Az Egyesült Államok tanulmányozza az Irán által küldött béketervet, de akár újra is kezdheti a síita állam elleni légicsapásokat, ha az "rosszul viselkedik" - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szombaton Floridában.
Donald Trumpnak ismét elég volt néhány óra ahhoz, hogy teljesen ellentétes állításokat tegyen a közel-keleti konfliktussal kapcsolatban. Az elnök újságíróknak délután még azt mondta, hogy Irán "kétségbeesetten meg akar egyezni".
Majd nem sokkal később közösségi oldalán már kérdésesnek nevezte a tervezet elfogadását, ugyanis szerinte
A Taszním iráni hírügynökség közlése szerint az iráni béketerv az Irán környékén állomásozó amerikai katonák kivonásához és az iráni kikötők elleni amerikai blokád feloldásához kötné a békekötést. Teherán a héten - Pakisztán közvetítésével - egy másik béketervet is eljuttatott Washingtonhoz, ám azzal kapcsolatban Trump elégedetlenségét fejezte ki.
Közben Eszmáil Bagai iráni külügyi szóvivő bírálta Trumpot, aki egy floridai gyűlésen kalózokhoz hasonlította az iráni hajókat lefoglaló amerikai haditengerészeket.
"Ez nem pusztán nyelvbotlás, hanem nyílt beismerése a nemzetközi hajózási jog megsértésének" - szögezte le a szóvivő az X-en közzétett üzenetében.
Trump egy floridai gyűlésen "rendkívül jövedelmező üzletnek" nevezte az iráni hajók lefoglalását. "Elfoglaltuk a hajót, elvettük a rakományát, elvettük az olajat (...) Kicsit olyanok vagyunk, mint valami kalózok" - tette hozzá az elnök.
Ugyanekkor a TankerTrackers nevű, hajózási útvonalak nyomkövetésével foglalkozó internetes szolgáltatás azt közölte, hogy egy iráni, 220 millió dollár értékű olajat szállító hajónak sikerült megkerülni az amerikai blokádot a térségben. A több mint 1,9 millió hordó olajat szállító jármű az X-en közzétett tájékoztatás szerint eljutott az indonéziai vizek közelébe.