Madrid esetében 150 és 200 millió euró közötti közvetlen költésre vonatkozó becslés.
Shakirának sikerült elérnie, hogy ahelyett, hogy ő járná be Európát, egy hónapon át Európa utazzon el hozzá.
Madrid így több tucatnyi nemzetiség és generáció rajongói számára válik célállomássá. És az a mondat, amely egy szakításra adott válaszként született, itt sokkal szó szerinti jelentést kap.
Egy farkasnő tíz parancsolata
A koncert vége felé a kivetítőkön megjelennek a farkasnők tízparancsolatai. Ez az új Shakira kódja: függetlenség, szabadság, női szövetség és jó néhány utalás a múltjára, amelyeket a közönség azonnal ért.
Az egyik különösen Madridot célozza: Egy farkasnő nem kívánja más tulajdonát.
(''**Clara-**mente'').
A stadion ujjongásban tör ki.
Ami néhány éve még a magánéletéről szóló címlapsztorikban jelent meg, mára humorrá, zenévé és látványossággá vált. Shakira már nem próbálja elválasztani személyes történetét a dalaitól: játszik vele.
Ezután felcsendül a „Loba”.
De még marad egy utolsó dal. És aligha választhatott volna mást.
Több mint két órányi, három évtizedet átívelő pályafutásának áttekintése után Shakira a végére tartogatja azt a Bizarrappal közös sessiont, amelyben Gerard Piquével való szakítását karrierje egyik legnagyobb sikerévé formálta.
Ekkor több tízezer ember vele együtt kiáltja újra: „A nők már nem sírnak, a nők számláznak.”
Itt zárul be a kör, és az utolsó dal úgy hat, mintha kifejezetten erre a pillanatra írták volna. Shakira sírva ment el Spanyolországból. Madridba már számlázva tért vissza.