Kikelt magából Pete Hegseth a Quanticóban rendezett összfegyvernemi gyűlésen a túlsúlyos katonai vezetők ellen, de nem kímélte az alárendelt dagikat sem.
Emlékezetes, hogy 2012-ben Orbán Viktor magyar miniszterelnök is közölte egy bekapcsolva maradt kamerával, hogy „jól néznek ki a legényeink. Nincs köztük kövér; az a halálom. A pocakos tábornokok”. Ezt a vonalat vette át az amerikai összfegyvernemi értekezleten az amerikai védelmi miniszter is.
A zsúfolásig megtelt előadóteremben Hegseth hangsúlyozta a szigorú fittségi előírások szükségességét, kijelentve, hogy minden katonának minden rendfokozatban kötelező lesz fizikai alkalmassági tesztet végeznie, és évente kétszer meg kell felelnie a magassági és súlykövetelményeknek. A fatties (dagik) elleni kirohanásában azt mondta, hogy „fárasztó ránézni a harci alakulatokra, vagy igazából bármilyen alakulatra, és kövér katonákat látni. Hasonlóképpen teljesen elfogadhatatlan kövér tábornokokat és admirálisokat látni a Pentagon termeiben, akik országszerte és a világban vezetik a parancsnokságokat.”
„Rossz látvány. Rossz, és mi nem ez vagyunk”
Hegseth korábban már jelezte, hogy az amerikai hadsereg megköveteli a harci beosztásban lévőktől, hogy megfeleljenek a szolgálatuk fizikai alkalmassági tesztjének, és „kizárólag a férfiakra vonatkozó legmagasabb szabványának”.
„Nem akarom, hogy a fiam olyan katonákkal szolgáljon, akik rossz formában vannak, vagy olyan harci egységben, ahol a nők nem tudják teljesíteni a férfiakéval megegyező, és a harci fegyverekkel kapcsolatos fizikai követelményeket, vagy olyan katonákkal, akik nem teljesen jártasak a rájuk bízott fegyverekben, platformban vagy feladatban, vagy egy olyan vezető alatt álljanak, aki nem a legjobb” – mondta Hegseth. „A színvonalnak egységesnek, nemi szempontból semlegesnek és magasnak kell lennie.”
Hegseth szerint az amerikai csapatok új alkalmassági követelményeknek felelnek majd meg, ami része annak az erőfeszítésnek, hogy visszatérjenek ahhoz, amit ő a hadsereg „harcos ethoszának” nevez.
A minisztert, aki korábban a Fox News műsorvezetője volt, gyakran filmezték, amint katonákkal edz a világ különböző bázisain, és most ismét a fizikai erőnléti gyakorlatokat nevezte meg annak a mércének, amelyet minden amerikai katonának követnie kell.
„Minden a fizikai erőnléttel és a megjelenéssel kezdődik. Ha a hadügyminiszter képes rendszeres, kemény testedzésre, akkor a közös erőnk minden tagja képes rá” – mondta, utalva a Trump-adminisztráció azon tervére, hogy a Védelmi Minisztériumot hadügyminisztériumnak nevezzék.
„Ma az én utasításomra az egyesített erők minden tagjának, minden rendfokozatban, évente kétszer kötelező fitneszvizsgát tennie, valamint szolgálati évenként kétszer meg kell felelnie a magasságra és súlyra vonatkozó követelményeknek” – mondta.
Nem csak katonai kérdésről van szó
A miniszter támogatói szerint a hadsereg az elmúlt években túlságosan a “kulturális progresszív utasításoknak” engedett, amelyek eltávolították az intézményt a valós katonai feladattól. Szerintük a katonai szervezet fő feladata a védelem és a harc, nem társadalmi mérnökség vagy kulturális projektek futtatása.
Az új irány demonstratív jelzés is lehet, hogy a hadsereg nem “woke erő”, hanem egy kemény, ütőképes, harcra kész szervezet kíván lenni.
A kriikusok, különösen a női veteránok viszont úgy vélik, hogy nem minden férfi és női test azonos adottságú — izomerő, testösszetétel, hormonális hatások is befolyásolják a teljesítményt.
Az a felvetés, hogy “magas férfi szintű követelmény” legyen minden harci pozícióra, sokakat megbotránkoztat, mert azzal járhat, hogy aránytalanul kevesebb nő fog megfelelni, ezzel pedig éppen azokat a csoportokat zárja ki, akik katonai képességekben amúgy megfelelnek.
Sok kritikust zavar, hogy egy katonai vezető “kulturális fordulatot” hirdet, mintha a hadsereg politikai eszköz lenne. Volt, aki azzal vádolja Hegseth-t, hogy retorikája “insulting” (sértő) és azt sugallja, hogy bizonyos tisztek csak identitáspolitikai célok miatt kaptak előléptetést, nem pedig a szakmai képzettségük miatt.
Más szakértők arra emlékeztetnek, hogy a modern háborúkban a szakmai és technikai felkészültség a döntő, nem a fizikai képességek, mivel a hibrid háborúk katonái ki sem teszik a lábukat egy irányító központból, legyen szó támadásról, védekezésről vagy katonai hírszerzésről.