EventsEseményekPodcasts
Loader

Find Us

HIRDETÉS

Első szavazókat kérdeztünk az európai csúcsjelöltekről

Egy ciprusi fiatal kérdést tesz fel az európai csúcsjelölti vitán
Egy ciprusi fiatal kérdést tesz fel az európai csúcsjelölti vitán Szerzői jogok Euronews
Szerzői jogok Euronews
Írta: Magyar Ádám
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A csütörtöki csúcsjelölti vitán részt vevő fiatalok már tudják, hogy kire fognak szavazni.

HIRDETÉS

Jó pár olyan fiatal volt a közönség soraiban a csütörtök esti európai csúcsjelölti vitán, akik a mostani EP-választáson szavazhatnak majd életükben először. Néhányan kérdéseket is tehettek fel a jelölteknek. A vita után őket, az első szavazókat kérdeztük a benyomásaikról.

„Úgy gondolom, hogy a biztonság volt a legfontosabb és a legérzelmesebb téma minden jelöltnek" – mondta egy fiatal újságíró, Aleksandra Walczak Lengyelországból, egy olasz diák pedig két fontos témát jelölt meg:

„Az első az éghajlatváltozás. Nagyra értékelem a Renew Europe jelöltje, Gozi válaszait, mert olyasmit mondott, amire nem számítottam. Nyitott volt. A második téma pedig a migráció. Nagyon nagyra értékeltem Schmit válaszait, mert tisztességes volt" – utalt a szocialisták csúcsjelöltjére Carlo Millino.

Van, aki a TikTok miatt aggódik a legjobban

A fiatalok közül sokaknak már megvan a kedvenc jelöltjük.

„Ursula von der Leyen különösen tetszik. Szerintem jó munkát végzett az elmúlt öt évben. Ezért remélem, hogy a következő öt évben is ő lesz a Bizottság elnöke" – mondta egy dán hallgató, Jakob Wind, egy ciprusi diák, Joannisz Afszentiu pedig arról beszélt, hogy a Zöldek jelöltjét kedveli a legjobban, mert megoldásokkal, és nem szélsőséges üzenetekkel akarja kezelni a problémákat.

„Nagyon izgatottan várom, hogy mit hoz a jövő. És hogy tényleg változtatni fognak-e a dolgokon, vagy csak beszélnek róla, de nem tesznek semmit azért, hogy a fiatalok ne állandóan a TikTokon csüngjenek. És azért, hogy a TikTok ne egy olyan hely legyen, ami nem tesz jót a mentális egészségnek" – mondta egy belga fiatal, Ninette Vertongen.

A vitán részt vevő első szavazók abban bíznak, hogy sok kortársuk megy majd el voksolni az európai választáson.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Von der Leyen emeli a tétet: megállapodást kötne Melonival

Erősödő EP-választási részvételre számítanak Portugáliában

A migráció, a gazdatüntetések és Gáza témája uralta az EP-választások előtti csúcsjelölti vitát