NewsletterHírlevélEventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Újabb magyar 4. hely a párizsi olimpián

Vadnai Jonatán (HUN) az olimpia férfi vitorlásversenyei ILCA 7 hajóosztályának éremfutamában a marseilles-i jachtkikötőben 2024. augusztus 7-én.
Vadnai Jonatán (HUN) az olimpia férfi vitorlásversenyei ILCA 7 hajóosztályának éremfutamában a marseilles-i jachtkikötőben 2024. augusztus 7-én. Szerzői jogok Olivier Hoslet/MTI/MTI
Szerzői jogok Olivier Hoslet/MTI/MTI
Írta: Peter Kristof
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Vadnai Jonatán a magyar vitorlássport harmadik legjobb eredményét érte el az ötkarikás játékokon. Losonczi Dávid bronzérmes lehet, elődöntős a férfi vízilabda-csapat.

HIRDETÉS

A magyar küldöttség hatodik 4. helyezését érte el Vadnai Jonatán az olimpián. A Balatonfüredi Yacht Club versenyzője az ILCA 7 (korábban Laser) osztályban javított korábbi helyezésén, mert a Marseille-i öbölben rendezett éremfutamba a hatodik helyen jutott be.

Az Európa-bajnoki ezüstérmes magyar vitorlázó és hét riválisa éremfutamát újra kellett indítani a gyenge szél miatt. A megismételt rajt után Vadnai élre állt, az első bója után az első, a második után a második, a harmadik után a harmadik helyen fordult, és a célba is a harmadik helyen érkezett a győztes és címvédő ausztrál Matt Wearn, valamint a ciprusi Pavlosz Kontidesz mögött.

Az éremfutamban elért harmadik hellyel Vadnai összesítésben a 4. helyen végzett, négy pont hátránnyal a bronzérmes perui Stefano Peschiera mögött. 26 éves versenyző teljesítményének értékét növeli, hogy a legjobb tízben ő volt az egyetlen, aki tenger nélküli országból érkezett.

Tudtam, hogy kockáztatni kell, aztán meglátjuk mi sül ki belőle. Úgy tekintem, hogy megnyertem ezt a negyedik helyet, nem lemaradtam az éremről
Vadnai Jonatán vitorlázó

A 26 éves versenyző a Berecz Zsombor tokiói ezüstje és a Detre testvérek moszkvai bronza után a magyar vitorlázás legjobb olimpiai eredményét érte el a párizsi játékokon. Vadnai mellett eddig Andrásfi Tibor (párbajtőr, egyéni), Németh Nándor (úszás, 100 m gyors), Valter Attila (országúti kerékpár, mezőnyverseny), Vas Blanka (országúti kerékpár, mezőnyverseny) és Betlehem Dávid (úszás, 1500 méter gyors) ért el 4. helyezést a párizsi olimpián.

Losonczi Dávid bronzéremért mérkőzhet

Nem sikerült a döntőbe jutás Losonczi Dávidnak a kötöttfogású férfi birkózók 87 kilogrammos súlycsoportjában. Első mérkőzésén Losonczi 5-2-re verte az azeri Rafig Huseynovot, majd a negyeddöntőben az orosz származású szerb klasszist, az idei Eb-győztes Aleksandr Komarovot később szerzett ponttal (2-2) múlta felül. Az ESMTK 24 éves világbajnoka a tavalyi vb-n harmadik, Szemen Novikovval mérkőzött, az összecsapást végül a bolgár birkózó nyerte (3-1). Az első olimpiáján szereplő Losonczi Dávid így csütörtök este a bronzéremért léphet szőnyegre.

Ötméteresekkel jutott a legjobb négy közé a vízilabda-válogatott

A férfi vízilabda-válogatott Olaszországgal játszott az elődöntőért. Manhercz Krisztián négy góljával a magyar csapat 4-2-re vezetett félidőben. A harmadik negyedben az olaszok zsinórban négy gólt lőttek, a magyar csapat pedig még az utolsó szünetben is hátrányban volt (6-7). Az utolsó nyolc perc újabb fordulatokat hozott: Manhercz ötödik góljával 9-8-ra megint a magyar válogatott vezetett, az olaszok egyenlítettek (9-9), majd a győzelemért is támadhattak, de elrontották, Jansik megúszott, de 16 másodperccel a vége előtt kihagyta a kihagyhatatlannak látszó ziccert.

Magyar játékosok Vogel Somát (piros sapkában) és a győzelmet ünneplik az Olaszország elleni olimpiai vízilabda-negyeddöntő után a Paris La Défense Arénában 2024.08.07-én.
Magyar játékosok Vogel Somát (piros sapkában) és a győzelmet ünneplik az Olaszország elleni olimpiai vízilabda-negyeddöntő után a Paris La Défense Arénában 2024.08.07-én.Kovacs Tamas/MTI - MTI

Döntetlen lett a vége, ötméteresek döntöttek. A büntetőpárbajban a magyar kapus, Vogel Soma a szokásos formáját hozta, négy lövésből hármat (a rendes játékidőben kivédett kettővel együtt összesen hatból ötöt ) fogott, a továbbjutásért lövő Manhercz keze pedig nem remegett meg. Magyarország így az elődöntőbe jutott, ahol pénteken Horvátországgal mérkőzik.    

Biztató formában a kajak-kenus sztárok

A tekvandós Salim Omar Gergely a 9. helyen végzett a férfi 58 kilós súlycsoportban, a végső győzelemre is esélyes kajak-kenusaink közül Csipes Tamara és Gazsó Alida (női K–1 500), valamint Kopasz Bálint és Varga Ádám (férfi K–1 1000) is gond nélkül jutott tovább a középfutamba.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Rászorulókat segítenek a párizsi olimpián fel nem használt élelmiszerekkel

Elárulta sikerei titkát a 22 éves Léon Marchand, négyszeres olimpiai bajnok úszó

Halász Bence olimpiai ezüstérmes kalapácsvetésben