NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Békét sürgetett a világon Ferenc pápa virágvasárnap

Békét sürgetett a világon Ferenc pápa virágvasárnap
Békét sürgetett a világon Ferenc pápa virágvasárnap Szerzői jogok AP Photo/Gregorio Borgia
Szerzői jogok AP Photo/Gregorio Borgia
Írta: Euronews/ÁG
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A Szent Péter téren 60 ezren vettek részt a szertartáson.

HIRDETÉS

Az erőszak ellen emelt szót Ferenc pápa a virágvasárnapi misén. A katolikus egyházfő a moszkvai terrortámadás áldozataiért, az Ukrjna elleni orosz háborúban és a Gázai övezetben szükséget szenvedőkért imádkozott. A konfliktuszónákban kialakult humanitárius katasztrófa súlyosbodására figyelmeztetett. A Vatikán információi szerint 60 ezren hallgatták szavait.

Ferenc pápa nem olvasta fel előre megírt beszédét. Homília helyett rövid néma csendet tartott. A Szent Péter téren celebrált mise végén mondta el az eredetileg délben várt rövid köszöntését, melyben békét sürgetett a világon.

Az utóbbi hónapokban többször előfordult, hogy Ferenc pápa gyengélkedése miatt nem olvasta fel személyesen beszédét. Most munkatársa sem olvasta fel helyette a beszédet, ahogyan más esetekben korábban történt.

A szertartás a húsvéti hagyomány szerint körmenettel kezdődött. Jézus jeruzsálemi bevonulását idézve papok és világiak pálmaleveket és olajfaágakat tartottak kézben, melyeket a pápa megáldott. Az egyszerű és fonott pálmalevelek Sanremo városából érkeztek, az olajágak, ahogyan a Szent Péter teret és környékét díszítő olajfák is, a közeli Umbria és a távolabbi Puglia tartományból.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

PODCAST: Egy hatalom akkor kapaszkodik a történelembe, ha nem maradt más eszköze

Podcast: Hol legyenek az Akropolisz szobrai? Felélénkült a vita a restitúcióról

Podcast: Varnus Xavér orgonaművész mesél a párizsi Notre-Dame-ról