Az ENSZ konvoja el-Faserbe tartott, és már 1800 kilométert megtett, amikor rátámadtak fegyveresek. Öt kísérőt megöltek és többeket megsebesítettek.
Megtámadtak egy segélykonvojt a szudáni Dárfúr régiónak azon a részén, amelyet a Gyors Támogató Erők nevű lázadó félkatonai szervezet ellenőriz. Legalább öt ember meghalt, és többen megsebesültek. Az ENSZ tudomása szerint légitámadás történt, valószínűleg drónok csaptak le a szállítmányra.
A 15 teherautó létszükségletű élelmiszert és mindennapi használati cikkeket vitt volna az ostrom alatt álló el-Faserbe, ahova nem jutott be segély már több mint egy éve.
Szudánban két éve harcol a reguláris hadsereg az egykor vele szövetséges Gyors Támogató Erőkkel. A hadsereg főparancsnoka és az RSF vezetője szövetségesek voltak, a 2019-es népfelkelés után a demokratikus átmenetért feleltek, de ez egyiküknek sem állt érdekében, végül egymás ellen is fordultak.
Az ENSZ-főtitkár szóvivője, Stephane Dujarric arról számolt be kedden, hogy a segélyt a Világélelmezési program és az Unicef küldte, a konvoj 1800 kilométert tett meg Port Sudanból, és már csak 80 kilométerre volt el-Fasertől. Főleg élelmiszer volt a rakományban. Kollégáik éppen arról tárgyaltak, hogyan juthatnának be a városba, amikor megtámadták őket. Az útvonalat, amelyen a konvoj haladni készült, előre megosztották az ott harcoló felekkel, így azok tisztában voltak azzal, éppen hol vannak a teherautók. A szóvivő elmondta azt is, hogy az összes halott és sebesült szudáni vállalkozó, az ENSZ-ügynökségeknek dolgoztak.
Az RSF közleményében azt írta, hogy a konvojt egy katonai repülőgép találta el egy "előre megtervezett támadás" során. Az RSF által megosztott felvételeken megégett járművek láthatóak, amelyeken látszólag lisztes zsákokat szállítottak.
A vezérkar azonban visszautasította a vádat, és közleményében azt írta, hogy a segélyszállító teherautókat "a lázadó Gyors Támogató Erők (RSF) milícia által működtetett támadó drónok támadták meg".
A fővárostól, Kartúmtól több mint 800 kilométerre délnyugatra fekvő El-Fasher a szudáni hadsereg egyik utolsó bástyája Dárfúrban. A régió 2024 májusa óta az RSF ostroma alatt áll.
A két éve folyó harcok és az ezt megelőző polgárháború a világ legsúlyosabb humanitárius válságát idézte elő Szudánban. Körülbelül 13 millió ember volt kénytelen elmenekülni otthonából, köztük több mint négymillióan a szomszédos országokban találtak menedéket. Az ország egyes részein éhínség van.
A fővárost, Kartúmot a hadsereg gyakorlatilag visszafoglalta március végén. Jóllehet teljesen nem tudta megtisztítani a várost az RFS fegyvereseitől, de a stratégiai fontosságú épületekből és intézményekből kiszorította őket. A félkatonai szervezet továbbra is ellenőrzése alatt tartja az ország több részét, és Kartúmban is újabb hadműveletekre készül.
Nemzetközi szervezetek a hadsereget és a lázadókat is emberiesség elleni és háborús bűntettekkel vádolják.