Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Új, modern hadiflotta építését jelentette be Donald Trump amerikai elnök

Donald Trump amerikai elnök az "Aranyflotta" bejelentéséről szóló sajtótájékoztatón
Donald Trump amerikai elnök az "Aranyflotta" bejelentéséről szóló sajtótájékoztatón Szerzői jogok  AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: Peter Kristof
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Trump azt mondta, hogy az új hadihajókra azért van szükség, mert a jelenlegi amerikai flotta "régi, fáradt és elavult”.

Soha nem látott méretű hadihajókból álló amerikai flotta építését jelentette be az amerikai elnök.

Floridai rezidenciáján tartott tájékoztatóján Donald Trump azt mondta, hogy az "Arany Flotta" nevű hajóhad a távlati célok szerint 20-25 hajóból áll majd, két vízi jármű építésére már engedélyt is adott, a munka azonnal megkezdődik. Az amerikai elnök úgy fogalmazott, hogy az új hadihajók "százszorosan erőteljesebbek lesznek, mint bármely hajó, amely valaha is épült".

Az elnök hangsúlyozta, hogy a meglévő hadihajók kiöregedőben vannak, kezdenek elavulni, ezért sürgősen szükség van az új eszközökre. Trump felhívta a figyelmet arra is, hogy az amerikai haditengerészet 1994 óta nem bővült harci egységekkel.

A célokat tekintve az elnök közölte, hogy az első két, 30-40 ezer tonnás vízi jármű megépítésére körülbelül két és fél évet szán. Az új hadihajókat a legmodernebb fegyverzettel szerelik fel: hiperszonikus rakétákkal, nagy erejű lézerrendszerrel, a jelenleg fejlesztési fázisban lévő nukleáris töltet szállítására alkalmas tenger alatti cirkálórakétákkal, valamint a legmodernebb védelmi rendszerrel.

Arra a kérdésre, hogy az új hadihajók megépítésének célja Kína egyre növekvő haditengerészeti kapacitásának ellensúlyozása lenne-e, Donald Trump azt felelte, hogy nem csupán a kínai kapacitás ellensúlyozásáról van szó, hanem "mindenkiéről".

Donald Trump amerikai elnök egy a terveket demonstráló kép előtt
Donald Trump amerikai elnök egy a terveket demonstráló kép előtt Alex Brandon/Copyright 2025 The AP. All rights reserved.

Trump elmondása szerint az új hadihajók súlya 30 000 és 40 000 tonna között lesz, illetve teljes egészében az Egyesült Államokban épülnek, valamint, hogy „nagyrészt mesterséges intelligencia irányítja” majd őket.

Az amerikai elnök azt is mondta, hogy aktív szerepet fog játszani a hadihajók tervezésében: „Az amerikai haditengerészet velem együtt irányítja ezeknek a hajóknak a tervezését, mert nagyon esztétikus ember vagyok.”

Az amerikai haditengerészet bejelentése szerint az „Aranyflotta” terv keretében más típusú harci hajókat is fejlesztenek, köztük egy kisebb és mozgékonyabb fregattosztályt.

Az Egyesült Államok haditengerészete jelenleg 294 hadihajót üzemeltet, míg Kína teljes flottája 370 hadihajóból áll.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Új nukleáris repülőgép-hordozó hajót épít Franciaország

A „Bátor”: 100 év után elkészült Bulgária első saját hadihajója, Fekete-tengeri szolgálatra

Amerikai hadihajó kötött ki Trinidad és Tobagóban, ami még nagyobb aggodalomra ad okot a Venezuelával szembeni valószínű katonai akcióval kapcsolatban