Nem lett volna szabad megölni az IRA négy tagját, mondta ki a bíró 33 évvel a vérfürdő után
A brit különleges katonai erő (SAS) 1992-ben megölte az Ideiglenes Ír Köztársasági Hadsereg négy tagját. A felülvizsgálat alapján a bíró úgy ítélkezett, hogy a gyilkos erőszak alkalmazása igazolhatatlan volt, mert a megölt személyek már nem tanúsítottak ellenállást és harcképtelenek voltak.
Ötszáznál több lövés dördült
HIRDETÉS
A különleges egység golyózáport zúdított a terrorszervezet négy tagjára, nem sokkal azután, hogy azok hevenyészett lövéseket adtak le egy brit rendőrőrsre, majd egy lopott teherautón elszeleltek. A támadás során senki nem sérült meg. A brit különleges erők viszont információt szereztek arról, hogy a terroristák milyen irányba tartanak, és csapdát állítottak a helyszínen, a St. Patrick kápolnánál..
Észak-Írország elnöklő halottkémje, Michael Humphreys bíró (aki egyben a brit Legfelsőbb Bíróság tagja is) a múlt héten azt állapította meg, hogy a katonák hazudtak, amikor azt állították, hogy tűzpárbaj zajlott, melynek során önvédelemből gyilkolták meg a fiatalembereket. Az eset idején az állami és rendőri szervek hitelt adtak ennek a verziónak, és egészen mostanáig hivatalosnak fogadták el.
A négy fegyveres IRA-tagot, Kevin Barry O'Donnellt (21), Sean O'Farrellt (23), Peter Clancyt (19) és Patrick Vincentet (20) akkor lőttek agyon a különleges egység katonái, amikor behajtottak a Clonoe-i templom parkolójába. Az SAS-osztag egy sövény mögött várta a banda érkezését, majd a sortűz figyelmeztetés és megadásra való felszólítás nélkül dördült el.
Humphreys bíró 33 év után úgy találta, hogy amikor az IRA-tagok megpróbáltak kiszállni a teherautóból és elmenekülni, már nem jelentettek halálos fenyegetést. O'Donnellt menekülés közben a hátán találták el, majd arcon lőtték, amikor már cselekvőképtelenül feküdt a földön. Clancy megadó pozícióban térdelt vagy guggolt, amikor több lövéssel megölték. Vincentet a vezetőfülkében ülve lőtték meg, majd több tárat ürítettek belé, miután már eldőlt az ülésen. O'Farrellt futás közben lőtték hátba, majd arcon, már eszméletlen állapotban - foglalja össze a határozat.
A halottkém-bíró megrótta az állami szerveket is, köztük a védelmi minisztériumot, amiért az évek során „hazugságokat tartottak fenn” az esettel kapcsolatban. A vérontás John Major miniszterelnöksége idején történt, de a későbbi kormányok sem vizsgáltatták ki az ügyet, hanem jegelték az aktákat és a bizonyítékokat, állapítja meg a bíró. Határozatában felidézte, hogy annak idején a Védelmi Minisztérium a „kiváló biztonsági erők sikerének” minősítette az esetet.
A végzés szerint a hazugságok, az elhallgatások és a hatóságok passzivitása meghiúsította az incidensért való felelősségre vonást a megfelelő időben. „Nyilvánvalóak az okok, amelyek miatt hamis indokokat terjesztenek elő a katonák cselekedeteivel kapcsolatban. Mindez párosult azzal, hogy a Királyi Ulsteri Rendőrkapitányság nyomozói nem vizsgálták át kellően az információkat, kizárva ezzel az elszámoltathatóságot”.
A bíró megjegyezte, hogy a brit és a nemzetközi média is megtévesztően számolt be fegyverhasználatról, mivel csak a hatóságok tájékoztatására támaszkodtak, és nem tettek tényfeltáró kísérletet a közvélemény megfelelő tájékoztatásáért.
Élesen eltérő reakciók az ítélet nyomán - a többséget felháborítja a bírói döntés
Nial Murphy, az áldozatok családjainak ügyvédje azt közölte, hogy „gondosan megfontolja” az esetleges további eljárást a vétkes katonák felelősségre vonása érdekében. Az ügyvéd szerint az északír válságot lezáró törvények túl erős gátat jelentenek a korabeli jogsértések feltárása előtt.
Vincent nővére azt mondta, hogy az ítélet „visszaadta a méltóságot” a négy férfinak, de hozzátette, hogy „máig sem értem, hogy lehetett bárkinek indokolt ennyi golyó, ha letartóztatásra is sor kerülhetett volna”.
A bírói döntés mentén a korábbi IRA politikai szárnyát képviselő Sinn Féin megismételte követelését a megbékélési törvények visszavonására, amire Keir Starmer miniszterelnök ígéretet is tett. A bírói döntés felerősítheti azt az irányt, hogy a brit kormány minden vitatott ügyet egy független bizottsághoz utal (ICRIR), majd a külügyminiszter dönti el, hogy milyen vizsgálati eredményeket vagy információkat adjon át az érintett családoknak.
A közösségi média angol használóinak elsöprő többsége nem helyeselné, ha a 33 év előtti rajtaütésben érintett katonákat vizsgálat alá vonnák. Többen azzal érvelnek, hogy a terroristák nem élveznek jogvédelmet, másik viszont amellett szállnak síkra, hogy a megtervezett emberölés velük szemben sem megengedhető.
Több kommentelő szerint a terroristákat egyszerűen meg kell ölni, míg mások szerint nekik is jár a fair törvényes eljárás. Egy online gyorsfelmérés eredménye szerint a válaszadók 89.9 százaléka ellenezne egy ilyen döntést.
A kommentelők többsége szerint az IRA gyilkos akcióit és annak résztvevőit nem szabad utólag legitimálni vagy mentegetni, és velük szemben azokat büntetni, akik a demokrácia védelmében vállalták a fegyveres küzdelmet. Az egyik hozzászólásban megemlítették a tűzparancsot kiadó SAS-vezető nevét is, aki még él, de az X később eltávolította a bejegyzést.
Sokan nem akarják felkaparni a régi sebeket, mások viszont további feltárásokat követelnek
Az Ír Köztársasági Hadsereget 1919-ben alapították, és alapvető célja a protestáns Egyesült Királyságtól való elszakadás és az katolikus Írországhoz való csatlakozás volt. Fejlődésének csúcspontján az IRA Adolf Hitlertől kért segítséget a brit erők kiszorítására a szigetről, és az IRA két katonai vezetője, James 'Donovan és Seán Russell több látogatást is tett a német katonai hírszerzés (Abwehr) hamburgi központjában.
Ezeken a tárgyalásokon a német kémszervezet vezetője, Wilhelm Canaris tengernagy is részt vett, és jelen volt Edmund von Veesenmayer, aki később Magyarországon a nyilas puccs előkészítője volt, mint az erőszakos hatalomátvételek szakértője.
A terv végül megvalósíthatatlannak bizonyult, lelepleződött, és a nácikkal való szövetkezés miatt a szervezet öt vezetőjét hazaárulás vádjával a britek kivégezték, miáltal az IRA befolyása meggyöngült.
A 60-as években megkezdődött második hosszú szakaszban a 'Provók' (illegális ír szélsőségesek) felélénkítették a támadó akciókat, amelyek során mintegy 3500 ember vesztette életét. A konfliktus csúcspontján a terroristák már Moammad al-Kadhafi líbiai vezetőtől szereztek be fegyverzetet. Az elfajuló polgárháborús helyzetnek a brit kormány és az IRA mérsékelt szárnya között létrejött Nagypénteki Egyezmény vetett véget, de erőszakos esetek azt követően is történtek, és szórványosan 2000 után is előfordultak.
A legsúlyosabb esetek közül jelenleg mintegy 1200 halálos incidenst vizsgálnak. A feszült időszakban súlyos bombamerényletek. gyilkosságok, emberrablások történtek, és mindkét oldal alkalmanként extrém erőszakot alkalmazott.
A vitatott "megbékélési törvény" (Legacy Act) - amelyet két éve fogadott el a brit parlament - az észak-írországi békétlenségek 1966-1998 közti szakaszára vonatkozik. A törvény a válság örökségének kezeléséről, a megbékélés előmozdításáról gondoskodik, egy független megbékélési és információ-visszaszerzési bizottság létrehozásával. A rendelkezés mentességet biztosít a konfliktusban harcoló résztvevőknek.
Az amnesztiatörvényt a több évtizedes észak-írországi felekezeti erőszak áldozatainak családtagjai peres úton támadták meg. A törvényt hevesen bírálják az elhunytak családjai, Észak-Írország összes politikai pártja és az ír kormány, valamint azok, akik a brit katonákat és kommandósokat hazafiaknak tekintik.