EventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Újabb adócsalással vádolják Shakirát Spanyolországban

Shakira
Shakira Szerzői jogok Charles Sykes/2023 Invision
Szerzői jogok Charles Sykes/2023 Invision
Írta: Zoltan Siposhegyi
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A világhírű énekes a spanyol hatóságok szerint 2018-ben ,,elfelejtett befizetni" 6 millió eurónyi, vagyis 2,2 milliárd forintnyi adót.

HIRDETÉS

A vád szerint a kolumbiai énekesnő külföldi adóparadicsomokban bejegyzett céghálózaton keresztül kerülte el a közterhek megfizetését, vagyis offshorozott.

A nyomozás egy kicsit összefügg a bulvárral is, hiszen a Grammy-díjas popénekes csak addig élt Spanyolországban, amíg a válogatott labdarúgósztárjával, Gerard Piquével alkotott egy párt. Tavalyi szakításuk után azonban Shakira visszaköltözött az Egyesült Államokba és ezzel gyakorlatilag elérhetetlen lett a spanyol adóhatóság számára. Az énekes sajtósa azt nyilatkozta, hogy még nem kaptak hivatalos tájékoztatást az ügyről.

Shakirát már másodszor vádolta meg a spanyol ügyészség adócsalással. Az első eljárásban november végén kezdődik a per Barcelonában, amely azért indult, mert a vádirat szerint Shakira 2012 és 2014 között nem fizetett adót külföldi bevételei után, holott már Spanyolországban élt.

Ártatlanságának hangsúlyozása mellett az énekesnő befizette a spanyol adóhatóság által követelt 14,5 millió eurós (5,3 milliárd forint) összeget, és további három millió euró (1,1 milliárd forint) kamatot.

Az ügyészség ebben az ügyben nyolc év és két hónapos börtönbüntetést, továbbá 23,8 millió eurós (8,8 milliárd forint) pénzbírság kiszabását kérte az énekesnőre.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Panama-akták: politikusokat és sportolókat is érintő adócsalások miatti per kezdődik Panamában

Gigantikus Shakira-szobrot avattak a kolumbiai énekesnő szülővárosában

Hétfőn kezdődik Shakira pere, az énekesnő nyolc év börtönt is kaphat