NewsletterHírlevélEventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Titkos tárgyalások sora és egy Biden-Scholz alku vezetett a történelmi fogolycseréhez

Biden és Harris a kiengedett foglyokkal az Andrews légitámaszponton
Biden és Harris a kiengedett foglyokkal az Andrews légitámaszponton Szerzői jogok AP Photo/Alex Brandon
Szerzői jogok AP Photo/Alex Brandon
Írta: SL
Közzétéve:
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A Moszkvával lefolytatott fogolycsere, amely kiszabadította Evan Gershkovich újságírót és 15 másik nyugati állampolgárt, hónapokon át tartó tárgyalások és Biden egy döntő telefonhívásának eredménye volt. Putyinnak leginkább az volt fontos, hogy Berlin kiengedje a hírhedt "állatkerti gyilkost".

HIRDETÉS

A Fehér Ház hosszú hónapokon át lázasan tárgyalt Moszkvával amerikai és más nyugati állampolgárok szabadon bocsátásának feltételeiről - írja az AFP nyomán a Kyiv Post.

A nagyrészt a nyilvánosság kizárásával folytatott egyeztetések célja az volt, hogy kiszabadítsák a The Wall Street Journal "kémkedés" miatt nemrég 16 évre ítélt riporterét, Evan Gershkovichot, Paul Whelan volt tengerészgyalogost, Alsu Kurmashevát, a Radio Liberty riporterét, és az amerikai zöldkártyával rendelkező ismert ellenzéki politikus-aktivistát, Vlagyimir Kara-Murzát.

Diplomaták megerősítették, hogy a kiszabadítandók listáján szerepelt a vezető orosz ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij is, aki azonban februárban rejtélyes körülmények között meghalt börtöntelepén.

Biden telefonált, majd visszavonult

Amerika tehát egy alku érdekében magas szintű tárgyalásokat folytatott Oroszországgal egy olyan időszakban, amikor a kelet-nyugati kapcsolatok a mélyponton vannak Moszkva ukrajnai agressziós háborúja miatt.

De amerikai tisztviselők szerint ez azt is jelentette, hogy erősen támaszkodtak olyan európai szövetségesekre, akik vonakodtak engedni Moszkva követelésének, hogy visszaszerezzenek egy sor súlyos bűncselekmények miatt bebörtönzött orosz állampolgárt.

Az egyik döntő mozzanat, amely előremozdította az ügyet, Joe Biden egy telefonhívása volt július 21-én - közvetlenül azelőtt, hogy bejelentette visszavonulását az amerikai elnökválasztási kampányból.

"Ezt nem én találtam ki: szó szerint egy órával azelőtt, hogy kiadta volna ezt a nyilatkozatát, telefonon beszélt szlovén kollégájával, sürgetve őket, hogy tegyék meg a végső intézkedéseket, és hozzák tető alá ezt a megállapodást" - mondta egy magas rangú amerikai tisztviselő újságíróknak. Szlovénia később valóban szabadon engedett két orosz állampolgárt, akiket egy bíróság kémkedésért ítélt el.

A tárgyalások tulajdonképpen már 2018-ban, Whelant letartóztatásával megkezdődtek, amikor még Donald Trump volt az Egyesült Államok elnöke. Az oroszok azonban nemcsak Whelant nem engedték szabadon, de 2023 márciusában a Jekatyerinburgból tudósító Gershkovichot is letartóztatták. Hirtelen "ezek az erőfeszítések bonyolultabbá váltak" - mondta Biden nemzetbiztonsági tanácsadója, Jake Sullivan.

Az egyesek által "államilag támogatott túszejtésnek" nevezett ügyben Moszkva legfontosabb feltétele az volt, hogy szabadon engedjék Vagyim Kraszikov volt csecsen parancsnokot. Kraszikov az orosz titkosszolgálat, az FSZB megbízásából Berlin Tiergarten negyedében lelőtte az akkor Németországban menedékjogot kérő, grúz származású Szelimhan Csangosvilit, akit Moszkva terrorizmussal vádolt.

Németország vonakodott kiadni egy bérgyilkost, aki ilyen arcátlan gyilkosságot követett el a területén. Sullivan szerint Berlin meggyőzése "kiterjedt diplomáciai együttműködést igényelt német partnereinkkel, kezdve a legfelsőbb szintről, az elnökkel".

Alku az ördöggel

Az áttörésre aztán Olaf Scholz német kancellár és Biden között áprilisban, az Ovális Irodában folytatott megbeszélések során került sor. "Scholz kancellár azt válaszolta az elnöknek, hogy 'Önért megteszem' " - mondta Sullivan. Biden csütörtökön külön köszönetet mondott Scholznak, dicsérve a szövetségesek "merész és bátor" döntését.

Németországban azonban sokan élesen bírálták Kraszikov kiadását Moszkvának, Konstantin von Notz zöldpárti politikus például az X-en úgy fogalmazott, hogy "az elítélt állatkerti gyilkos átadása oroszországi megbízóinak kétségtelenül fájdalmas ár." A szociáldemokraták külpolitikai szakértője, Michael Roth viszont azt írta az X-en, hogy néha "emberiességi okokból alkut kell kötni az ördöggel".

A Kraszikov által meggyilkolt férfi családtagjai is csalódottan vették tudomásul a döntést. Mint írják, "öt év sem telt el a gyilkosság óta, és a Putyin által megbízott gyilkos ismét szabadlábon van". Kraszikov szabadon bocsátása "lesújtó hír számunkra, hozzátartozók számára" - folytatódott a közlemény. "Egyrészt örülünk, hogy valakinek az életét megmentették. Ugyanakkor nagyon csalódottak vagyunk, hogy úgy tűnik, a világon nincs törvény, még azokban az országokban sem, ahol a törvény a legfőbb hatalom".

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

16 év szigorított fegyintézetre ítélte az orosz bíróság a The Wall Street Journal újságíróját

Joe Biden szerint még csak szoros sem volt az elnökjelölti vita

Pénzért orosz propagandát terjesztettek az alt-right kedvenc influenszerei - magyar szál is van