Amerika önmagát blokkolja és sokkolja – belső hidegháború a Kongresszusban
Az amerikai kormányzat újra leállt – de ez már nem költségvetési vita, hanem belpolitikai hidegháború. A Kongresszus két tábora egymást bénítja, miközben hivatalok zárnak be és családok maradnak fizetés nélkül. A világ vezető hatalma önmagát blokkolja.
Immár kultúrája és szokásrendje is van a leállási káosznak
HIRDETÉS
Törvény szól arról, hogy ha a Kongresszus nem fogadja el éves határidőre a költségvetést, illetve nem léptet életbe átmeneti finanszírozást, akkor a nem létfontosságú kormányzati tevékenységek leállnak. A „nem kivételes” dolgozók tömegei fizetés nélküli szabadságra mennek.
A költségvetési szigortól megkímélt körbe tartoznak olyan állami feladatok, mint az élet- és vagyonvédelem, a katonai műveletek, a légiforgalmi irányítás, a határőrizet. Szintén működhet az egészségügyi felügyelet, a börtönrendszer és a bíróságok. Nem kell rettegniük a hírszerző szerveteknek (NSA, CIA) és a kritikus infrastruktúrák fenntartóinak sem (energiaellátás, közlekedésbiztonság, postai szolgáltatás).
Ez olyan anyagi csapás a közalkalmazottaknak, hogy az érdekvédők már feltételek nélkül is követelik az újraindítást, és nyomást gyakorolnak a házelnökre, hogy azonnal hívja össze a törvényhozókat az újraindítás kényszere alatt.
Ezzel szemben azoknak, akik a NASA-nak, az adóhivatalnak, vagy a kulturális szférának dolgoznak, kemény időszak elé kell nézniük. Különösen sérülékenyek az államnak bedolgozó kisvállalkozók, akiket a leállás alatt nem fizetnek ki. Ebbe a körbe még az állatkertek és a könyvtárak is beletartoznak.
A kegyetlen szigor Jimmy Carter elnöksége alatt (1977-81) vert gyökeret, és őt sújtotta az első leállás is. Az előző évszázadokban az volt a gyakorlat, hogy a kormány megelőlegezte a kiadásokat a következő költségvetésig, amivel folyamatosan növelte az amerikai államadósságot. Carter esetében még csak egy napig tartott a leállás, és pár ezer embert érintett. A precedens viszont rögzült, és egyre durvább formákat öltött.
Carter óta mindössze két elnöknek – az idősebb és az ifjabb Bushnak – sikerült elkerülni a kormányzati leállást. Azóta a „shutdown” az amerikai politika szinte kötelező rítusává vált. A leghosszabb leállás Donald Trump első elnökségéhez kötődik, amikor a mexikói határfal vitája miatt a kormányzat 35 napig nem működött.
Hiába készülnek fel a hivatalok, a kongresszusi politika mindig lesújt. De mitől durvult el a helyzet ennyire?
A kormányzati szervek mindegyike készít vészforgatókönyvet arra az esetre, ha nem kapják meg időben a költségvetési juttatásokat. Ezeket az intézkedéseket előre közlik is, hogy mindenki tudja, hogy mire számítson leállás esetén. Így például előre kijelölik azokat a munkatársakat, akik szolgálatban maradnak a korlátozás idejére, megelőzendő a teljes káoszt.
A leállások káros makrogazdasági hatásai többször is közvetlenül mérhetők voltak, így 2013-ban (Obama) és 2019-ben (Trump). A jelenlegi helyzet előzménye az, hogy a kormányzati finanszírozás 2025. október 1-i lejárta után a Kongresszus képtelen volt a vonatkozó törvényeket megszavazni. Az átmeneti finanszírozásról szóló republikánus javaslatok nem tartalmaztak több olyan követelést, amit a demokraták alapvetőnek tekintenek, és a több körös egyeztetések után a vita végül parttalanná vált.
Merev és makacs frontok
J. D. Vance alelnök vasárnap már azt nyilatkozta, hogy minél tovább tart a leállás, annál nagyobb lesz a létszámleépítés a szövetségi munkaerő körében. Ez tovább növeli a bizonytalanságot, mivel több százezer ember van már fizetés nélküli szabadságon a kongresszuson belüli makacs patthelyzet közepette.
A konfliktus főszereplője kétségtelenül a demokrata Mike Schumer, a Szenátus kisebbségi vezetője, akit egyöntetűen okolnak a tárgyalások megrekedésével. Több vélemény szerint a politikus egyszerűen politikai bosszút keres Donald Trump elnöki győzelme miatt, ami ellen az első sorokban küzdött az előző periódusban.
Schumer a keményvonalas tárgyalási stratégiát választotta, és inkább vállalja a politikai kockázatot és a leállás elhúzódását, mintsem hogy engedjen az egészségbiztosítás és támogatások ügyében, ami a konfliktus egyik gyújtópontja. Egy interjúban azt mondta, hogy a republikánus fél úgy tervezte, hogy gyorsan megtörik a demokratákat, ők nem „hódoltak be”. Látható tehát, hogy a küzdelem sokkal kevésbé szakértői jellegű, hanem inkább a parlamenti hidegháború képét ölti.
Ahogy Bill Scher, a Washington Monthlyelemzője fogalmazott: Schumer taktikája ugyan határozottnak tűnik, de „nincs benne végjáték”, azaz a közvélemény hamar megfordulhat, és ilyenkor a leállást erőltetők végül mindig kénytelenek engedni. A szakértő arra utal, hogy Schumer taktikája ambíciózus ugyan, de egyben veszélyes is, ha úgy erőltet rá emberekre terheket, hogy végül nem ér el eredményt. Ebben az esetben az érintettek a demokratákat hibáztatják majd, és az elnök ujjal mutogathat az ellenzékre.
A helyzet tovább éleződhet, ha a katonai személyzet nem kapja meg időben a jövő héten esedékes első elmaradt utalásokat.
Hogyan tovább?
A bíróság október 15-én dönt a tömeges elbocsátások jogszerűségéről. Az ítélet, vagy egy ideiglenes intézkedés közvetlenül befolyásolhatja a tárgyalások menetét.
A megoldás két irányba mehet, egy „rövid, tiszta” átmeneti finanszírozás felé, de lehetséges egy bonyolultabb alkucsomag, amely részleges hosszabbítást és a piacot stabilizáló elemeket is tartalmaz. A politikai kockázat miindkét fél számára magas .
Közben nő a gazdasági-piaci nyomás. A Kongresszusi Költségvetési Hivatal szerint a leállás már a bérekben és a GDP-ben is érezhető lehet. A múzeumok és közszolgáltatások bezárása pedig már eddig is látványos közfelháborodást váltott ki, ami esetleg kompromisszumra kényszerítheti a feleket.
A washingtoni tárgyalások egyre inkább hidegháborús logikát követnek, mert a felek nem meggyőzni, hanem kivéreztetni akarják egymást. A megoldás időpontját senki sem tudja megjósolni, ezért kérdés, hogy dönt-e újabb negatív csúcsot az elnök ezzel a leállással.
A helyzet arra emlékeztet, mi történik akkor, amikor a politikai szempontok maguk alá gyűrik a kormányzás alapvető értelmét – az ország működtetését.
