Oroszország négyéves uralma tönkretette egy olyan terület gazdaságát, amelyet egykor az ország ipari központjának tekintettek. Oroszország jelenleg Ukrajna mintegy 20%-át tartja megszállva, ahol 3–5 millió ember próbál megélni.
Az a kevés információ, ami kiszivárog, arra utal, hogy apadnak a munkalehetőségek, az ipar eltűnt, és nagyon nehéz készpénzhez jutni. A háború sújtotta régióban az élelmiszerhiány tovább súlyosbítja a mindennapi nehézségeket – mondták szakértők és a régió lakosai a The Moscow Timesnak.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„A rendelkezésre álló állások az alacsony fizetésű költségvetési szektorbeli vagy foglalkozáshoz kötött pozíciók felé tolódnak el, a független magánszektort pedig kiüresítették, kifosztották vagy átvették az irányítását” – mondja Jade McGlynn, a King's College Oroszország programjának vezetője. A megszállt területeken uralkodó helyzetet „rendszerszintű leépülésként” jellemezte.
Összességében az emberek bizonytalan munkával, bérhátralékokkal, leromlott állapotú infrastruktúrával és kiszámíthatatlanul működő szolgáltatásokkal szembesülnek. A szóban forgó kelet-ukrajnai terület nagy része a háború első hónapjaiban került orosz katonai ellenőrzés alá. 2022 őszén Vlagyimir Putyin elnök egy széles körben bírált népszavazás után hivatalossá tette Donyeck, Herszon, Luhanszk és Zaporizzsja megyék annektálását, azaz bekebelezését az Orosz Föderációba. (A Krím-félszigetettel ez már 2014-ben megtörtént.) Ezt a területfoglalást Oroszország legközelebbi szövetségesein kívül semmilyen más állam nem tartja legitimnek.
Azzal, hogy Oroszország alkotmányba emelte a megszállt területeket, átvett egy alig teljesíthető feladatot
Az annektált régiók „oroszosítása” nagyon komoly jogi és költségvetési kötelezettségekkel is jár. Moszkvának elvileg ugyanazokat a béreket, nyugdíjakat, szociális juttatásokat és közszolgáltatásokat kell biztosítania, mint bármely más szövetségi szinten, ráadásul háborús környezetben és egy olyan lerombolt gazdasági háttérrel, amit ők maguk pusztítottak el.
A rubelre való teljes átállás különösen drága mulatságnak bizonyult, mert a régiók saját adóbevétele minimális, így a készpénz- és likviditásellátást gyakorlatilag az orosz költségvetésnek kell finanszíroznia. Eközben a területeken a a bankrendszer korlátozottan működik, és a nemzetközi szankciók miatt nincs külső finanszírozás.
A megszállt területeken működő vállalatok nagy része veszteséges vagy állami támogatásból él, ami tartósan egy „fiskális fekete lyukká” zülleszti a régiókat.
Ehhez jön még az infrastruktúra, az újjáépítés és a katonai jelenlét folyamatos költsége. A romos városok, az elvándorolt munkaerő és a szétzilált ipari-ellátási láncok mellett a területek nem csak hogy nem termelnek hozzáadott értéket, hanem egyre inkább csak biztonsági zónaként működnek. Az orosz állam így egyszerre kénytelen megszálló hatalomként, szociális ellátórendszerként és fejlesztő államként fellépni, miközben a demográfiai csere, a kényszerű közigazgatási integráció és a fékevesztett korrupció tovább növeli Moszkva költségeit.
Vlagyimir Putyin tehát nem csak területet szerzett, hanem több millió, alacsony termelékenységű és magas ellátási igényű lakost, valamint egy támogatásfüggő gazdasági övezetet is, amely még békeidőben is nehezen lenne fenntartható, háború idején pedig különösen. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a viszonylag alacsony népesség miatt az orosz kormány el tudja végezni a legszükségesebb feladatokat, mert ezek költségei az orosz lakosság egészét kevésbé érintik.
A frontvonalon túl, ahol a harcoknak való közvetlen kitettség gyakorlatilag megbénította a normális életet, az emberek a bürokratikus működési zavaroktól és munkaadóik hanyagságától szenvednek.
Idén ősszel és télen Berdianszk városában több mint három hónapig visszatartották a kikötői dolgozók fizetését. A Zaporizzsjai régió Közlekedési Ügyészsége nyomozást indított, és megállapította, hogy 41 millió rubelt vissza kell fizetni. Egy tisztviselőt „közigazgatásilag felelősségre vontak”, de a hivatal nem hozott nyilvánosságra további részleteket arról, hogy mi vezetett az esethez.
Másutt is megdöbbentő rendszerességgel játszódnak le hasonló történetek, mint például egy vízmű alkalmazottaival, akik tavaly nyáron fizetés nélkül maradtak Liszicsanszk városában, vagy novemberben, amikor a luhanszki régió szénbányái a bezárás szélére kerültek.
„Jelenleg is vannak szimbolikus összeomlások, amelyek oka Oroszország képtelensége vagy hajlandósága arra, hogy a katonaságon túl akár csak alapvető szintű infrastrukturális támogatást is nyújtson” – mondta McGlynn, a berdianszki incidensre utalva. És ezek csak azok az esetek, amelyek nyilvánosan ismertté válnak.
A megszállt területeken gyakorlatilag nincs független média, és a lakosokra óriási pszichológiai és ideológiai nyomás nehezedik, hogy ne kritizálják a megszálló kormányzati adminisztrációt.
A The Moscow Timesnak nyilatkozó régióbeliek szerint a kormány által nem finanszírozott ágazatokban a foglalkoztatás megbízhatatlannak bizonyult. „A munkaerőpiaci helyzet összetett és instabil” – mondta egy megszállt területen élő 32 éves nő, aki egy közvetítőn keresztül válaszolt a kérdésekre, mivel veszélyes egy újságíróval beszélni.
A megszállt Luhanszk szénbányái a bezárás veszélyével néznek szembe
Petro Andrjuscsenko, Mariupol polgármesterének korábbi tanácsadója – amely Donyeck második legnagyobb városa volt a háború kezdete előtt – azt mondta, hogy ez részben annak köszönhető, hogy Oroszország „gyarmatként” kezeli a régiót. „A régióknak nincs valódi gazdaságuk. Csak elveszik, amit ingyen elvehetnek – az erőforrásainkat, a mezőgazdaságunkat, mindenféle dolgot.” Andrjuscsenko azokra a jelentésekre utalt, amelyek szerint Oroszország nagyszabású erőforrás-kitermelő vállalkozásokat indított, például szén- és vasércbányászatot , lefoglalt ukrán ipari eszközök felhasználásával.
Ezek becsült értéke 350 milliárd dollár, de Oroszország csak filléreket képes kisajtolni belőlük. Az egykor virágzó Azovsztal acélgyár pusztulása után 11 000 ember maradt munka nélkül. A helyszíni élet komor ábrázolása kétségeket vet fel Moszkva terveivel kapcsolatban, amelyek az üzleti élet fellendítésére irányulnak.
Úgy tűnik, ezek a kezdeményezések – és a kitermelési tevékenységek – keveset tesznek hozzá az annektálás hatalmas költségeihez. A számok sok kérdést vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy mennyire fenntartható fenn az orosz megszállás pénzügyi szempontból.