EventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Szombaton is elenged túszokat a Hamász - Joe Biden reméli, hogy amerikaiak is lesznek köztük

Néhány szabadult
Néhány szabadult Szerzői jogok AP/JP
Szerzői jogok AP/JP
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A 4 napos fegyvernyugvásra alapozott megállapodás szerint a Hamász szombaton is elenged túszokat. Izrael és az Egyesült Államok is megkapja a névsorukat, és az amerikai elnök reméli, hogy honfitársai is lesznek köztük. "Ez még csak a kezdet, de eddig jól ment" - mondta az amerikai elnök.

Ez történt pénteken:

HIRDETÉS

A Hamász a katari emír és Joe Biden személyes megbeszélése nyomán a megállapodásnak megfelelően péntek délután 4 óra után elengedte az október 7-e óta fogva tartott túszok első csoportját. Az izraeli túszok átadása a dél-gázai Khan Júniszban történt.

A régen várt pillanat péntek reggeli és napközbeni előzményeiről itt olvashatnak.

A 13 nő és gyerek első állomása Egyiptom, a Vöröskereszt felügyelete alatt van. Egy másik izraeli forrás megerősítette, hogy az első nap szabadon engedett túszok listája megegyezik azokkal, akik jelenleg Egyiptomban vannak. Az ő szabadon bocsátásuk volt az első a megállapodott négy szakaszból.

Cserébe Izrael is teljesítette a Katar által tető alá hozott megállapodást, és a ciszjordániai Ofer katonai börtönből kiengedett 39 elítélt terroristát: 24, részben késelésért, illetve izraeli katonák elleni gyilkossági kísérlet miatt elítélt nőt, valamint 15 fiatalkorút.

A Hamász vállalta, hogy az Izraellel kötött tűzszünet négy napja alatt mintegy 50 túszt enged szabadon - mindannyian gyerekek, anyák és más nők. A felek megállapodtak abban, hogy a terrorszervezet végül többeket is szabadon enged, cserébe a tűzszünet meghosszabbításáért, továbbra is 1/3 arányban (összesen 240 izraeli civilt tartanak fogva a terroristák).

Izrael az 50 izraeliért cserébe 150, terrorcselekmények miatt fogva tartott palesztin foglyot enged szabadon, mind nők és fiatalkorúak.

Srettha Thavisin thaiföldi miniszterelnök szerint a Hamász kiengedett 12 thai túszt is (ők többnyire vendégmunkások izraeli kibucokban). "A biztonsági minisztérium és a külügyminisztérium megerősítette, hogy 12 thaiföldi túszt már szabadon engedtek. A nagykövetség tisztviselői úton vannak, hogy egy órán belül felvegyék őket. Tudniuk kell a nevüket és az adataikat" - írta a közösségi médiában.

A thai túszok Irán direkt közbenjárásával, külön alku alapján szabadulnak. A Hamász szabadon engedett egy Fülöp-szigeteki állampolgárt is.

A túszok kiengedése előtt Alexander De Croo belga és Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök a The Times of Israel szerint "bizarr" sajtótájékoztatót tartott a rafahi átkelőnél, ahol üdvözölték a segélyszállító teherautók Gázába való bejutását, és egyben állandó tűzszünetre szólítottak fel (ami sem jogilag, sem logikailag nem létező fogalom). Sem Belgium, sem Spanyolország nem vett részt a túszok szabadon bocsátásáról szóló tárgyalásokon.

Ami az Izrael által szabadon bocsátandó palesztin terroristákat illeti, a Nemzetközi Vöröskereszt pénteken többnapos akcióba kezdett, hogy megkönnyítse a foglyok szabadon bocsátását és Ciszjordániába szállítását. A művelet része további humanitárius segélyszállítmányok Gázába szállítása.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Újabb csoport izraeli túsz és palesztin fogoly szabadult

Ma várhatóan újabb 14 izraeli túszt engednek szabadon a palesztin terroristák

Halálbüntetés a terroristákra? Éles vita a túszok hozzátartozói és a szélsőjobb között Izraelben