A pártoknak be kell látniuk, hogy véget kell vetni a hazugságok terjesztésének és a gyűlöletkeltésnek az Euronews Serbia által megkérdezett oknyomozó újságíró szerint.
A szlovák miniszterelnök elleni merényletet egyértelműen politikai indíttatású támadásként kezeli az ország belügyminisztériuma. Az Euronews Serbiának nyilatkozó oknyomozó újságíró szerint a társadalmat mélyen megosztó szlovák politika teremtett táptalajt az erőszaknak.
Andrej Matisak, oknyomozó újságíró úgy véli, hogy a szlovák társadalom polarizálódása, sőt, egy részének radikalizálódása a politikusok tevékenységének eredménye. Szeptemberben parlamenti választás volt. Március-áprilisban kétfordulós elnökválasztás, most pedig az európai parlamenti választás előtt vagyunk, heteken át tartó intenzív kampánnyal.
Sokan párhuzamot vontak a szerdai merénylet és egy korábbi, Szlovákiában történt támadás között: Ján Kuciak oknyomozó riporter és menyasszonyának 2018-as meggyilkolása között.
Andrej Matisak, oknyomozó újságíró szerint a fegyveres erőszak mutatja, hogy eljött annak az ideje, amikor a politikai pártok be kell látniuk, hogy a gyűlöletkeltésnek véget kell vetni, és közösen kell azt üzenniük, hogy nem folytatódik a hazugságok terjesztése, mert mint látjuk, erőszakhoz vezet.
A szlovák hatóságok az ország újkori történetének legsötétebb napjának minősítették a támadást. Az elfogott gyanúsítottat gyilkossági kísérlettel vádolják. Robert Fico még mindig kórházban van. Állapota stabil, de súlyos sebesülést szenvedett.