Az elnök döntése több tucatnyi embert érint, akiket a 2020-as elnökválasztásokba való beavatkozással vádoltak. Elnöki kegyelmet kapott Darryl Strawberry egykori baseball sztár is, akit 1995-ben adócsalással vádoltak.
Donald Trump elnöki kegyelmet adott számos politikai szövetségesének, akik támogatták vagy részt vettek a 2020-as elnökválasztás elszabotálására irányuló állítólagos tervekben – közölte Ed Martin, a Igazságügyi Minisztérium kegyelmi ügyvédje.
A vasárnap késő este Martin által közzétett nyilatkozatban felsorolt személyek között olyan magas rangú személyiségek is szerepelnek, mint Trump ügyvédei, Rudy Giuliani volt New York-i polgármester és Sidney Powell, valamint az elnök volt kabinetfőnöke, Mark Meadows, és még több tucatnyi más személy - írja a CNN.
Meadows volt az, aki a Capitolium ellen támadás reggelén azt mondta asszisztensének, hogy "ma valami történni fog".
"Ez a nyilatkozat véget vet az amerikai nép ellen elkövetett súlyos nemzeti igazságtalanságnak, amely a 2020-as elnökválasztást követte, és folytatja a nemzeti megbékélés folyamatát" – áll az elnök által aláírt dokumentumban, amelyben november 7-e szerepel dátumként.
A dokumentum "teljes körű és feltétel nélküli kegyelmet" biztosít a megnevezett személyek számára, köztük az elnök néhány vádlott-társa számára, akiket Georgia államban vádoltak meg azzal, hogy megpróbálták megváltoztatni Trump 2020-as választási vereségét.
A kegyelem kifejezetten kimondja, hogy nem vonatkozik magára Trump elnökre. Az érintettek - az elnökkel az élen - kezdettől fogva választási csalást emlegettek, és nem fogadták el Joe Biden választási győzelmét. Hamar kiderült azonban, hogy a 2020-as választásokba semmiféle beavatkozás nem történt.
Trump egyébként kegyelmet adott a Major League Baseball egykori sztárjának, Darryl Strawberry-nek is egy 1995-ös adócsalási vádja miatt.