Kim Dzsongun észak-koreai vezető “meleg bajtársi bizalommal” fogadta Szergej Lavrov orosz külügyminisztert, majd kijelentette; minden stratégiai kérdésben azonos a véleményük.
Észak-Korea megerősítette Oroszország támogatását az Ukrajna elleni háborúban - számolt be az észak-koreai állami média Kim Dzsongun észak-koreai vezető és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter találkozójáról.
Megbeszélésük során Kim kijelentette, hogy Phenjan kiáll "az orosz vezetés által hozott valamennyi intézkedés" mellett, amelyet az "ukrán válság kiváltó okának" kezelése érdekében tett.
Nyugati tisztviselők becslése szerint Phenjan az elmúlt évben mintegy 11 ezer katonát küldött Oroszországba, hogy harcoljon Ukrajna ellen.
Az észak-koreai állami média, a KCNA hírügynökség szerint Kim és Lavrov szombaton „meleg bajtársi bizalommal teli légkörben” találkozott.
Az észak-koreai vezető emellett „szilárd meggyőződését fejezte ki, hogy az orosz hadsereg és nép biztosan győzelmet arat az ország méltóságának és alapvető érdekeinek védelmét szolgáló szent ügy megvalósításában”.
Az orosz külügyminisztérium a Telegramon közzétett egy videót, amelyen a két férfi kezet fog és öleléssel köszönti egymást.
Észak-Korea megújított katonai támogatását azután jelentette be Oroszországnak, hogy Donald Trump amerikai elnök rövid szünet után újraindította a katonai szállítmányokat Ukrajnának.
Trump csütörtökön az NBC Newsnak elmondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül Patriot légvédelmi rendszereket küld Ukrajnába, miután egyre intenzívebbek az orosz légitámadások.
Phenjan először idén áprilisban ismerte el hivatalosan, hogy csapatokat küldött Oroszországba, hónapokkal azután, hogy Ukrajna és a Nyugat nyilvánosságra hozta a nagyszabású csapatmozgást Észak-Koreából az orosz-ukrán frontvonalra.
Kim tavaly júniusban megállapodást írt alá Vlagyimir Putyin orosz vezetővel, amelyben vállalták, hogy támogatják egymást, ha valamelyik ország „agresszióval” küzd.
A katonák küldése mellett Észak-Korea azt is megígérte, hogy több ezer munkást biztosít Oroszország háború sújtotta, kurszki régiójának újjáépítéséhez.