Világ EP-képviselők is részt vettek a betiltott Pécs Pride-on, ahol az ellentüntetőknek volt engedélyük
Világ EP-képviselők is részt vettek a betiltott Pécs Pride-on, ahol az ellentüntetőknek volt engedélyük
Világ Egy dán állatkert arra kéri az embereket, hogy adományozzanak kisállatokat ragadozóinak etetésére Az Aalborg állatkert szerint a gyakorlat "nem újdonság", de a kisállatok és lovak ragadozókkal való etetéséről szóló felhívás vitát váltott ki a közösségi médiában. 05/08/2025
Világ Megelőzhető lett volna a Titanic roncsaihoz merülő Titan katasztrófája Súlyos tervezési és biztonsági mulasztások történtek, ezért az amerikai parti őrség vizsgálóbizottsága javasolja a kereskedelmi célú merülések szigorítását. 05/08/2025
Kína Folytatta a közös hadgyakorlatot Oroszország és Kína Kína soha nem ítélte el Oroszország teljes körű ukrajnai invázióját, és a nemzetközi nyomás ellenére sem volt hajlandó szankciókat bevezetni Moszkva ellen. 05/08/2025
Europe in Motion Milyen mértékben érzik az EU-ban élő emberek, hogy mindennapi életükben hátrányos megkülönböztetés éri őket? A bevándorlók, a fogyatékkal élők és a szegénység vagy társadalmi kirekesztés által veszélyeztetettek arról számolnak be, hogy az EU-ban több megkülönböztetéssel kell szembenézniük, mint azoknak, akik nem tartoznak ezekhez a csoportokhoz. 05/08/2025
Kulturális hírek Szerdán kezdődik a 31. Sziget: de mennyibe kerül majd egy korsó sör? A szervezők azt ígérik, hogy a sör ára marad a tavalyi, és hogy teljesen új élményt nyújt majd az új “negyedrendszer”, illetve az újragondolt szállásolás. 05/08/2025
Európai hírek Trump 35%-os vámokkal fenyegeti az EU-t, ha nem teljesül a 600 milliárd dolláros beruházási ígéret Trump a CNBC műsorában beszélt az amerikai piacok jelenlegi helyzetéről, de az EU-USA kereskedelmi megállapodásban tett beruházási ígéretekről is kérdezték. 05/08/2025
Changemakers of Uzbekistan Behzod Abduraimov: egy gyermekkori álom a világ színpadán Együttműködésben a Agency of Information and Mass Communications of Uzbekistan Behzod Abduraimov üzbég zongorista zenei pályafutásáról mesél – a taskenti szerény kezdetektől egészen a világ leghíresebb koncerttermeiig. 05/08/2025
Európai hírek Betiltja a fegyverkereskedelmet Izraellel Szlovénia Más európai országok, például Belgium, Olaszország és Hollandia nem mentek olyan messzire, mint Szlovénia, de csökkentették fegyverexportjukat Izraelbe. 05/08/2025
Tech Hirek Külső befolyás, instabilitás, megfigyelés: veszélyekkel járhat az amerikai techcégektől való függés Egy friss tanulmány szerint négy európai vállalkozásból három amerikai cégtől veszi az e-mail szolgáltatást és egyéb technológiai vagy informatikai csomagot. 05/08/2025
Világ Nem tesz le a Gázai övezet teljes megszállásáról Netanjahu Az izraeli miniszterelnök közölte, még a héten összehívja a biztonsági kabinetet, hogy megvitassák, miként lehet elérni a Hamász elleni háborúban kitűzött célokat. 05/08/2025
Zöld hírek Forradalmi megoldást kínál a textilhulladék ellen egy lengyel vállalkozás A Myco Renew lengyel biotechnológiai startup egy gomba alapú ruha-újrahasznosítási technológia segítségével gyorsítaná fel a textilhulladékok lebomlási idejét és méréskelné a divatipar környezetszennyező hatását. 05/08/2025
Egészségügyi hírek Spanyolországban egyre több áldozatot szed a hőség Idén júliusban 1060 olyan haláleset történt, amit a magas hőmérsékletnek tulajdonítottak, 57 százalékkal több, mint 2024 júliusában. 05/08/2025
Egészségügyi hírek Terjed a chikungunya vírusa Kínában, több ezer beteget regsiztráltak A betegség többnyire enyhe lefolyású, de a nagyon idősekre és a más betegségekben szenvedőkre akár halálos is lehet. 05/08/2025
Világ Visszakozik a Trump-kormány: a vészhelyzeti pénzek osztását nem köti az Izraelhez való hozzáálláshoz Csendben törölték a feltételekből azt a záradékot, amely előírta, hogy az USA államainak vagy városainak kereskedelmi kapcsolatokat kell fenntartaniuk Izraellel és izraeli vállalatokkal ahhoz, hogy hozzáférhessenek a szövetségi vészhelyzeti alapokhoz, azaz a FEMA-hoz. 05/08/2025
Zöld hírek A lengyel példa mutatja: ma már hatékonyan kiaknázható a szélenergia Az energiafüggőség felszámolása, a gazdasági fejlődés és a klímavédelem mind a szélenergia használata mellett szólnak. 05/08/2025
Ruanda Az USA megkezdi az afrikaiak kitoloncolását, a fő célpont Ruanda Első szakaszban 250 kitoloncoltat fogadhat be az afrikai ország Donald Trump tömeges kitelepítési tervének keretében. 05/08/2025
EuroVerify Tényellenőrzés: nem igaz, hogy Macron francia elnök népszerűsége csupán 7%-os Az EuroVerify utánajárt a gyanúsan alacsony számnak, amelyet leginkább a francia szélsőjobboldali Nemzeti Összefogás párt tagjai osztottak meg a közösségi médiában. 05/08/2025
Uzlet Sorozatok Kazahsztán célja, hogy 2029-re a turizmust 10 milliárd eurós üzletté alakítsa Együttműködésben a MDQ Kazahsztán célja, hogy 2029-re a turizmust 10 milliárd eurós üzletté alakítsa, és 15 millió látogatót vonzzon évente. Az East-West Connect ezen epizódjában azt vizsgáljuk meg, hogyan készül elérni ezt a célt a kormány. 05/08/2025
Európai hírek 1850 törvényt írt alá Andrzej Duda: a lengyel elnök tíz éve számokban Andrzej Duda 10 éves elnöki tevékenységét Dr. Ewa Marciniak politológus, a Közvélemény-kutató Központ (CBOS) igazgatója foglalta össze az Euronewsnak. 05/08/2025
Dánia Eltávolítanák Koppenhága új sellőszobrát, egyesek szerint "pornográf tartalmat jelenít meg" Heves vitákat váltott ki Dániában az a terv, miszerint eltávolítanák a Nagy Hableány szobrot egy koppenhágai tengeri erődítményből. Kritikusai "csúnyának és pornográfnak" nevezték azt. 05/08/2025
Egészségügyi hírek Premenopauza: gyakori jelenség, mégis tabutémaként kezelik A nők körében a premenopauza szinte általános egészségügyi problémát jelent, mégsem foglalkoznak vele kimerítően a kutatók. 05/08/2025
Európai hírek Legalább öt halottja van a Harkiv és Zaporizzsja régiót ért orosz csapásoknak Az éjszaka folyamán az orosz csapások célpontjai Harkiv, Zaporizzsja, Odessza és Szumi régiók voltak, öt ember meghalt és civil infrastruktúrát rongáltak meg. 05/08/2025
Világ Házi őrizetbe helyezték Jair Bolsonaro, volt brazil elnököt A brazil Legfelsőbb Bíróság döntése egy hónappal azután született, hogy a volt elnököt kötelezték bokamonitort viselésére, valamint kijárási és kommunikációs tilalomra az állítólagos puccskísérletét vizsgáló jogi eljárás idejére. 05/08/2025
Egyesült Királyság Kémkednek a kínai elektromos autók? A brit és az izraeli hadsereg gyanúja szerint igen Mindkét állam védelmi szervei intézkedtek a kínai gyártmányú gépkocsik miatt, az angolok például már azt sem hagyják, hogy katonai létesítmények közelében parkoljanak velük. Az ok az, hogy a járművekben kémkedésre vagy adatszerzésre alkalmas alkatrészek lehetnek. Kína eközben a Teslákra gyanakszik. 05/08/2025
Aktuális utazási hírek Ez a magyaroknak is nehéz lesz: a Ryanair augusztustól sztrájkot hirdet a spanyol repülőtereken Augusztus 15-től december 31-ig tarthat a munkabeszüntetés. 05/08/2025
Európai hírek Félmilliárd eurós új fegyvercsomagot állít össze Ukrajnának a holland kormány Amszterdam lesz az első a NATO-ban, amely a szövetség új kezdeményezésével élve fontos amerikai fegyvereket szállít Ukrajnának. 05/08/2025
Európai hírek Ursula von der Leyen két arca: megújulás vagy megtévesztés zajlik az EU élén? Ursula von der Leyen második mandátumát tölti az Európai Bizottság élén, a megelőző négy évhez viszonyítva pedig szinte felismerhetetlen. Sokakban megfogalmazódik a kérdés, hogy vajon politikai irányváltásról van szó, vagy egyszerűen csak megmutatja valódi arcát? 05/08/2025
Világ Emelkedik a benzin ára Oroszországban az olajfinomítók elleni ukrán dróntámadásokat követően Az ukrán fegyveres erők legutóbbi támadásai két nagy finomító működését is befolyásolták. Tavaly az orosz hatóságok titkosították a benzin- és dízelolaj-kibocsátás hivatalos statisztikáit. 05/08/2025
Svájc Sokkhatást okoztak Svájcban Donald Trump példátlanul kíméletlen vámjai Svájc politikai és üzleti elitje megrendült Donald Trump büntetővámjaitól, mivel a kormány biztos volt abban, hogy elkerüli őket. Az amerikai elnök döntése, miszerint 39%-os vámot vet ki a svájci importtermékekre, az eddigi legsúlyosabbak közé tartozik, különösen a gyógyszeriparban. 05/08/2025
Franciaország Eurostar-járatokat töröltek Franciaországban áramkimaradás és sztrájk miatt Európa egyik legforgalmasabb nemzetközi vasútvonalán hétfőn széles körű fennakadások történtek a nyári utazási főszezonban. 05/08/2025