Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Szabadon engedik a 9/11 és a 7/7 terrortámadás egyik szervezőjét - a bíró minden jót kívánt neki

Aswat és a legismertebb kezenyoma
Aswat és a legismertebb kezenyoma Szerzői jogok  X
Szerzői jogok X
Írta: Ferenc SzéF
Közzétéve:
A cikk megosztása Kommentek
A cikk megosztása Close Button

Az al-Káida egykori tagja volt az egyik tervezője és szervezője a New York-i (9/11) és a londoni (7/7) tömeges terrortámadásoknak, összesen több ezer áldozattal. A brit terrorelhárítás vezetője szerint Aswat továbbra is biztonsági kockázatot jelent.

HIRDETÉS

A szabadon bocsátást elrendelő angol-walesi felsőbíró, Sir Robert Maurice Jay „további minden jót” kívánt Aswatnak, arra buzdítva, hogy tartson ki a gyógyszerei mellett, hallgasson az orvosi tanácsokra, és ne tegye meg újra, amiért korábban nagy árat fizetett.

A határozatot övező közfelháborodáshoz hozzájárul, hogy a bírói megnyilvánulás a sok száz áldozat emlékét figyelmen kívül hagyta.

Az indoklás alapján nincs szükség Aswat szoros megfigyelésére. Így személykövető bokapánt viselését sem rendelték el, hanem csak időszakos bejelentkezésekre, lakcímregisztrációra és utazási szándékainak jelzésére kötelezték. Ha ezeket elmulasztja, visszakerülhet a fogságba, akár 5 éves tartamra is.

A bíró szerint egy mentálisan megroppant személyről van szó, aki már nem jelent veszélyt a társadalomra. A döntés ellen még a vádhatóság sem fellebbezhet, így az napokon belül végrehajtható.

Kicsoda Aswat?

Az 50 éves brit állampolgár 1999-ben tett hűségesküt Oszama bin-Ládennek, és tagja lett az al-Káida tervezőcsoportjának. A bizalmat azzal nyerte el, hogy Abu Hamzával együtt részt vett egy terrorkiképző tábor létrehozásában az amerikai Oregon államban.

A terrorista körökben tekintélyes Abu Hamza al-Maszri radikális iszlamista hitszónokként lett ismert a londoni Finsbury Parki mecset imámjaként. A 67 éves férfi életfogytiglani büntetését tölti a Colorado állambeli Florence szövetségi szuperbiztonságos börtönben.

Aswat a két legnagyobb művelet közül csak a londonit ismerte be, amire 2005. július 7-én került sor (7/7). Ekkor négy iszlamista öngyilkos merénylő összehangolt robbantásokat hajtott végre a londoni metrón és egy buszon. Az áldozatok között 52 halott és több mint 700 sebesült volt.

A londoni 7/7 terrortámadás egyik helyszíne
A londoni 7/7 terrortámadás egyik helyszíne US Terrorist Archive

A 9/11 néven ismert New York-i terrortámadásban játszott szerepét tagadta, de a brit titkosszolgálat szerint több bizonyíték mutat a tettességére ebben az ügyben is.

A terroristát 2005-ben fogta el a CIA különleges osztaga Zambiában, ahonnan az Egyesült Államokba szállították. Hosszas vizsgálat után 2015-ben vallotta bűnösnek magát terrorcselekményekben való részvétel miatt, amiért 20 év börtönbüntetésre ítélték. Ezt később a brit pszichiátriai vizsgálatok beszámításával csökkentették.

2022-ben deportálták az Egyesült Királyságba, ahol pszichiátriai intézetben tartották fogba, szkizoaffektív zavart diagnosztizálva nála. Egy olyan pszichiátriai tünet-együttesről van szó, amelyben a skizofrénia jellemzői (hallucinációk, téveszmék) együtt jelentkeznek hangulatzavarral, depressziós vagy mániás epizódokkal.

Az idén áprilisban tartott bírósági ülésen az egészségügyi ellátás után személyét biztonságosnak találták, és már akkor várható volt, hogy hamarosan szabadlábra kerülhet. A brit terrorelhárítás szerint viszont Aswat szabad mozgása továbbra is veszélyforrást jelent.

Széles körű a felháborodás az ítélet miatt

A hétfői ítélet azonnal kritikákat és ellenérzéseket váltott ki a szakértők és a média körében. Többen hivatkoznak arra, hogy fogsága során Aswat helyeselte az afganisztáni tálib uralom visszaállítását, sőt azt is mondta, hogy keresni fogja a kapcsolatot az al-Káidával. Erre hivatkozik Gareth Rees, a londoni rendőrség terrorelhárító osztagának (SO15) parancsnoka is, aki szerint nincs biztosíték arra, hogy Aswat nem kapcsolódik be újra a kiterjedt nemzetközi terrorhálózatba.

Jogi szempontból egyrészt a bíró merőben szokatlan viselkedését kifogásolják, de még inkább azt, hogy Aswat jelenlegi állapotát vette figyelembe, noha nem bizonyítható, hogy már a tettek elkövetésekor is mentális zavarral küszködött.

Az előzmények és a bíró

A modernkori terrorizmus történetében több eset is volt, amikor egy elkövető szabadon bocsátása felháborodást vagy politikai feszültséget váltott ki. Megemlíthető a „Lockerbie-bombázó”, azaz Abdelbaset al-Megrahi elengedése 2009-ben, aki PanAm 103-as járatot robbantotta fel Skócia felett, kioltva 270 ember életét. Őt előrehaladott prosztatarákjára tekintettel engedték el, amire az Egyesült Államokban hevesen reagáltak a rokonok és a politikusok, köztük Barack Obama, Hillary Clinton és Robert Mueller FBI-igazgató.

Szintén kiváltotta a haragot Manfo Asiedu korai szabadítása az Egyesült Királyságban, 2024-ben. Asiedu részt vett a 7/7-es merényleteket közvetlenül követő terrorszervezkedésben, de büntetését megfelezték, majd Ghanába deportálták.

2025-ben sokan kifogásolták egy libanoni terrorista idő előtti felmentését, aki amerikai és izraeli diplomatákat robbantott fel Párizsban a 80-as években.

Georges Ibrahim Abdallahot ügyvédje politikai fogolynak nevezte, noha csak Európa legaktívabb „utcai gerillájának” bizonyult, akinek hálózata több tucat terrorakciót hajtott végre.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
A cikk megosztása Kommentek

kapcsolódó cikkek

Nő a németországi mecsetekből előtörő erőszak lehetősége - figyelmeztet a terrorszakértő

41 év után szabadulhat a francia börtönből a pokolgépes libanoni terrorista

Az iszlamista és a szélsőjobboldali terror növekedésétől tart Svédország