EventsEsemények
Loader

Find Us

HIRDETÉS

16 millió forintos óvadékért házi őrizetbe helyezik az olasz antifasiszta aktivistát

Képkocka az antifasiszták egyik tavalyi budapesti támadásáról készült videóból
Képkocka az antifasiszták egyik tavalyi budapesti támadásáról készült videóból Szerzői jogok Fotó: X
Szerzői jogok Fotó: X
Írta: SL és MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Budapesti börtönéből házi őrizetbe kerülhet az olasz zöldek EP-listáját vezető Ilaria Salis, aki tavaly állítólag több embert is megvert az utcán. Olaszország szeretné elérni, hogy a nő ott töltse le büntetését.

HIRDETÉS

16 millió forint óvadék ellenében megszünteti az antifa-ügy elsőrendű vádlottjának letartóztatását a Fővárosi Ítélőtábla szerdai végzésével és elrendeli bűnügyi felügyeletét - írja a 24.hu a bíróság közleménye nyomán. A döntéssel felülírták a Fővárosi Törvényszék márciusi ítéletét, amely a szökés veszélyére hivatkozott.

A tábla szerint a szökés, elrejtőzés veszélye ugyan továbbra is megállapítható a vádbeli súlyos bűncselekmények bűnszervezetben történt elkövetése, kiemelkedően erőszakos, útonálló jellege, továbbá a vádlott magyarországi kötődésének hiánya miatt, de elfogadta a védő érvét, mely szerint a vádlott személyi körülményei tisztázottak, rendezettek.

Bántalmazó listavezető

A döntésnél méltányolták azt is, hogy Salis a büntetőeljárás során "aktív, együttműködő magatartást" tanúsított. A tábla ezért úgy látta, hogy "a vádbeli cselekményből, valamint a magyarországi kötődése hiányából adódó szökés, elrejtőzés veszélye kiküszöbölhető az ingatlanra korlátozott, a vádlott mozgását nyomon követő technikai eszközzel és óvadékkal együtt elrendelt bűnügyi felügyelettel."

Mint arról többször beszámoltunk, Salist tavaly, a "Becsület napja" elnevezésű, neonáci megmozdulás után tartóztatták le, életveszélyt okozó testi sértés bűnszervezetben elkövetett kísérletével vádolják, akár 11 év börtönre is ítélheti a bíróság. Ő és szélsőbaloldali társai Budapest több pontján is botokkal és viperákkal támadtak olyan civilekre, akikről feltételezték, hogy a nácik budai várból való kitörését ünnepelték.

A vád szerint a vádlottak célja az volt, hogy az áldozatoknak bántalmazással okozott megaláztatása olyan mértékű lelki gyötrelmet okozzon, amely elrettenti a szélsőjobboldali mozgalmak más képviselőit. A három vádlott a szervezet ideológiai céljával azonosulva Budapestre tervezett, összehangolt támadások miatt utazott Magyarországra - idézte a lap a periratokat.

Április közepén az AVS olasz zöldpárt úgy döntött, hogy a Budapesten fogva tartott Salis fogja vezetni az EP-listáját. A cél ezzel az volt, hogy a nőt kiengedjék az előzetes letartóztatásból. Ha Salis mandátumot szerez, mentesség illeti meg és fel kell függeszteni az ellene folyó eljárást, őt pedig szabadlábra kell helyezni.

Róma hazahozná Salist

Elégedettségét fejezte ki a Magyarországon fogva tartott Ilaria Salis házi őrizetbe való helyezésének hírére Carlo Nordio igazságügyi miniszter a római parlament alsóházában, ahol témaként szerepelt az antifa aktivista ügye, és jelölése az európai parlamenti választásokon szerdán - írja az MTI.

Nordio éppen képviselőházi interpellációkra válaszolt, amikor megérkezett a hír, hogy a Fővárosi Ítélőtábla megszüntette a szélsőbaloldali támadók ügye elsőrendű vádlottjának letartóztatását. A hírt a római parlament képviselői tapssal fogadták.

Amíg nem ítélik el, hiszek abban, hogy bizonyítani tudja ártatlanságát, és minél előbb visszatérhet Olaszországba

- hangoztatta Antonio Tajani külügyminiszter.

A jogász Carlo Nordio értelmezése szerint a házi őrizetet Ilaria Salisnak egyelőre Magyarországon kell töltenie, áthelyezése Olaszországba nem automatikus. Olaszországba abban az esetben térhetne vissza büntetése letöltésére, ha nem előzetes letartóztatásról, hanem ítéletről lenne szó.

Egy másik ügyvéd, Eugenio Losco a La Stampa c. lapnak azonban elmondta: megpróbálják elérni, hogy a házi őrizet végrehajtását Olaszországba helyezzék át, "ahogyan azt egy Magyarországon is hatályos európai rendelet előírja." Ehhez szükségük lesz majd az olasz kormány jóváhagyására, amelynek ajánlásokat kell majd tennie a magyar hatóságok felé - mondta az aktivista ügyvédje.

Matteo Salvini, a jobboldali Liga vezetője megelégedését fejezte ki a házi őrizet engedélyezésért, de fenntartásait fejezte ki amiatt, hogy a baloldal a "súlyos erőszak elkövetésével" vádolt nővel akarja Olaszországot képviseltetni Európában.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Az Európai Parlamentben is téma volt a Magyarországon fogvatartott Ilaria Salis ügye

Az EP-választáson indítják a Budapesten fogva tartott olasz Antifa aktivistát

Miért sokkolta Olaszországot a Budapesten rabláncon vezetett Ilaria Salis esete?