EventsEseményekPodcasts
Loader

Find Us

HIRDETÉS

Venezuela diktátora kitiltotta az EU megfigyelőit a júliusi elnökválasztásról

Nicolas Maduro elnök a caracasi választási bizottság előtt
Nicolas Maduro elnök a caracasi választási bizottság előtt Szerzői jogok AP Photo/Ariana Cubillos
Szerzői jogok AP Photo/Ariana Cubillos
Írta: SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Két héttel ezelőtt az EU feloldott ugyan több venezuelai tisztviselővel szembeni szankciót, de ez nem elég Nicolas Madurónak: Caracas lemondta az EU megfigyelő missziójának részvételét a júliusi elnökválasztáson.

HIRDETÉS

Az ország Nemzeti Választási Tanácsa (CNE) követelte, hogy "az EU szüntesse meg a Venezuelára kivetett kényszerítő, egyoldalú és népirtó szankciókat" - közölte Elvis Amoroso, a CNE elnöke, hangsúlyozva: az EU képviselőit nem látják szívesen a dél-amerikai országban.

A tanács saját állítása szerint "szuverenitása" alapján és a szankciók által a népnek okozott "felbecsülhetetlen anyagi károkra" tekintettel hozta meg ezt a döntést. Ráadásul ezek a büntetőintézkedések "kihatással vannak a gyermekek és az idősek egészségére".

Ezzel szemben az EU kizárólag egyes személyekkel szemben tart fenn szankciókat, amelyek nem érintik az állami tulajdonú vállalatokat vagy a venezuelai közjavakat, így a venezuelai népet sem károsíthatják.

A CNE bejelentése ráadásul két héttel azután történt, hogy az EU ideiglenesen feloldotta a választási hatóság négy tisztviselője, köztük Amoroso elleni szankciókat. A venezuelai vezetés és Amoroso azonban hevesen elutasította ezt az enyhítést, mivel úgy vélték, az szelektív és elégtelen.

A július 28-i elnökválasztáson Maduro a harmadik hivatali ciklusát szeretné bebiztosítani, fő ellenfele az Unidad Venezuela ellenzéki szövetség jelöltje, Edmundo González Urrutia diplomata. Megfigyelők a választást nem tartják sem szabadnak, sem tisztességesnek.

Gazdag olajtartalékai ellenére Venezuela évek óta súlyos politikai és gazdasági válságban van. A hatalom keményen lép fel a kormány ellenfeleivel szemben, Maduro pedig a hatóságok, az állami vállalatok és a média minden kulcspozíciójába hűséges híveit helyezte. Az egykor virágzó ország szenved a rossz gazdálkodástól, a korrupciótól és a nemzetközi szankcióktól, amelyeket elsősorban a jogállamiság megsértése miatt vezettek be. 

Az ENSZ szerint az elmúlt években több mint hétmillió ember hagyta el Venezuelát az országban uralkodó szegénység és erőszak miatt.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Érvényes a tiltás az ellenzéki elnökjelölt indulására Venezuelában

Hadgyakorlattal fokozódik a Venezuela és Guyana közötti területi vita

Fogolycsere az USA és Venezuela között