Az Egyesült Államok szövetségi kormánya október 1-jén leállt, miután a Kongresszus nem tudott megegyezni a következő költségvetési év finanszírozásáról. A leállás most a negyedik hetébe lépett, és sem a republikánus, sem a demokrata oldal nem mutatja a kompromisszum jeleit.
A fő álláspontok
A republikánus képviselők kezdetben azt várták, hogy a demokraták néhány napon belül engednek, különösen, amikor a szövetségi alkalmazottak megkapják az első elmaradt fizetési értesítést. Az ellenzék viszont következetesen elutasítja a republikánus költségvetési javaslatot, mert az nem tartalmazza az ObamaCare egészségügyi és szociális támogatások meghosszabbítását, amelyet kulcsfontosságúnak tartanak. Ezzel szemben Mike Johnson házelnök „politikai kaszkadőrségnek” és őrültségnek tartja a demokraták ellenkezését.
Andy Biggs arizonai republikánus képviselő azt mondja, hogy „nem látom a végét a folyamatnak. Néhány demokrata szenátor már jelezte, hogy szerintük ez legalább november elsejéig eltarthat.
Johnson szerint „most, hogy a demokraták megtartották a tüntetéseiket, csak remélem, hogy észhez térnek, és ezen a héten újra nyitják a kormányt.” Hozzátette, hogy ha a demokrata oldal Bernie Sanders és Nancy Pelosi bűvkörében marad, ahhoz csak gratulálni tud.
Ezzel szemben Hakeem Jeffries, a demokraták képviselőházi frakcióvezetője azt sejteti, hogy „néhány nap múlva már másról lesz szó.” Chuck Schumer szenátusi demokrata vezető találkozó sürget az elnökkel, mert „az emberek napi válságban vannak”.
Lefárad az elnök a golfpáyáról?
A leállás központi figurája Donald Trump, aki egyeztetett a republikánus törvényhozókkal a Fehér Ház rózsakertjében, de elkerülte a demokratákkal való közvetlen megbeszélés lehetőségét. Az ellenzék szerint viszont Trump befolyása döntő, és amíg nem hajlandó a kompromisszumra, a kormány zárva marad. „Trumpnak le kell jönnie a golfpályáról, és le kell ülnie tárgyalni velünk. Az emberek válságban vannak” - mondta Schumer.
Ezzel szemben a republikánus Roger Marshall szenátor úgy véli, Trump időzítésben gondolkodik. „Ha bármit tanultam Trump elnökről, az az időzítése. Úgy érzi, most még nem jött el az ideje a beavatkozásnak.”
A kongresszus hangulatára most a fáradtság, a türelemvesztés és a növekvő aggodalom a jellemző. A leállás erős hatással van a nemzeti intézményekre és az állami közszolgáltatásokra is. Bruce Westerman republikánus képviselő szerint például „a személyzet hiánya miatt a szemét felhalmozódik, ami károsítja a nemzeti parkok ökoszisztémáját.”
Mike Simpson kormánypárti honatya viszont hangsúlyozza, hogy választói azt kérik, hogy „ne engedjek a túszejtőknek”. Ugyanezt állítja az ellenoldalon Richard Blumenthal connecticuti szenátor, aki szerint választói kitartásra buzdítják az ObamaCare védelmében.
A valóságban a helyzet politikai sakkjátszma: egyik fél sem akar engedni, mert fél attól, hogy gyengeségként értelmezik a választók.
A gyors kompromisszum alacsony valószínűségű, vagyis hogy Trump enged, és átmeneti finanszírozási törvény születik. Esélyesebbnek látszik az patthelyzet, amelyben a leállás novemberig vagy akár tovább is tart; nő a nyomás a kongresszuson belül és a közvéleményben.
Ha a helyzet végleg kiéleződik, szó lehet esetleg egy politikai csereüzlet – a demokraták engednek bizonyos költségvetési tételekben, ha az ObamaCare-finanszírozás megmarad. Ez esetben megtörténhet a részleges újranyitás, amiben bizonyos ügynökségek visszakapják a finanszírozást, míg mások továbbra is zárva maradnak.
A politikai logika alapján a megoldás csak akkor jöhet, ha a közvélemény nyomása Trump saját szavazóbázisán belül is megjelenik — ez az egyetlen tényező, amely valóban kikényszerítheti a kompromisszumot.