EventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Befejeződtek az önkormányzati választások is - nincs döntés a budapesti főpolgármesterről

Követjük a beérkező eredményeket
Követjük a beérkező eredményeket Szerzői jogok EURONEWS
Szerzői jogok EURONEWS
Írta: Ferenc SzéFEuronews
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Rekordszintű részvételi aránnyal zártak a vasárnapi választások.

HIRDETÉS

Az egy napon tartott európai parlamenti és önkormányzati választások nagyobb részéről megszülettek a véglegesnek mondható adatok. Az európai veersengésről az alábbi élő adásban számoltunk be.

A legnagyobb érdeklődéssel várt fővárosi főpolgármesteri választás nem hozott biztos eredményt az éjszaka során. A további fejleményekről hétfőn és a hét során elemzésekkel és reakciókkal jelentkezünk.

Az utolsó közzétett adat a részvételi arányról 18.30. órakor országosan - 56,09%

A végső adat ehhez képest még 1-2 százalékos növekedést mutathat, de erről hétfőn vagy kedden várható végleges tájékoztatás a Nemzeti Választási Irodától.

Sulyok Tamás köztársasági elnök Szegeden adta le szavazatát, ahol méltatta a polgárok magas aktivitását, amit a demokrácia alapjának nevezett. Az államfő megköszönte a választás lebonyolításában résztvevők munkáját, akiknek 33 millió szavazólapot kellett kezelniük országos szinten.

Először a polgármesterekre leadott szavazatokat számlálják meg - a 23.00. órai előzetes adatok szerint a Fidesz-KDNP nyeri el az összes megyei közgyűlést, és nagy eséllyel a budapesti többséget is a testületben.

0.30.-kor már több helyen 100%-ot ért el a feldolgozottság. Az egyes települések adatai részletesen megismerhetők itt. A megyei jogú városok körében 14 kormánypárti, 6 ellenzéki koalíciós és 5 független polgármestert választottak.

20.00. után elkezdtek csöpögni a részeredmények, egyes helyeken 40% feletti feldolgozottsággal. Az első véglegesenek tartható eredmények értelemszerűen a kisebb-közepes településekről futnak be.

Orbán Viktor miniszterelnök 0.30.-kor győzelmet hirdetett mindkét választáson, és az emberek a békét választották.

Magyar Péter a Tisza Párt eredményhirdetőjén politikai földindulásnak és a Fidesz Waterloojának nevezte a vasárnapi választásokat. Ígéretet tett, hogy a következő országgyűlési választásokon pártja lesz a kormánypárt valódi kihívója.

Toroczkai László a következő időszak egyik meghatározó erejének nevezte a Mi Hazánk mozgalmat, kiemelve a párt mandátumszerzését az Európai Parlamentben és kedvező eredményeit a vármegyei közgyűlésekben.

Budapest

A legnagyobb érdeklődés a fővárosi főpolgármester személyére irányult, főként azután, hogy a Fidesz-KDNP jelöltje a héten visszalépett a versengésből. A kormánypárti szavazók Vitézy Dávid közlekedéspolitikusra adhatták le voksukat.

Vitézy Dávid érkezik a választási központjába
Vitézy Dávid érkezik a választási központjábaEuronews

01:50.-kor Karácsony Gergely visszavette a vezetést 15 szavazat különbséggel.

Éjjel 02.00. órai helyzet
Éjjel 02.00. órai helyzetNVB

0:25.-kor a két politikus közti különbség 400 főre csökkent Vitézy javára, ami azt vetíti előre, hogy újraszámlálás esetén nehéz döntések várnak a választási hatóságra, és esetleg a bíróságra is. Biztos vitatéma lesz a magas számú érvénytelenül leadott szavazat száma.

Vitézy Dávid záróbeszédében biztosra vette, hogy nem lesz döntés az éj folyamán, de hangsúlyozta, hogy a váltás igénye erőteljesen megjelent.

23.40.-kor a Karácsony-Vitézy viadal még eldöntetlenül állt, 61,3%-os feldolgozottság mellett.

A fővárosi közgyűlés valószínű összetétele 01:30.-kor azt mutatta, hogy a kormányzó pártnak 11, a Tisza pártnak 10, a balközép koalíciónak 6, a Vitézy Dávidot támogató csoportnak 3, a Kétfarkú Kutyapártnak két tagja lesz. A Momentum kiesése ebben az időpontban biztosnak mondható a fővárosi közgyűlésből.

Több regnáló polgármester megtartotta pozícióját. Néhány 100%-os példa: továbbra is Tisza Károly vezeti Kaposvárt, Cser-Palkovics András Székesfehérvárt, Botka László Szegedet, Tóth József a budapesti 13. kerületet, Nemény András Szombathelyet, Niederműller Péter a budapesti 7, Pikó András pedig 8. kerületet.

Az előzmények: a választások rendkívüli esemény nélkül, rendben és békésen zajlottak. A mai menetrend ez volt.

07.00. órakor Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala és Veszprém vármegyékben voltak a legmagasabbak a részvételi adatok. A budapesti szám 52,64%. A legalacsonyabb részvétel Bács-Kiskun és Hajdú-Bihar megyékben mutatkozott..

Az előző jelentés alkalmával a fővárosi részvétel a közléskor 43,63% volt. Ennél kicsit magasabb a Veszprém vármegyei adat, és még további két megye áll 43% felett.

HIRDETÉS

13.00. órakor Budapest mutatta fel a legmagasabb részvételt (34,58), és az élbolyhoz csatlakozott Veszprém megye is. A legalacsonyabb az érdeklődés Szabolcs-Szatmár-Beregben és Hajdú-Biharban, de ezekben a körzetekben is már 30 százalék fölé emelkedett.

Korábban a körzetek között 11.00. órakor Tolna vármegye volt a listavezető 25,72 százalékkal. A budapesti részvétel az országos átlaggal volt azonos.

Azt megelőzően a Nemzeti Választási Iroda 9.00. órai jelentése szerint a választásra jogosultak 9,98%-a jelent meg a szavazókörzetekben. 10-12% közötti a részvételi arány Baranya, Bács-Kiskun, Tolna, Somogy, Fejér és Győr-Moson-Sopron vármegyékben.

Az európai parlamenti választás utolsó napján Magyarországon is szavazhatnak a polgárok az ország leendő európai parlamenti képviselőire, ezzel egyidőben megtartják az önkormányzati választásokat is. A voksolás reggel 6 órától este 7 óráig tart. Az önkormányzati választásra 7 millió 850 ezer választópolgárt várnak a 10 119 magyarországi szavazókörben, míg az európai parlamenti választáson valamivel kevesebben 7 millió 800 ezren szavazhatnak.

Magas részvétellel indult a nap, az első órában már a szavazásra jogosultak közel 2 százaléka leadta a voksát

„Nekünk megfelel így, ahogy van. Illetve, ahogy eddig volt” - nyilatkozta egy budapesti szavazó.

HIRDETÉS

„Ez így tovább nem mehet. Mindenképpen egy pozitív változás, egy integráció Európában és a magyar emberek között is szükséges” - tartja egy másik.

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint idén 216 558 fiatal lett jogosult arra, hogy leadja voksát, ők két éve a magyarországi parlamenti választások idején még nem szavazhattak.

A választás lebonyolításának törvényességét 29 850 delegált követi figyelemmel a szavazókörökben, valamint a választási bizottságokban. A szavazókörökbe delegáltak részt vehetnek a szavazatszámlálásban is.

A Nemzeti Választási Iroda napközben hét alkalommal ad tájékoztatást a részvételről: 7, 9, 11, 13, 15, 17 órakor, valamint 18:30-kor.

A szavazókörök zárása követően a helyi önkormányzati és nemzetiségi választás eredményeinek közlését várhatóan 20 órától kezdi meg a Nemzeti Választási Iroda a honlapján. Az EP-választás nem hivatalos, előzetes eredményeit este 11 órakor hozhatja nyilvánosságra, miután az Európai Unió valamennyi tagállamában befejeződött a szavazás.

HIRDETÉS

Hat uniós országban - Csehországban, Írországban, Lettországban, Máltán, Hollandiában és Szlovákiában - vasárnapra már lezárult az EP-választás, 20 másikban ma nyíltak meg a szavazóhelyiségek.

Németországban és Belgiumban most először 16 éves kortól, míg Görögországban 17 éves kortól adhatják le voksukat az állampolgárok. Németországban körülbelül 1.4 millió tinédzser van a csaknem 5 millió első szavazó között.

Az amerikai kontinensen szombaton szavaztak a magyarok

Az amerikai kontinensen az időeltolódás miatt szombaton szavazhattak az európai parlamenti képviselőkre a magyarországi lakhellyel rendelkezők.

A 22 külképviseleten 1293 választópolgárt vártak az urnákhoz, a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint 1087-en meg is jelentek, vagyis 84 százalékos volt a részvétel. Volt öt külképviselet - Brazíliaváros, Sao Paulo (Brazília), Montevideo (Uruguay), Ottawa (Kanada) és Quito (Equador), ahol valamennyi, a külképviseleti névjegyzékben szereplő választópolgár elment szavazni, ők összesen 42-en voltak. A legtöbb választópolgárt New Yorkban várták, 350-et, itt 287-en jelentek meg.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Jogi alapon nem zárható ki a választás megismétlése sem a budapesti főpolgármesteri helyért

Az európai Zöldek elítélik a Karácsony munkatársainál tartott házkutatásokat

Karácsony Gergely a főpolgármester-választás megismétlését javasolja