Alelnöke szerint "politikailag motivált" támadás Biden memóriájának bírálata

Biden elnök és Harris alelnök a Fehér Házban
Biden elnök és Harris alelnök a Fehér Házban Szerzői jogok AP Photo/Andrew Harnik
Írta: Laszlo SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A 345 oldalas jelentés szerint Biden helytelen módon őrizte az Afganisztánnal kapcsolatos katonai és külpolitikai titkos dokumentumokat, emlékezetének pedig „jelentős korlátai" vannak.

HIRDETÉS

Az amerikai elnök életkoráról és emlékezetéről szóló vitában megszólalt Kamala Harris alelnök, határozottan visszautasítva egy minap nyilvánosságra hozott különleges igazságügyi jelentésben szereplő kritikus megjegyzéseket. 

"Az, ahogyan az elnök viselkedését jellemezték ebben a jelentésben, nem is lehetett volna helytelenebb, és egyértelműen politikai indíttatású" - jelentette ki Harris pénteken a Fehér Házban.

Mint arról beszámoltunk, maga Biden sajtótájékoztatón bírálta azt a vizsgálatot, melynek keretében az Igazságügyi Minisztérium különleges jogtanácsosa, Robert Hur tavaly interjút készített vele azzal kapcsolatban, hogy alelnöksége idején hogyan kezelte a szigorúan titkos iratokat.

A 345 oldalas jelentés szerint a 81 éves Biden helytelen módon őrizte az Afganisztánnal kapcsolatos katonai és külpolitikai titkos dokumentumokat, az emlékezetének pedig "jelentős korlátai" vannak. A jelentés úgy fogalmaz, hogy Biden "egy jó szándékú, idősebb ember, rossz memóriával."

A Fehér Ház szintén bírálta a jelentést. Tekintettel arra, hogy a vizsgálat megállapításai nem indokolnak vádemelést, felmerül a kérdés, hogy "a jelentés miért fordít időt arra, hogy alaptalanul és helytelenül bírálja az elnököt" - mondta Ian Sams szóvivő.

Biden az Egyesült Államok történetének legidősebb elnöke, és már többször feltűnést keltett nyelvbotlásaival és tévesztéseivel. Legutóbb összekeverte a néhai Helmut Kohl német kancellárt Angela Merkellel, valamint François Mitterrand néhai francia államfőt a hivatalban lévő Emmanuel Macronnal. Csütörtök esti sajtótájékoztatóján Biden újabb baklövést követett el: Abdel Fattah el-Szíszi egyiptomi elnököt "mexikói elnökként" emlegette.

A republikánusok az elnökválasztás évében megpróbálják kihasználni Biden verbális botlásait, annak ellenére, hogy leendő 77 éves elnökjelöltjük, Donald Trump is többször keltett megrökönyödést bizarr megjegyzéseivel. Biden sorozatos bakijai miatt sz amerikai sajtóban egyre többször merül fel, hogy nem kizárt: Barack Obama volt elnök felesége, Michelle Obama lesz végül a demokraták elnökjelöltje.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Joe Biden: „Jó a memóriám!”

Biden szándékosan hozott nyilvánosságra titkos anyagokat

Meglepő és mulatságos trükk - Joe Biden piszkálódik Donald Trump életkorával