EventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Honnan lehet tudni, hogy inkább Gáza felől érkezett az al-Ahli kórházat eltaláló lövedék?

Az al-Ahli kórház környéke egy nappal a robbanás után
Az al-Ahli kórház környéke egy nappal a robbanás után Szerzői jogok Fotó: AP
Szerzői jogok Fotó: AP
Írta: Tamas Fencsik
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Bár az izraeli hadsereg nagyon hamar bejelentette, hogy egy balul elsült gázai rakétakilövés okozta a jelenlegi tudásunk szerint 100-300 ember halálát okozó tragédiát, a nemzetközi OSINT-közösség is ízekre szedte az elérhető videókat és képeket.

HIRDETÉS

Október 17-én a kora esti órákban robbanás történt Gázavárosban az al-Ahli kórháznál. Jelenleg ez a robbanás az Izrael és a Hamász között két hete tartó konfliktus egyik leginkább vitatott eseménye.

A robbanás miatt tűz ütött ki, a palesztin egészségügyi minisztérium később közölte, hogy az incidensnek több száz halálos áldozata van, más források viszont ennél jóval alacsonyabb számokat jeleznek.

A robbanásnak nemzetközi visszhangja van: a muszlim országokban számos tüntetést szított, diplomáciai szinten több nyugati ország ítélte el a támadást. A kórház már október 14-én háborús károkat szenvedett, a személyzet négy tagja megsebesült. (Az információ  Hoszam Naum, palesztin anglikán püspök környezetéből került ki a facebookra.)

Ki a hibás?

A robbanást követően Izrael és a Hamász ujjal mutogatott egymásra, és a másikat tette felelőssé a tragikus incidensért, mindemellett a zsidó állam és a terrorszervezet is tagadta, hogy köze lenne a kórház épületét ért robbanáshoz. Az iszlamista mozgalom közleményében azt írta, hogy a támadással Izrael népirtást követett el, mellyel az ország 

"megmutatta terrorista, egyben fasiszta kormányának valódi arcát.

Az izraeli haderő (IDF) később a Gázai övezet második legnagyobb terrorcsoportjának számító Iszlám Dzsihádot tette felelőssé az incidensért. Daniel Hagari, az IDF szóvivője újságíróknak azt nyilatkozta, hogy bizonyítékaik vannak arról, hogy a gázai kórházban történt robbanást az Iszlám Dzsihád sikertelen rakétakilövése okozta. A terrorszervezet persze tagadta mindezt, és a támadással megvádolta Izraelt. 

Az incidensről több videó is kering a neten, az egyik legismertebbet a katari székhelyű Al Jazeera, a Hamász által is díjazott (és a Hamászt támogató) tévétársaság tette közzé. 

Mire alapozzák, hogy a rakéta Gázából indult?

Több videón is négy rakétát látni, melyek közül háromról bizonyosan látható volt, hogy Gázából indíthatták, a negyedik viszont mintha Izrael felől érkezne. Az izraeli kormány egy hivatalos beszámolóban ehhez képest egy másik videót sugárzott, nagyjából ellentétes szögből, mint amit az Al Jazeera terjesztett. Az izraeli képsor azt mutatta, hogy rakéták indulnak a Gázai övezet felől, majd több robbanás látható. Megjegyzendő: ezek egyikéről sem tudták megerősíteni, hogy a kórházban történtek-e. 

Egy harmadik figyelemreméltó videó is bejárta a netet, ezt egy a Gázai övezet és Izrael határán, de izraeli oldalon lévő település térfigyelő kamerája készítette. Ami biztos: az Al Jazeera által terjesztett videóval egy időben készült, a képsoron pedig egy összehangolt rakétatámadás volt látható, melyet a Gázai övezet nyugati részéből indítottak. Az indítás után nagyjából 20 másodperccel több robbanást látni, ellenben azt nem, amit az Al Jazeera képein mutattak. 

Igazságot tenni nehéz, de azt meg kell jegyezni, hogy egyre több videóról derül ki, hogy nem a konkrét kórházi incidenst ábrázolja. 

Elhárítottak, meghibásodott, vagy közvetlen találat?

Pontosabban: egy elhárított vagy egy meghibásodott rakéta találta el a kórházat, esetleg direktben az volt a célpont? 

A Washington Post munkatársa, Evan Hill Oliver Aleksander dán elemzővel vezette fel azt az elméletet, hogy a felvételeken egy palesztin rakéta látható, melyet az IDF rakétája fogott el, az elfogott rakéta pedig a kórházra zuhant. A véleményt többen osztották, de Aleksander később változtatott tézisén, és beállt azok sorába, akik szerint inkább a rakéta hajtóművének meghibásodása okozhatta a tragédiát. 

Az elmélet a következő: 

  • a hajtómű meghibásodása miatt a rakéta szétesett, 
  • egy része kisebb robbanást okozva landolt a kórházon, 
  • viszont amikor maga a robbanófej csapódott be, már nagyobb robbanás keletkezett.

A meghibásodásra vonatkozó elméletek összhangban vannak az IDF verziójával, Daniel Hagari is azt mondta, hogy a Gázai övezet belsejéből kilőtt rakéta hajtóanyaga kigyulladt, és ez okozta a robbanást.

Kráterek, becsapódás és áldozatok

A Libération francia lap több szakértőt is megkérdezett, akik azt mondták, hogy a robbanás utáni képek kizárják a légicsapást. Utóbbit az IDF is hangsúlyozta, és közzétettek egy légifelvételt, mely a kórházban keletkezett károkkal kapcsolatban megjegyzi, hogy azokat az Iszlám Dzsihád terrorszervezet által sikertelenül kilőtt rakéta okozta. Kiemelik, hogy a felvételeken nem láthatóak kráterek, sem az épület jelentős károsodásának jelei, miközben az az izraeli légierő lövedékei krátereket hagynak maguk után. Megjegyzik: a kórház épületei közül kettőnek a tetején keletkezett kár, illetve az előttük lévő parkolóban.

A kráter hiányával kapcsolatos nézetet osztja a londoni székhelyű Rusi Institute for Defence and Security Research légierőre és katonai technológiára szakosodott kutatója, Justin Bronk is. 

Külön polémiára adott okot, hogy az első híradások a kórházat ért direkt találatról beszéltek, miközben utóbb kiderült, hogy a robbanás nagy része a parkolót érte, ahol azonban belső kitelepítettek táboroztak. Míg kezdetben a gázai források 500 körüli áldozatról beszéltek, izraeli források azt állították, hogy ez a szám valójában sokkal kisebb, 10-50 között lehetett. A legutóbb brit hírszerzési adatokra hivatkozva az AP hírügynökség 100-300 közé tette az áldozatok számát. 

Izraelnek nincs ilyen bombája

Marc Garlasco, a Pentagon korábbi tisztviselője, aki az ENSZ számára Afganisztánban, Irakban, Szíriában és Líbiában elkövetett háborús bűncselekményeket vizsgálta, közölte, hogy az incidensről készült videók és a maradványokról készült fotók alapján nem tudja pontosan meghatározni, hogy milyen lövedéket használtak, de azt mondta, hogy "Izrael korlátozott számú bombatípussal rendelkezik”, és hogy a károkat más típus okozhatta, tehát: a meghibásodott rakéta elméletével ért egyet.

Ezzel kapcsolatos nyomozásában a BBC azt írja, hogy összeegyeztették az épületek részleteit és az al-Ahli kórház területét a nyilvánosan elérhető műholdképekkel, amiből biztosan megállapítható, hogy a kórház volt a robbanás helyszíne, de hangsúlyozzák: a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a robbanás a kórház udvarán történt, a további képek pedig nem mutatnak jelentős károkat a környező kórházi épületekben. 

HIRDETÉS

Komoly érv az izraeli rakéta verziója ellen az is, hogy a Hamász vagy a gázai hatóságok nem tudtak felmutatni semmilyen alkatrészt vagy darabot, ami bármilyen szinten is Izraelhez lehetett volna kötni, márpedig ennek az esélye elenyésző lenne egy direkt izraeli csapás esetén. 

Az Al Jazeera kitart az izraeli csapás verziója mellett

Az Al Jazeera közzétett egy újabb videót, melyben állítják: nyomozásuk szerint megalapozatlan az IDF állítása, miszerint az al-Ahli kórházra mért csapást egy elhibázott rakétaindítás okozta. Az Al Jazeerát egyébként gyakran éri az a vád, hogy a Hamászt támogatja,  irodáját pedig az izraeli hatóságok most készülnek bezáratni. 

Izrael és Netanjahu miniszterelnök ezzel együtt kitart, és állítják: nem ők felelősek a támadásért. 

Hol vannak a bizonyítékok?

Rakétatámadások során a támadó fél sokszor a rakéta töredékeiből azonosítható, a roncsokból általában megállapítható a lövedék eredete. A kórházi incidens esetén viszont ilyenek nem kerültek elő. 

Az IDF korábban nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, melyben (állítólag) a Hamász két terroristája beszélget arról, hogy a kórházat az Iszlám Dzsihád által kilőtt lövedék találta el. A felvételt képtelenség ellenőrizni, hitelességét több független elemző is vitatta.

HIRDETÉS

Az elérhető szűkös információk alapján ezért a legtöbb elemző arra jutott, hogy bár a nyílt források alapján teljesen kizárni nem lehet az izraeli csapás lehetőségét, de sokkal valószínűbb, hogy a kórházat elérő rakétát a gázai övezetből lőtték ki.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A PFSZ-től a Hamászig: Izrael és a Hamász háborújának legfontosabb szereplői és előzményei

Nem lesz izraeli támadás Rafahban, amíg az iráni konfliktus véget nem ér

Izrael gazdaságát is rombolja a palesztin munkások kitiltása a terrortámadás miatt