Világ EP-képviselők is részt vettek a betiltott Pécs Pride-on, ahol az ellentüntetőknek volt engedélyük
Világ EP-képviselők is részt vettek a betiltott Pécs Pride-on, ahol az ellentüntetőknek volt engedélyük
Európai hírek COP29: csalódottak a fejlődő országok, sokkal több segítségre számítottak A nehezen tető alá hozott finanszírozási megállapodásban csak a negyede szerepel annak az összegnek, amelyre a szakértők és az érintettek szerint is szükség lenne. A küldöttek többsége arra számít, hogy menet közben majd növekszik ez a keret. 24/11/2024
Európai hírek Az EU legalább 200 millió euróval támogatja a libanoni hadsereget Ezt jelentette be utolsó hivatalos útján az Európai Unió leköszönő diplomáciai vezetője Bejrútban. 24/11/2024
Románia Elnökválasztás Romániában: a kormányfő vezet, nem jutott a második fordulóba a szélsőjobb jelöltje Lezárult az elnökválasztás első fordulója Romániában. Az első exit pollok azt mutatják, hogy a kormányfő áll az élen, a második helyen pedig a jobb-közép jelölt, Elena Lasconi. Nem jutott a második fordulóba a szélsőjobb George Simion, akit másodiknak valószínűsítettek az előzetes kutatások. 24/11/2024
Izrael Közeledik a tél, és egyelőre nem látni, ki gondoskodik majd a gázai civilekről A háború sújtotta övezetben katasztrofális körülmények között várja sok százezer ember, hogy kiderüljön, ki lép az UNRWA helyébe. Az izraeli kormány azt tervezi, hogy a hadsereggel szállíttatja be és osztatja szét a segélyeket, mert másképp lehetetlen távol tartani a fosztogató milíciákat. 24/11/2024
Izrael Hatalmas morális viaskodás után biológiai szüleinek ítélték az elcserélt izraeli lombikbébit Háromezer év után újra Salamon király bölcsességére volt szükség. Kinek jár a gyerek? Aki a petét adta, vagy aki megszülte? A bíróság végül annak ítélte a kórházban elcserélt embrióból született gyermeket, aki nem akarta ,,kettévágni" őt. 24/11/2024
Zöld hírek COP29: Évi 300 milliárd dolláros támogatással zárult a csúcstalálkozó 1300 milliárd dollár - 2035-ig ennyi pénzt kapnak évente a fejlődő országok arra, hogy átállítsák gazdaságukat egy környezetkímélőbb működésre. Ez első hallásra hatalmas összegnek tűnik, de a zöld átmenet sokkal többe fog kerülni a harmadik világ országainak, a gazdasági kiesésről nem is beszélve. 24/11/2024
Európai hírek Ukrajna elveszthette a Kurszkban elfoglalt területek negyven százalékát Egy magas rangú ukrán katonai tisztviselő szerint Ukrajna elvesztette a Kurszkban megszerzett területek 40 százalékát. Az orosz védelmi minisztérium egyelőre nem erősítette meg a hírt, azonban orosz tisztségviselők elkezdtek megosztani olyan videókat, ahol kurszki civilek visszatérnek otthonaikba. 24/11/2024
Libanon A héten már negyedjére támadta Bejrútot az izraeli hadsereg, legalább 20 ember életét vesztette Az izraeli hadsereg szombati légicsapásai egy nyolcemeletes épületet semmisítettek meg. A támadás kevesebb mint egy hét alatt már a negyedik volt, amit Izrael a libanoni fővárosra mért. 24/11/2024
Európai hírek Zelenszkij: tavaly július óta Oroszország 321 kikötői létesítményre mért csapást, veszélyben a gabonaexport Korábban az "Európa kenyérkosaraként" is ismert Ukrajna a teljeskörű orosz invázió előtt havonta mintegy hatmillió tonna gabonát exportált fekete-tengeri kikötőiből. Egy ideig úgy tűnt, hogy az orosz-ukrán gabonaegyezmény megoldást jelenthet, mostanra azonban egyre több a bizonytalanság. 24/11/2024
Egyesült Arab Emírségek Dubajtól nem messze holtan találták meg az eltűnt rabbit Cvi Kogan izraeli-moldovai állampolgárt valószínűleg elrabolták és autójában halálra verték. Terrorizmus gyanújával indult nyomozás. 24/11/2024
Horvátország Horvát fiatalok kézigránáttal játszottak egy házibuliban, a robbanás egyikükkel végzett A délszláv háború óta rengeteg fegyver és robbanószer maradt a padlásokon. A biztonsági előírásokat nem tartják be, így minden évre jut egy hasonló baleset. 24/11/2024
Európai hírek Elkezdődött a választási maraton Romániában Az elnökválasztás első fordulójával kezdődött meg a választási szuperév hajrája Romániában, ahol december elsején parlamenti választásokat, december nyolcadikán - amennyiben szükséges - az elnökválasztás második fordulóját tartják. Elemzők szerint valószínű, hogy szükség lesz a 2. fordulóra is. 24/11/2024
Európai hírek Tízezrek tüntettek Barcelonában a tomboló spanyol lakhatási válság miatt Bő egy hónappal azután, hogy Madridban tartottak több tízezer fős demonstrációt, Barcelona lakói is utcára vonultak az országszerte egyre nagyobb problémát jelentő lakhatási krízis miatt. A hatóságok beszámolója szerint 22 ezren, a szervezők elmondása szerint 126 ezren vettek részt a demonstráción. 24/11/2024