"Egy olyan női karaktert akartam megmutatni, aki sokrétegű, aki tele van hibákkal, aki tényleg olyan, mint egy ember” - nyilatkozta Lilja Ingolfsdottir, a Szerethető című film rendezője.
Véget ért a jubileumi, 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. A mustrához évről évre rendre izgalmas nemzetközi vendégek csatlakoznak, idén ezek a vendégek a török és a kínai filmművészet legfrissebb alkotásai voltak.
A fesztivál 9 napja alatt 26 országból érkezett filmet mutattak be, összesen 124 vetítésen. Az idei nézőszámok rekordot döntöttek.
"Ha összeszámoljuk a vetítéseken, a kapcsolódó- és a szakmai programokon a résztvevők számát, akkor az megközelíti a 16 ezer főt. Ez mindenképpen eddigi életünk legnagyobb nézőszáma. Azt gondolom, a miskolciak szeretik, ismerik és elismerik a fesztivált , éppen úgy, ahogy az ország távolabbi pontjairól hozzánk érkezők" - fogalmazott Bíró Tibor fesztiváligazgató.
Az idei életműdíjas Kardos Sándor operatőr lett, számos dokumentumfilm, valamint olyan játékfilmek alkotója mint A kis Valentinó, az Eldorádó, az Őszi almanach, az Egészséges erotika, A tanítványok, az Álombrigád, A legényanya, a Mielőtt befejezi röptét a denevér, A turné, a Glamour vagy a Csoda Krakkóban. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas művész arról mesélt, hogy miben jelent mást a mostani a elismerés számára, mint a korábbiak.
"Ebben az a különleges, hogy nem hivatalos szervtől kapom, hanem itt biztos lehetek abban, hogy ez a társaság érdemesnek tart rá. Az ilyesmi, az többet ér, mint amikor a király megdícséri az embert. Olyan érzés ez, ahhoz tudnám hasolnítani, mint amikor egy tanítványom évek múlva megkeres, hogy szakmai, művészi vagy akármilyen problémája van és beszéljük meg" - magyarázta.
A fesztiválon a norvég "Szerethető" című film három elismerést is bezsebelt: a fesztivál fődíját vagyis a Pressburger Imre-díjat, az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége (CICAE)-, illetve a Nemzetközi Ökumenikus Zsűri díját.
"Egy olyan nőről akartam filmet készíteni, akivel nagyon mélyen tudunk azonosulni. Úgy általában sokféle női karaktert látok, akik áldozatok, vagy mondjuk éppen férfiasan karatéznak, de jómagam arra vágytam, hogy legyen egy olyan női karakter, aki sokrétegű, aki tele van hibákkal, aki tényleg olyan, mint egy ember” - mondta a rendező, Lilja Ingolfsdottir.
A CineFest zsűrije szerint Ingolfsdottir filmje rávilágít annak fontosságára, hogy először saját magunkat tanuljuk meg szeretni, hogy jobban tudjuk szeretni és elfogadni a körülöttünk lévő világot.
A CineFest nagydíját, a Zukor Adolf-díjat az amerikai Dídi nyerte, amelyet Sean Wang rendezett, míg az idei évben indult East of Europe szekció díját az Emilija Gasic rendezte 78 nap szerezte meg. A CineDocs díjat a német Andres Veiel Riefenstahl című filmje, míg a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) elismerését Szilágyi Zsófia Január 2. című alkotása nyerte el.