Az FBI szerint terrorcselekmény történt, a halálos áldozat feltételezhetően a robbantó.
Robbanás rázott meg egy reprodukciós klinikát a kaliforniai Palm Springs előkelő negyedében. Egy ember, aki feltehetően a gyanúsított meghalt a detonációban, amelyet az FBI terrorizmusnak minősített.
Egy kiégett járművet láttak a klinika mögötti parkolóban a robbanás után, amely beszakította az épület tetejét, törmelékeket szórt szét az ötsávos autó úton, és betörte a tömb üzleteinek ablakait. A klinikát a hétvégére bezárták, az azt vezető orvos szerint a dolgozók biztonságban vannak.
"Félreértés ne essék: Ez egy szándékos terrorcselekmény" - mondta Akil Davis, az FBI Los Angeles-i területi irodájának vezetője egy esti sajtótájékoztatón. De nem volt hajlandó elmondani, hogy a hatóságok hogyan jutottak erre a következtetésre.
Egy rendvédelmi tisztviselő elmondta, hogy a nyomozók egy AK-47-es típusú lőfegyvert találtak a helyszínen.
A hatóságok még dolgoznak a holttest kilétének azonosításán - mondta Davis. Négy ember megsérült, de a hatóságok nem közöltek részleteket arról, hogy milyen súlyosak a sérüléseik. Davis elmondta, hogy a bűnüldöző szervek vizsgálják annak lehetőségét is, hogy a robbanást élőben közvetítették.
A cselekményt úgy vizsgálják, mint egy lehetséges autós robbantást - mondta el két, névtelenséget kérő, az ügyről tájékoztató rendvédelmi tisztviselő.
A robbanás kiégette az American Reproductive Centers reprodukciós klinikát, amely egy pálmafákkal szegélyezett, ötsávos utca mentén álló egyemeletes épületben található. Dr. Maher Abdallah, a klinika vezetője elmondta, hogy a robbanás megrongálta a rendelő irodahelyiségét, ahol a páciensekkel folytatott konzultációkat tartják. A klinika IVF-laborja és a tárolt embriók más helyszínen vannak, így nem sérültek meg.
"Hála Istennek, a mai nap történetesen olyan nap volt, amikor nem voltak betegeink" - mondta Abdallah.
Naomi Soto, Palm Springs polgármestere a klinikát "a remény helyének" nevezte.
"Ez egy olyan épület, ahová az emberek azért mennek, hogy családot alapítsanak vagy bővítsenek" - mondta. "Elismerjük a fájdalmukat és a közösség egészének aggodalmát a betegek és a személyzet iránt."
A Trump-kormányzat elítélte a támadást.
"A Trump-kormányzat megérti, hogy a nők és az anyák jelentik Amerika szívverését" - mondta Pam Bondi főállamügyész egy nyilatkozatban. "A termékenységi klinika elleni erőszak megbocsáthatatlan".