Az Euronewsnak Buzás-Hábel Géza, a felvonulást szervező Diverse Youth Network igazgatója azt mondta, hogy az esetleges bírságok sem tántorítják el őket, de egyelőre optimisták, a rendőrséggel ugyanis jó kapcsolatban vannak. Pécsett 2021 óta rendeznek Pride-ot.
Mindenképpen megtartják a Pride-ot Pécsett is idén ősszel, közölték a szervezők. Magyarországon a fővároson kívül eddig csak Pécsett tartottak melegfelvonulást. Most már az ötödik menetre készülnek, az eddigieken rendre néhány ezren vettek részt.
A kormány Pride-ellenes törvénye megnehezítette az előkészületeket a rendezvény főszervezője szerint, de a helyzet azért közel sem reménytelen.
„A rendőrséggel egész jó kapcsolatot ápolunk. Most júliusban fogunk leülni és egyeztetni a felvonulással kapcsolatosan. Annyi volt részükről a kérés, hogy várjuk meg, amíg a Budapest Pride megtörténik, és akkor le fogjuk vonni a következtetéseket és majd úgy fogunk továbbmenni" - mesélte Buzás-Hábel Géza, a Diverse Youth Network igazgatója az Euronewsnak.
Az esetleges bírság sem tántorítja el a szervezőket
A főszervező azt is elmondta, hogy akkor sem hátrálnak meg, ha végül bírságot kell majd fizetniük a törvények megsértése miatt. Buzás-Hábel azt is hangsúlyozta, hogy elfogadhatatlan lenne számukra egy olyan megoldás, amilyet a Fidesz javasolt a budapesti szervezőknek: nevezetesen az, hogy tartsák meg zárt területen a rendezvényt. A főszervező hangsúlyozta, hogy a fővároshoz hasonlóan Pécsett is az utcán fognak vonulni a Pride-ozók.
A pécsi jelenleg az egyetlen vidéki Pride az országban, és egyelőre nincsenek hírek arról, hogy más városokban is szerveznének a szexuális kisebbségek jogaiért kiálló felvonulást.
A kormány tiltása ellenére a szombati Budapest Pride-on korábban soha nem látott tömeg vett részt, a menet eleje már elérte a Műegyetem előtti színpadot, amikor a vége még el sem indult a Deák Ferenc tér környékéről. A becslések nagyjából 200 ezer főre teszik a résztvevők létszámát.
Az esemény politikai visszhangjáról itt, a résztvevők felé tett miniszterelnöki fenyegetésről itt írtunk bővebben, a menetről készített helyszíni beszámolónkat pedig itt tudja megnézni.