A közelgő NATO-csúcs előtt Ankarában végrehajtott akciók során – amelyekben a TEMA önkéntesei is érintettek voltak – 103 embert tartóztattak le; a 79 éves Kaniye Tuğba K. és a 73 éves Necla K. házi őrizetbe került.
A július 7-8. között megrendezendő éves NATO-csúcs közeledtével Ankarában átfogó biztonsági akciót indítottak. Az ankarai Főügyészség utasítására mozgósított rendőri és csendőri egységek június 23-án, összehangolt rajtaütések során összesen 225 embert vettek őrizetbe. A főügyészség közlése szerint az akció célja „az országban folyó terrortevékenységek leleplezése” volt.
A rendőrségi kihallgatásokat követően 135 gyanúsítottat az ankarai bíróságra szállítottak. Az ügyészség hat személyt szabadlábra helyezett, 129 embert pedig „fegyveres terrorszervezet tagságával” gyanúsítva, előzetes letartóztatás indítványozásával a Sulh Ceza Hakimliğihez (a nyomozási büntető bíróhoz) továbbított.
A bíró 103 gyanúsított előzetes letartóztatásáról döntött, 26 ember esetében pedig igazságügyi felügyeletet rendelt el. Az érintettek között van a török LMBTQ újság főszerkesztője is.
Akadémikusok, újságírók és TEMA-önkéntesek
Az őrizetbe vett személyek között a közvélemény által jól ismert nevek is szerepelnek. Letartóztatták és börtönbe szállították többek között Nevzat Özert, a TEMA Alapítvány ankarai képviselőjét, Emel Memiş Parmaksız docenst, az Ankara Egyetem oktatóját, Yıldız Tar újságírót, a Kaos GL főszerkesztőjét, valamint Semra Demir és Kürşat Bafra ügyvédeket.
Bár a bírósági határozatban „a bűncselekmény elkövetésére vonatkozó erős gyanút alátámasztó, konkrét bizonyítékok meglétére” hivatkoznak, a kihallgatások során a gyanúsítottaknak állítólag nem mutattak be közvetlen bizonyítékot szervezeti tagságra, inkább feltételezett kapcsolatokra vonatkozó kérdéseket tettek fel nekik.
„A szervezet nevét most hallottuk először”
A bíróság elé került érintettek vallomásaikban hangsúlyozták, hogy semmi közük a vádemelések alapjául szolgáló cselekményekhez. Yıldız Tar újságíró úgy fogalmazott: „Az említett szervezet nevét először ebben a nyomozásban hallottam. Újságíró vagyok, kötelességem a társadalmi események követése és hírré formálása. Nem gondoltam volna, hogy ilyen vádakkal szembesülök.”
Emel Memiş Parmaksız docens a neki tulajdonított, „TKP/ML-tagságra” vonatkozó vádat „teljesen alaptalannak” nevezte. „Tudós vagyok, aki az államért és a nemzetért dolgozik. Eddig több mint 350 köztisztviselőnek tartottam költségvetési képzéseket – köztük a Belügy- és az Igazságügyi Minisztérium munkatársainak, valamint az AKP Női Tagozatának. Ezeket a súlyos vádakat semmiképpen nem fogadom el.”
A természet védelmét szolgáló, Törökországban évtizedek óta aktív TEMA Alapítvány ankarai képviselője, Nevzat Özer úgy nyilatkozott: „Harminc éve önkéntesként dolgozom a TEMA Alapítványnál, amely Törökország egyik legmegbízhatóbb civil szervezete. A szóban forgó állítólagos terrorszervezet nevét életemben most hallottam először.”
A letartóztatás indoka: „Szökés veszélye”
A myomozati bíró a letartóztatás indokaként arra hivatkozott, hogy a vádban szereplő cselekmény a „katalógus-bűncselekmények” közé tartozik, a törvényben meghatározott magas büntetési tételek miatt fennáll „a szökés lehetősége”, és az „igazságügyi felügyelet jelen szakaszban nem lenne elégséges”.
Nyugdíjasok is a nyomozás célkeresztjébe kerültek
A nyomozás keretében eljárás indult számos idős, beteg és nyugdíjas állampolgár ellen is, akik a TEMA égisze alatt végeztek környezetvédelmi tevékenységet:
- A 63 éves, előzetesben lévő Hediye D. Y. így nyilatkozott: „Ebben a korban semmilyen kapcsolatom nem lehet az említett szervezettel, a nevét sem ismerem.”
- Semra A. (72 éves – házi őrizet): „Rákkezelés alatt állok. A szervezet nevét kimondani sem tudom. Egyetlen dolog, amit tettem, hogy részt vettem a TEMA Alapítvány egyik természetvédelmi rendezvényén.”
- Özgür Arif Y. (igazságügyi felügyelet alatt): „Gyermekkorom óta a CHP tagja, Atatürk-hívő ember vagyok. Ezekhez a szervezetekhez semmi közöm.”
- Kaniye Tuğba K. (79 éves – házi őrizet): „Törökország első női mérnökei közé tartozom, számos országúton rajta van a kezem nyoma. Nyugdíjazásom után a természet iránti szeretetből kezdtem környezeti nevelést tartani általános iskolás gyerekeknek a TEMA keretében. A vádak alaptalanok.”
- Necla K. (73 éves – házi őrizet): „A Pénzügyminisztériumban dolgoztam 33 évig, onnan mentem nyugdíjba. Csak azért lettem a TEMA tagja, mert szeretem a fákat és a természetet.”