Több mint egy évszázad után Bulgária ismét saját fejlesztésű és építésű hadihajót bocsátott vízre. A „Bátor” egy többcélú harci járőrhajó, ami sokat segít a NATO-nak a keleti peremvidéken.
Egy olyan térségben, ahol a jelenlét gyakran többet számít, mint a tűzerő, a hajó megépítése stratégiailag racionális lépés. Jelentősége abban rejlik, hogy lezár egy több mint százéves hiátust, visszahelyezi Bulgáriát a regionális tengeri biztonsági térképre, és világossá teszi, hogy Szófia hosszú távon is számol saját tengeri szerepével. Nem mellékes szempont, hogy az egység hatósugara eléri a Fekete-tenger kijáratát, amivel az orosz flottának is számolnia kell.
Annál is inkább, mert a „Bátor” (Hrabri) mellett már épül annak ikertestvére, a „Merész” korvett, jelezve, hogy nagyobb léptékű fejlesztések várhatók a bolgár haditengerészet részéről, az MMPV nevű program keretében.
Bulgária esetében történelmi visszatérésről van szó, mert az ország legutóbb az első világháborút megelőzően volt képes önállóan egy harci feladatokra alkalmas hadihajót építeni. Az első világháborúba beugró, de hamar meggyöngülő Bulgária fegyverszünetet kért, majd az 1919-es Neuilly-i békeszerződésben lemondott tengeri ambícióiról. A haditengerészet súlyos korlátozások alá került, és a fejlesztések évtizedekre leálltak.
A szocialista korszakban ugyan működtek bolgár hajógyárak, ám ezek elsősorban a szovjet doktrína szerinti alárendelt platformokat építettek. Önálló tervezésű, modern szenzorokkal és integrált fegyverrendszerekkel ellátott hadihajók nem készültek. A kelet-európai rendszerváltás után a katonai hajógyártási kompetencia teljesen eltűnt, és a hajógyárak kereskedelmi irányba fordultak.
Ezért bír különös jelentőséggel a projekt, mert nem pusztán egy új hajó épült, hanem egy elveszettnek hitt ipari és katonai képesség tért vissza. A flotta főként a várnai és a burgaszi támaszpontokra épül.
Mit tud a „Bátor”?
Az új egység egy többcélú járőr–harci hajó, amelyet NATO-kompatibilis tengeri feladatokra terveztek. A jármű modern érzékelőkkel, moduláris fegyverrendszerekkel, és magas fokú automatizáltsággal rendelkezik, ami lehetővé teszi, hogy viszonylag kis létszámú személyzettel is hatékonyan működjék.
A hajó fegyverzete kifejezetten NATO-kompatibilis, nyugati gyártmányú csomagként állt össze, főként az olasz Leonardo Super Rapid hajóágyúból, amelyet a német Rheinmetall 35 milliméteres ágyúi egészítenek ki. Az egység torpedók indítására is fel van készítve, és integrálják a Saab hajóelleni rakétáihoz is.
A fejlesztés időzítése szorosan összefügg a Fekete-tenger átalakuló biztonsági környezetével. Az orosz–ukrán háború óta a térség katonai kísérleti tereppé vált (drónok, rakéták, tengeri autonóm eszközök), így logisztikai szempontból felértékelődött, és egyre inkább a hibrid műveletek színtere lett.
Bulgária eddig ebben a környezetben Románia és Törökország tengeri képességeire támaszkodott, és saját flottája inkább szimbolikus jelenlétet biztosított. Az új hajó egyértelmű politikai és katonai üzenet arról, hogy Bulgária nem kíván passzív megfigyelő maradni a saját tengeri környezetében.
Szövetségi szempontból a hajó tehermentesíti a nagyobb NATO-flottákat, javítja a térség folyamatos megfigyelését, és növeli a szövetségesek reakcióképességét alacsony és közepes intenzitású helyzetekben.
Ez pontosan az a képességcsomag, amelyre a NATO-nak ma szüksége van a Fekete-tengeren, azaz nem feltétlenül több fegyverre, hanem több szemre, több adatgyűjtésre és gyorsabb döntési ciklusokra.