Sztrájkba lépnek a Boeing dolgozói, miután szakszervezeti képviselők elutasították a repülőgépgyártó által felkínált megállapodásban rögzített 25 százalékos béremelést.
Seattle-ben és Portlandben több mint 30 ezer dolgozó (akik javarészt a 737 Max gyártásán dolgoznak) péntek éjféltől leteszi a szerszámait. Az egyre mélyülő pénzügyi veszteségeket nyögő vállalatra nézve súlyos csapás a sztrájk, főleg hogy a korábbi biztonsági problémák, illetve egy 2018-as és egy 2019-es végzetes katasztrófa miatt amúgy is megcsappant a hírneve.
A Boeing új vezérigazgatója, Kelly Ortberg is nehéz helyzetbe került, őt ugyanis egy hónappal ezelőtt éppen azért nevezték ki a posztra, hogy jobbítsa a vállalat hírnevét, és elrendezze a belső feszültségeket.
A Boeing dolgozói szakszervezete csütörtökön ülésezett, ahol a jelenlévők 96 százaléka támogatta a sztrájkot, 95 százaléka pedig nemet mondott a béremelés mértékére, ugyanis ők 40 százalékos emelésért harcolnak (melyet négy év alatt kell teljesíteni a cégnek), illetve azért, hogy a gyártó vállaljon kötelezettséget arra, hogy a következő kereskedelmi repülőgépét Seattle-ben építi meg.
Ortberg jelezte a szakszervezeti képviselőknek, hogy a sztrájk veszélybe sodorja a céget.
Greg Waldron, a FlightGlobal légiközlekedési hírportál szerkesztője szerint sok múlik azon, hogy a dolgozók mennyi időre szüntetik be a munkát, mivel több légitársaság is rendelt 737 Maxet a Boeingtől.
Júliusban a Boeing 244 millió dolláros bírságot a fentebb említett halálos balesetek miatt, az összeg pedig igencsak megviselte a pénzügyeiket.