EventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Újabb három államot húzott be Trump, Biden népszerűtlenebb, mint valaha

Donald Trump egy kampányrendezvényen 2024. március 2-án
Donald Trump egy kampányrendezvényen 2024. március 2-án Szerzői jogok AP Photo / Chris Carlson
Szerzői jogok AP Photo / Chris Carlson
Írta: Andrea Hajagos és AP/MTI
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A volt amerikai elnök győzelmét hozták a Michigan, Missouri és Idaho államban tartott elnökjelölő gyűlések szombaton, így Donald Trump tovább növelte előnyét kihívójával, Nikki Haley-vel szemben.

HIRDETÉS

Donald Trump megkapta a republikánus előválasztási folyamat keretei között Grand Rapid-ban tartott Michigan állambeli elnökjelölő konvención elérhető mind a 39 delegálti szavazatot. Az államban még kedden egy helyi törvény miatt szavazófülkés előválasztást is kellett tartani, ahol 16 delegálti szavazatot lehetett megszerezni. Akkor Donald Trump a szavazatok 68 százalékával győzött, míg Nikki Haley 26 százalékot ért el, így a volt elnök 12, míg kihívója 4 delegáltat szerzett meg. Az összegzések szerint a Michigan államban megszerezhető összesen 55 delegálti szavazatból, Donald Trump 51-et nyert el.

Missouri államban szombaton délután jelölőgyűléseken döntöttek a regisztrált republikánus választók az elnökjelölt személyéről, ahol Donald Trump mind az 51 elnyerhető delegálti szavazatot megszerezte. Idaho államban szintén szombaton tartották a jelölőgyűléseket, ahol szintén a volt elnök győzött.

A fővárosban, Washington DC-ben három napon keresztül zajlik a republikánus előválasztás, és vasárnap este zárul. A fővárosban az országos elnökjelölő konvencióra küldött 19 delegált szavazatáért versenyez Donald Trump és Nikki Haley.

A júliusi országos elnökjelölő konvencióra az elnökjelöltség elnyeréséhez Donald Trumpnak 1215 delegált szavazatát kell elnyernie. A volt elnök kampányvezetői szerint a szükséges számot akár március közepére elérhetik.

Az Egyesült Államokban kedden lesz az előválasztási szupernap, az úgynevezett szuperkedd, amikor az ország 15 államában döntenek a republikánus szavazók az elnökjelölt személyéről, azaz mintegy 800 delegálti szavazatról.

A szuperkedden, azaz március 5-én a demokraták is előválasztásokat tartanak, amelyeken Joe Biden, hivatalban lévő elnök a toronymagas esélyes, és valószínűleg közelebb kerül ahhoz, hogy hivatalosan ismét a Demokrata Párt elnökjelöltje legyen, majd az újraválasztásért induljon novemberben.

Ezzel együtt egy friss felmérés kimutatta, hogy a jelenlegi elnök drámaian veszít népszerűségéből. A Siena College Research Institutes által a The New York Times megbízásából végzett közvélemény-kutatás szerint Joe Bidennek 47 százalékos az elutasítottsága, ami a legnegatívabb felmérési adat eddigi hivatali ideje alatt.

A szombaton közzétett felmérésből az is kiderült, hogy Biden jelenleg 43 százalékon áll a 48 százalékkal vezető Donald Trump mögött, akinek jelölése a republikánus jelöltségre most már gyakorlatilag megkérdőjelezhetetlen. Az SCRI által megkérdezettek többsége szerint ő is fogja nyerni a novemberi elnökválasztást.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Megszerezte első győzelmét Nikky Haley az elnökjelölti kampányban

A Trump-cunami elsodorta a Szenátus Nagy Mohikánját

Trump azt ígérte Zelenszkijnek, hogy véget vet a háborúnak